Az Ötödik Léleklovas

48. Rész: Elvesztett harc

   Szélsebesen vágtattunk keresztül az idegen világban, Pandóriában, megannyi furcsa, lélegzetelállító látkép közepette, de előttem csupán egyetlen cél lebegett: elérni a Léleklovasokhoz, mielőtt túl késő lenne.
   Justin szorosan átkarolva ült mögöttem, én pedig Midnight sötét sörényébe kapaszkodva hajtottam őt előre, hunyorogva állva a menet szelét, ami hajamba kapva borzolta össze szőke tincseimet.
   Jó ideje úton voltunk, de fáradhatatlanul haladtunk tovább, mit sem törődve az egyre növekvő fájdalommal karomban, vagy a légkör adta furcsa érzéssel, ami, mintha égetett volna, egyre mélyebbre, és mélyebbre ásva magát belülre, onnan emésztve fel minket. Justin talán jobban tűrte, hiszen Pandória a vérében volt nagyapja részéről, viszont valahol őt is bőven gyötörhette, hiába nem mutatta.
   Már éreztem, hogy közeledtünk, mikor az út keskenyebbé vált, és egyre magasabb falak tarkították két oldalát, amik elzárták a fényt, így a homályba burkolózott részen kissé lassítva ugyan, de töretlenül haladtunk tovább. Fejünk felől törmelékek hangja és hangos repedések zaja ütötte meg fülünket, mire felkapva tekintetem rántottam el Midnightot oldalra a lehulló szikladarabok elől.
   -Mi a fene ez?-kiáltottam a mögöttem ülő Justinnak, aki egyik kezével elengedve nyúlt ki oldalra.
   A levegőt egyszerre vörös fény töltötte meg, arcomat pedig halvány melegség járta át, miközben apró szikrák pattantak elő, egyenesen Justin tenyeréből. Ijedten fordítottam el arcom, összeszorítva szemeimet, mikor egy hangos csattanást hallva rezzentem össze, lejjebb bukva Midnight nyakára, aki nyerítve tért ki az ütés elől, majd egy határozott mozdulattal vágtázott tovább előre. Fülem csengett a csapástól, ahogy Justin óvatosan engedte le füstölgő tenyerét. Felpillantva láttam, hogy egy nagyobb, vélhetően felénk zuhanó szikladarabot robbantott fel. Lesütve szemem álltam az arcunknak csapódó darabkákáit, majd megrázva fejem kerestem tekintetemmel ismét az utat. Hevesen zihálva haraptam ajkamba, szavak nélkül hagyva az imént történteket, miközben Justin hasonlóképp téve kulcsolta ismét kezeit derekamra.
   Furcsa, sőt, kifejezetten bizarr volt az ereje használata közben látni. Azóta az este óta, amikor megtudtam, hogy roncsolták, most először alkalmazta előttem újra, és őszintén szólva, a végletekig megrémített.
   "-Ez nem te vagy, Justin. Vedd már észre!-kiabáltam, mire megtorpant. Kezeit ökölbe szorította, majd megpördülve, felém emelve vörös szikrák szöktek ki tenyeréből. Ijedten néztem rá, mire hirtelen hátráltam néhány lépést.
-Ez hogy lehet?-csúszott ki a számon rémületemben.
-Nem is ismersz. Sosem ismertél. Hogyan tudhatnád, ki vagyok valójában?-kérdezte ingerülten, karját továbbra is felém tartva."-pergett le előttem a pillanat, amikor annyira felhúztam, hogy nekem támadt, felfedve előttem képességét.
   "Azt mondták, a véremben van. Beadták a szérumot, hogy olyanná váljak, mint ők."-visszhangoztak fülemben szavai, amik a szívemig hatoltak.
   Elterelve gondolataimat fájdalmas emlékeimről simítottam végig Midnight nyakán, ami már tocsogott a verítékben, mégis hajthatatlanul vágtázott előre, mint aki tudta, hogy élet és halál kérdése forgott kockán. Elképesztő energia tombolt benne, szinte már földöntúli volt.
   Ekkor eszméltem rá, milyen erővel is álltunk szemben. A Dark Core a léleklovakhoz hasonló Starbreedeket, vagyis Aideen által megáldott lovakat raboltak el és használtak kísérleti célokra. Jessica és Sabine két fekete lovon közlekedtek, így vélhetően ők is roncsolt egyedek lehettek. Ha csak egy cseppet is megközelítették Midnight erejét, félő volt, hogy kevesebb az esélyünk, mint számítottuk.
