Az Ötödik Léleklovas

46. Rész: Felszakadt sebek

   Lisa, Linda és Alex mellett állva fürkésztük az elénk táruló hatalmas portált, melynek spirális alakzatú csóvái vibráló fénnyel töltötték be a környezetet. Kísértetiesen hasonlított a Dark Core székhelyén lévő portálhoz, viszont jelentősen kisebb volt, és a komplexum narancsos fényben játszó portálával ellentétben az előttünk lévő sötét rózsaszínen világított a Kőkör mögött tátongó szakadék legszélén.
   Ajkamba harapva, földbe gyökerezett lábakkal néztem farkasszemet azzal a "valamivel", amin hamarosan átkelve egy olyan világba lépünk, ahol minden bizonnyal legrosszabb rémálmunkkal szembesülünk majd.
   Idegesen pillantottam Lisára, aki közvetlenül mellettem állt. Hiába igyekeztem, semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni arcáról, pedig pont oda készültünk éppen, ahol előtte hónapokig fogságban tartották, mégsem tűnt úgy, hogy megviselte volna, sőt! Halkan sugdolózva a többiekkel csevegett, akik szintén jókedvűnek látszottak.
   -Hogy lehettek ennyire higgadtak?-kérdeztem a pánik szélén állva, mire egyszerre fordultak felém.
   -Nem ez az első harcunk, Lola.-magyarázta Lisa nemtörődöm stílusban.-Alig várom, hogy szembenézhessek azokkal, akik bezártak.-fordította vissza tekintetét a portál felé, miközben arcára őszinte bosszúvágy ült ki.
   -Ha a legutóbbi csatánkból nem tanultak, sajnos emlékeztetnünk kell őket arra, kikkel húztak ujjat.-sziszegte Alex ingerülten.-Emlékeztek, milyen fejet vágtak, mikor a földbe döngöltem őket?-nevetett fel kárörvendőn.
   -Vagy, amikor Anne és Concorde a saját portálján rúgta át Mr. Sands-ot? Fogadni mernék, hogy a mai napig nyögi azt az éjszakát.-szólt közbe Linda is, visszaemlékezve legutóbbi harcukra, ahol győzedelmeskedtek ugyan, de lezárni sajnos nem sikerült a viszályokat.
   -Hiányzik Anne.-suttogta Lisa szomorúan, mire a többiek is egyetértőn elhallgattak.
   Sóhajtva rágtam a szám szélét a megfelelő szavak után kutatva, de ebben a helyzetben sajnos nem volt olyan.
   -Milyen lesz... Pandória?-kérdeztem bizonytalanul, miközben Alex vállat vont.
   -Olyan... rózsaszín.-viccelte el, mire egyszerre nevettek fel, én viszont kínosan húztam el a számat.
   -Ugyan már, Lola! Maradj a nyomunkban, és hidd el, kutya bajod sem lesz!-tanácsolta Alex meggondolatlanul, de mire kiejtette a szavakat, már késő volt.
   Lesütve szemeit harapott ajkába, kerülve a szemkontaktust, miközben Lisa és Linda fejüket ingatva fürkésztek a reakciómra várva.
   Mintha meg sem hallottam volna, tekintetemmel ismét a portált kerestem, figyelmen kívül hagyva Alex kíméletlen megnyilvánulását. Mindannyian tudtuk, hogy velük ellentétben én utolsó utamra indultam, hiszen kizártnak tartottuk, hogy az állapotomban bármennyi esélyem is lett volna a túlélésre.
   Nem törődve a ránk telepedő kínos csenddel tereltem el a témát, de leginkább, hogy húzzam az időt.
   -Sosem volt esélyem jobban megismerni benneteket.-szólaltam meg félénken.-Már bánom, hogy nem adtam esélyt nektek. Kíváncsi lettem volna a történetetekre.-mosolyodtam el halványan, mire Lisa szemei felcsillantak.
   -Mi sem vagyunk különbek nálad.-kezdett bele, de Alex gúnyos horkantása félbeszakította, aki fájdalmas arccal szisszent fel hirtelen, mikor Linda oldalba bökte durva megnyilvánulása miatt.
   Elengedve reakcióját vártam, hogy Lisa folytassa. Loretta bőven megedzett, így Alex beszólásit már könnyűszerrel vettem.
   -Mi is hétköznapi emberekként szembesültünk sorsunkkal.-pillantott szúrósan Alexre Lisa, majd ismét felém fordult.-Elizabeth vezetett be a léleklovasság rejtelmeibe mindannyiunkat. Ha ő nincs, mi már sehol sem lennénk.-mesélte, visszaemlékezve múltjukra.-Én például Texasból költöztem ide apámmal, miután anya végleg elment. Nem sokkal utána derült ki, mi is vagyok. Elhiheted, őrült egy időszak volt.-pillantott a lányokra, akik bólogatva helyeseltek, mire meglepetten fordultam Lisa felé.
   Úgy tűnt, ő is egy tragédia elől "menekülve" érkezett a szigetre, és talán ez a közös pont volt az egyik, ami miatt tudatlanul ugyan, de könnyen megtaláltam vele az összhangot.
   -Én törzsgyökeres jorviki vagyok, pont, mint Anne. A különbség csak annyi, hogy alám nem pakoltak Cabriót, és a lakásom sem Jorvik villanegyedében épült. Viszont lazán leütök bárkit, aki beszól.-szólalt meg Alex is kacsintva, kissé rosszallón jellemezve Anne-t, mikor Linda vette át a szót.
   -Én még kicsi voltam, mikor ide költöztünk Pakisztánból, szóval mondhatjuk, hogy én is jorvikinak számítok.-mosolygott Alexre, aki karba tett kézzel biccentett.
   Lenyűgözve hallgattam őket, némi betekintést nyerve életükbe, ami pont ugyanolyan egyszerűnek és hétköznapinak hangzott, mint amilyen az enyém is volt régen.
   -Mégis hogyan tudtátok mindezt feldolgozni?-érdeklődtem tovább, főleg, hogy lekössem gondolataimat, amik minduntalan Pandória körül forogtak.
   -Elizabeth sokat segített az elején. Nem volt könnyű, viszont hamar hozzá lehetett szokni. Miután megtanultuk kezelni az erőnket, már csak az volt az akadály, hogy miként hangoljuk össze hétköznapi életünket a "hősködéssel".-rajzolt macskakörmöket a levegőbe Lisa.-Végül azt is megoldottuk.-mosolygott, mikor lépkedések hangja szakította félbe beszélgetésünket.
   Elizabeth közeledett, kezeit maga előtt kulcsolva, smaragdzöld csuklyáját fején viselve.
   Akkor figyeltem meg jobban a lányok öltözékét is. Mindannyian csuklyát viseltek, hasonlót, mint Jessicáék, viszont az övék díszes motívumokkal voltak kihímezve. A sajátomra pillantottam, amit még Mr. Sands adott nekem, így valamelyest kívülállónak érezve magam, a Sötét Lovasok egyenruhájában húzódtam arrébb. Egy pillanatra sikerült elhinnem, hogy közéjük tartoztam, hogy Léleklovas vagyok, viszont hamar rá kellett ébrednem az ellenkezőjére. Fájó szívvel néztem, ahogy kihúzva magukat, egy egységként várták Elizabeth utasítását, én pedig enyhén irigykedve sütöttem le szemeimet, hiszen számukra megadatott az, amiről én csak álmodozhattam: igaz barátság, szeretet és testvériség. Ezek voltak azok, amiket könnyűszerrel dobtam el magamtól egy szerelmet követve, ami nem volt több szimpla szemfényvesztésnél.
   Megismerve egy darabkát múltjukból már teljesen másképp tekintettem rájuk. Nem a Csillag, Hold és Villám kör harcosait láttam, hanem lányokat, akik elvesztették egy barátjukat, aki voltaképpen a Nap kör harcosa volt, de valahol mégis hétköznapi ember, és mind, egytől-egyig hétköznapi élettel maguk mögött álltak előttem.
   Ekkor szembesültem múltbéli tetteim súlyával, és a ténnyel, hogy ártatlan életekkel játszottam a saját érdekeimet követve. Ennél önzőbb talán már nem is lehettem volna.
   -Legyetek résen, lányok!-szólalt meg Elizabeth végigmérve minket.-Lóra!-utasított, mire nagyot nyelve pillantottam hátra, ahol lovaink már felszerelve várakoztak.
   Lisa, Linda és Alex egyszerre indultak meg feléjük, majd nyeregbe szállva, határozott mozdulattal irányították lovaikat a portál felé, készen állva az indulásra.
   Én a helyemen maradva, vacillálva figyeltem Midnightot, aki horkantva dobbantott, türelmetlenül várva rám, de én továbbra is mozdulatlan voltam.
   -Lola?-szólított meg Elizabeth, mire visszazökkenve fordultam felé, szóra nyitva a számat, de hang nem jött ki a torkomon. Féltem, sőt, rettegtem attól, ami rám várt, és minden lehetőséget megragadtam, hogy húzzam az időt.
   A csípős, hideg éjszakában álltam a Kőkör közepén, remegő térdekkel, amik bármelyik másodpercen felmondhatták a szolgálatot, miközben megannyi szempár szegeződött rám, de én mégis egyedül voltam.
   -Induljunk!-szólalt meg Lisa, látva hezitálásom, így elsőként megtörve a feszült várakozást.-A túloldalon találkozunk.-nézett rám bátorítón, mire a lányok egyetértőn bólintottak.