   -Lola, vigyázz!-rántott vissza gondolataimból Justin, mikor felkapva tekintetem egy nagyobb tisztás felé közeledtünk, különféle növényekkel benőve, amik el-eltünedeztek, mintha a talaj folyamatosan süllyedt volna. Kapkodva fékeztem Mindight lépteit, kitérve a tisztás elől, de későn, hiszen lovam mindkét mellső patája beleért a mocsárba, kibillentve egyensúlyából, mire egyszerre zuhantunk oldalra a kemény földre. Fájdalmas arccal támaszkodtam fel, tekintetemmel Midnightot fürkészve, akinek mellső lábait már félig ellepte az ingovány, és egyre csak süllyedt, hiába próbálta kihúzni azokat.
   -Ne, ne, ne!-álltam fel, majd sántítva léptem Midnighthoz, aki nyerítve küzdött a láp ellen, de sikertelenül.
   -Justin! Segíts!-szóltam vissza a vállam felett, megragadva Midnight egyik lábát, elkezdve húzni kifelé, azonban egy centit sem moccant. Justin mellém lépve ragadta meg a másik lábát, így ketten küzdöttünk, viszont hiába, hiszen a láp, akár egy ragasztó, nem eresztette.
   Könnyeimmel küzdve túrtam tincseim közé, kétségbeesetten töprengve, hogy mitévők legyünk, mikor újból nekiveselkedtem, de lábam megcsúszott, így kezeimmel beletenyereltem a furcsa, rózsaszín iszapba. Egyből kirántottam, mielőtt beleragadhatott volna, mikor erős, égető érzés fogott hirtelen hatalmába. Ruhámba törölve az idegen anyagot szabadítottam fel tenyeremet, ami vörösen és sebesen éktelenkedett a friss égésnyomoktól. Ujjaim remegtek, ahogy a sérülés terjedni kezdett a csuklómig, borzasztó fájdalmak közepette.
   Egy könnycsepp csordult végig arcomon, mikor rádöbbentem, hogy Midnight lábai teljesen elsüllyedtek. Ki tudja, mennyire roncsolhatta már az anyag azokat, és milyen kínzó fájdalmakat kellett elviselnie ez idő alatt.
   Ökölbe zárva kezemet böktem meg Justint, aki továbbra is Midnight lábát ráncigálta, mikor érintésemre abbahagyta.
   -Nézd!-nyitottam szét ujjaimat, felfedve sérült tenyeremet, mire Justin szemei elkerekedtek. Ijedten kapta vissza tekintetét a mocsárra, majd Mindightra, aki már mozdulatlanul tűrte a megpróbáltatásokat.
   -Ki kell húznunk onnan!-esett kétségbe, mire visszatartva őt, könnyes szemmel ingattam a fejem.
   -Esélytelen. Meg fogsz sérülni.-törődtem bele, mikor hangos csattanás ütötte meg fülünket egyszerre.
   Hátrakapva tekintetünket Jessicával és Sabine-nal találtuk szembe magunkat. Fekete lovaikon léptettek felénk, magabiztos mosollyal szájukon.
   -Bingó!-szólalt meg Jessica elsőként, mikor kezét támadáshoz emelte, smaragdzöld szemei pedig  vörösen kezdtek izzani.
   Fekete csuklyájukban szinte egyformák voltak, ahogy fenyegetőn közeledtek felénk lovaik hátán, amik magasztos kiállással rendelkeztek. Midnighthoz hasonlóan lilás, dagadó erek hálózták be testüket, ami a roncsolás következményeképp jött létre, irdatlan erővel ruházva fel őket.
   Hevesen dobogó szívemet már a torkomban éreztem, ahogy félig Justin elé léptem, védelmezve őt. Remegő kezemet támadáshoz emelve álltam ellent, minden erőmet bevetve, pedig tudtam jól, hogy korábban már bőven elhasználtam a nagyját.
   -Hát nem aranyos?-kérdezte Sabine, nyugtázva a jelenetet, miközben a rosszullét kerülgetett.
   Jessica nevetve csettintett ujjával, szikrákat pattintva ki belőle, majd egy hatalmas villanás kíséretében felém lőtt, amit egy határozott mozdulattal védtem ki. Hátratántorodva az ütéstől kerestem egyensúlyom, majd ismét előre lépve hagytam, hogy az energia átjárja testem, ami bizseregve futott végig gerincemen. A Villám kör erejét pillanatokon belül a tenyeremben éreztem, majd szabadjára engedve azt vettem célba Jessica lovát, ami hangos nyerítések közepette tért ki oldalra, két hátsó lábára helyezve testsúlyát, mire nagy lendülettel fordultak ismét felém.
   -Halott vagy, Ötödik!-fenyegetett Jessica, miközben magabiztosan álltam ellent.
   A rengeteg közös edzésnek köszönhetően minden egyes mozdulatukat ismertem, és pontosan jól tudtam, mire képesek, így ehhez mérten védekeztem a rám mért csapások ellen, amiket Jessica sorozatosan indított felém. Mikor befejezte, ingerülten rántotta arrébb lovát, szakadatlanul engem fürkészve.