   Lisa a portál felé irányítva Starshine-t indult el, nyomában Lindával és Alex-szel, Meteor és Tin-Can nyergében.
   -Aideen legyen veletek!-búcsúzott Elizabeth, majd mindhárman eltűntek, átlépve a portált, ami vibráló fényáradattal töltötte be az éjszakát.
   -Nem megy.-nyögtem ki végre, miközben a rosszullét kerülgetett.
   -Ígéretet tettél.-győzködött Elizabeth, mire ingerülten túrtam tincseim közé.
   -Ezzel aláírom a halálos ítéletem.-csattantam fel idegesen.-Kérlek, Elizabeth, csak néhány percet adj!-néztem rá könyörgőn, mire lesütve szemeit harapta össze ajkait.
   -Ne hagyd, hogy az érzelmeid vezessenek utadon!-nézett rám jelentőségteljesen, majd magamra hagyott gondolataimmal, amik minduntalan cikáztak a fejemben.
   -Gyerünk, Lola! Menni fog.-biztattam magamat suttogva, küzdve a bennem tomboló vággyal, ami szakadatlanul azt sugallta, lépjek le, de nem tettem. Nem tehettem meg. Meg kellett próbálnom jóvá tenni minden tettem, mindent, amit vétettem, hiszen ebben rejlett az egyetlen, és egyben utolsó lehetőségem.
   Tudtam jól, hogy múltamat képtelen voltam megváltoztatni, így örök időkig gyilkos maradok, akinek vér tapad a kezéhez, aki elárulta és átverte azokat, akik bíztak benne, akik befogadták, akik otthont és védelmet nyújtottak számára. Én maradok a lány, akit megvezettek egy hamis szerelem ígéretével, és olyan útra lépett, amiről akárhogy is igyekezett, már sosem térhetett le.
   Vannak dolgok, amiket életünk odaadásával sem tudunk helyre hozni, így hiába minden, ha végérvényesen megbélyegeztek, hiszen azt már sosem moshatom le magamról.
   Mély levegőt véve ráztam meg a fejem, majd erőt véve magamon pillantottam ismét a portál irányába.
   -Justinért teszem.-emlékeztettem magamat arra, amiért idáig eljöttem.-A családomért teszem.-folytattam a felsorolást.-Magamért teszem.-indultam meg határozott léptekkel Midnight felé, majd kantárját megragadva, és lábamat a kengyelbe helyezve húztam fel magam a nyergébe, elhelyezkedve hátán.
   Az a megnyugvás és békesség, ami hatalmába kerített, egyszerűen szavakkal leírhatatlan volt. Mint amikor hosszú idő után hazatérsz, a honvágyad egyszerre elillan, és úgy érzed, pontosan ott vagy, ahol lenned kell. Ilyen volt Midnight nyergében ülni, a világ egyszerre kinyílt, az erő tombolt bennem és minden problémám eltűnni látszott, hiszen csak ketten voltunk, szemben mindennel, ami ellenünk volt.
   -Gyerünk!-irányítottam Midnightot a portál felé, mire határozott léptekkel indult meg.
   Ahogy közeledtünk, a portál zúgó hangja egyre erősödött, fenyegetőn magasodva fölénk, elvakítva fényével, miközben kezemet arcom elé emelve igyekeztem látni az elénk táruló utat.
   -Várj!-hallottam egy ismerős hangot, mire szívem hatalmasat dobbant a felismerés következtében.
   Ereimben egyszerre megfagyott a vér, ahogy lassan megfordulva pillantottam vállam mögé, szembesülve azzal, akiért ezt az egészet vállaltam, akiért mindent feladtam, akiért most harcba indultam, hogy szabad lehessen, és visszakaphassa elvett életét.
   Elkerekedett szemekkel álltam Justin tekintetét, ahogy megragadva csuklyám szélét tartott vissza, néhány centire a portáltól, aminek hangja már fülsiketítőn hangos volt, fénye pedig teljesen elzárta a külvilágot. Hozzám hasonlóan a Sötét Lovasok egyenruháját viselte, csuklyáját vállára engedve, haját kócosan hagyva, szokásosan lehengerlő megjelenéssel.
   Nagyot nyelve rövidítettem Midnight szárain, mire ő felcsapva fejét hátrált néhány lépést.
   -Mégis hogyan... mit... hogy kerülsz ide?-kerestem a megfelelő szavakat, teljesen megsemmisülve.
   -Nem hagyhattam, hogy egyedül indulj útnak.-emelte meg hangját, hogy halhassam a portál zúgásán keresztül.-Neked köszönhetem, hogy visszakaphattam az életem. Az a legkevesebb, hogy veled tartok.-húzta halvány mosolyra száját, folyamatosan engem fürkészve, mire hitetlenkedve ráztam meg a fejem.
   -Nem lehetsz itt! Mégis hogy jutottál be?-kérdeztem ingerülten, mire Justin közelebb lépett.
   -Avalon engedett át.-magyarázta, miközben tátva maradt a szám döbbenetemben.
   -Nem! Justin, ez csapda. Avalon a halálodat akarja.-győzködtem, de hajthatatlan volt.
   -Én akartam így. Avalon egy ujjal sem ért hozzám, sőt! El akart küldeni.-magyarázta izgatottan, mire zavartan pillantottam rá.
   Avalon az első adandó lehetőséget is megragadta volna, hogy végezzen Justinnal. Fogalmam sem volt, hogy élete megkímélésével mi volt a terve, de egyáltalán nem volt jó előérzetem ezzel kapcsolatban.
   -Veled megyek. Csak engedd! Képes vagyok harcolni.-kiabált, de hangját így is elnyomta a zaj, ami a portálból áradt.-Hadd tegyem meg ezt érted, Lola!-kérlelt, mire mélyet sóhajtva pillantottam a portál felé, majd vissza Justira.
   -Menj el!-kiabáltam könnyeimmel küzdve.
   -Nem!-állt ellen Justin határozottan.
   -Miattad teszem, Justin. Azért, hogy apád ne veszíthessen el, és normális életet élhess.-próbáltam visszatartani, viszont sikertelenül.
   -Már sosem lesz normális az életem. Nélküled meg pláne.-nézett mélyen a szemeimbe, mire gyomrom görcsbe rándult.-Jövök neked ennyivel.-emelte meg hangját még jobban, miközben szívem majd kiugrott a mellkasomból.
   -Ha most velem tartasz, nem fogod túlélni.-vetettem be mindent, hogy végre lerázhassam, de Justin makacsul megrázta fejét.
   -Kibírom. Negyedrészt pandóriai vagyok, rémlik?-húzta fel egyik szemöldökét, magabiztosan fürkészve arcom.-Hadd bosszuljam meg mindazt, amit velem tettek... és, amit veled!-zárta ökölbe kezeit, továbbra is kérlelőn tartva velem a szemkontaktust.
   Ismét egy döntés, amit nekem kellett meghozni. Az ide vezető utam során megannyi ilyennel találkoztam már, és egytől-egyig rosszul döntöttem, máskülönben nem tartottam volna ott, ahol. Sosem gondoltam bele, milyen következményekkel járhat egy választás, és minden esetben a saját hibámnak tudtam be, holott ez nem mindig volt ennyire törvényszerű. Ha visszatartottam volna, őt fosztottam volna meg a döntésétől, ha pedig engedem, hogy velem tartson, veszélybe sodrom.
   Lehunyva szemeimet tettem félre dilemmám minden érzelemmel, minden kétséggel, mire lélegzet-visszafojtva adtam be végül a derekam. Hagytam, hogy ezt a döntést most más hozza meg helyettem, így teljes mértékig Justinra bíztam magam.
   Hálásan pillantva rá nyújtottam felé a kezem.
   -Szállj fel!-kiabáltam túl a portál zúgó hangját, ami egyre hangosabbá vált, mire Justin mosolyogva ragadta meg kezem, majd felhúzva magát helyezkedett el Midnight hátán mögöttem, aki horkantva, türelmetlenül lépkedett előre, fejével szakadatlanul csapkodva.
   Justin derekamat átkarolva dőlt hátamnak, állát vállamon pihentetve.
   -Lola!-kiáltotta Elizabeth mögülünk, viszont hangját elnyelte a földöntúli zaj.-Meggondolatlanul cselekszel. Justin volt a biztosítékunk. Anne élete a tét.-hallottam halkan, távolinak tűnő kiáltását, ahogy megpróbált visszatartani, miután észrevette, hogy Justin is megjelent, veszélyeztetve gondosan felépített tervüket.
   Nem törődve szavaival hajtottam előre Midnightot, magabiztosan fürkészve a portált magunk előtt.
   -Mutassuk meg nekik!-szólalt meg halkan Justin, de épp elég hangosan ahhoz, hogy halljam, mire visszatartva mosolyomat küzdöttem a pillangókkal gyomromban.
   Érte tettem, és legbelül elhatároztam, hogy mindent bevetek azért, hogy ép bőrrel megússza.
   A szárakon lazítva hagytam, hogy Midnight a saját tempóját válassza, majd átlépve a portálon forróság öntötte el a testem, elgyengítve végtagjaim, miközben a fény körülölelt mindent, eltakarva környezetünket, a semmibe vezetve.
   Éreztem, ahogy Justin szorosabban átkarolva, teljesen hozzám simulva tartott, én pedig lehunyva szemeimet ragadtam meg Midnight sörényét, hogy némi kapaszkodó felületem lehessen, mikor a fény kihunyt, és hirtelen sötétség töltötte be a teret.