   A kimerültség szélén állva engedtem le kezeimet, miközben remegő térdeim bármelyik másodpercben felmondhatták a szolgálatot. Akkor Sabine lépett előrébb lován, kinek patái füstölgő nyomokat égettek a talajba, majd villódzó tenyerét felém irányítva támadott, ami célba ért, és hátratántorítva, fájdalmasan csapódott nekem a földre kényszerítve.
   Felszisszenve húzódtam arrébb a következő ütése elől, mikor Justin állt meg mellettem. Le sem véve szemeit, markánsan állta Jessica és Sabine tekintetét. Kezeit ökölbe zárta, amik vörös szikrákat szórtak, miközben karján apró villámok cikáztak körbe, feltöltve őt energiával.
   Erőt véve magamon tápászkodtam fel újra, lassan előrébb lépve.
   -Mit művelsz?-kérdezte Justin halkan, folyamatosan Sabine-t és Jessicát fürkészve.
   -Ne tedd!-kérleltem gyengén, mire Justin értetlenül rázta meg fejét.
   Nem hagyhattam, hogy helyettem vívja meg a csatát, hiszen könnyűszerrel az életébe is kerülhetett volna. Felszívva magam álltam elé, szembenézve a Sötét Lovasokkal.
   -Támadj!-kiabáltam Jessicáéknak a harc hevében, mire egyszerre nevettek fel.
   -Örömmel.-lépett előre Sabine, mikor Jessica félig elé állva tartotta őt vissza.
   -Óvatosan!-utasította, miközben Sabine ölni tudott volna tekintetével, majd mérlegelve a hallottakat lazított lova szárain.
   Hunyorogva pillantottam Justinra, majd vissza Jessicáék felé. Mint a villámcsapás, úgy ért a felismerés: nem árthattak Justinnak. Mr. Sands-nak köszönhető, hogy kiszabadulhattunk a komplexumból, és csupán egyetlen kérése volt felém, miszerint vigyem biztonságba unokáját. Egyértelmű, hogy parancsba adta katonáinak, hogy egy ujjal se nyúljanak hozzá. Ez volt az a pont, amikor az előnyünkre fordultak a történések.
   Justin továbbra is támadásra készen állt mellettem, mikor felé pillantva biccentettem, teret hagyva neki, mire határozott mozdulattal lépett előre, kezeit maga elé tartva. Jessica és Sabine egyszerre fordították le lovaikat, hátrálva Justin elől, miközben én Midnight felé rohanva kihasználtam az időt, ami maradt, hogy kiszabadítsam.
   -Gyerünk!-térdeltem le mellé, megragadva nyakánál, úgy húzva kifelé, miközben dulakodás zaja töltötte be a teret.
   Justin vörös villámokat szórva, magabiztos léptekkel közeledett Jessicáék felé, akik kivédve az ütéseket tértek el előle, viszont nem támadtak vissza. Mosolyra húzva a számat fordultam Midnighthoz, aki mozdulatlan volt, én pedig ajkamba harapva pörgettem gondolataimat valami megoldás után kutatva.
   Lehunyva szemeimet simítottam végig nyakán, majd koncentrálva hagytam, hogy a maradék erőm is összekapcsolódjon az övével, beengedve őt teljesen. Hagytam, hogy emlékei és gondolatai elárasszanak, leperegve előttem, miközben átruházva energiám számára szóltam hozzá.
   -Szükségem van rád. Jobban, mint bármikor.-suttogtam, mire éreztem, hogy izmai megfeszülnek, és egy hatalmas rántással húzta ki lábait a lápból. Oldalra dőlve, zihálva nyújtotta ki azokat, miközben felé mászva, egy sziklányi tehertől megszabadulva lélegeztem fel.
   Lábaihoz fordultam, hogy jobban szemügyre vehessem őket, viszont a látvány közel sem volt megnyugtató. A láp szinte csontig lemarta bőrét és húsát, amik cafatokban lógtak, teljesen használhatatlanná téve azokat. Könnyes szemekkel, remegve értem hozzájuk, majd ismét Justin felé pillantottam, aki éppen a végsőkig harcolt, fáradhatatlanul támadva a most már földön lévő Jessicáékat, miközben lovaik messzebb, leharcolva vártak rájuk. Justin vélhetőleg őket vette célba elsőként, így kiütve Jessica és Sabine előnyét. Remekül taktikázott.
   Midnight sóhajtva nyújtózni kezdett, valószínűleg fájdalmán szeretett volna enyhíteni, mikor visszafordítva felé tekintetem ráztam meg a fejem.
   -Nem tudok segíteni.-zokogtam kétségbeesve, miközben szemébe nézve vártam, hogy feleljen, de nem tette. Hallgatott, és többet nem engedett be.
   Justin hangos kiáltására kaptam fel ismét a fejem, mikor láttam, hogy összeesett. Sabine füstölgő tenyere még szikrázott, ahogy leengedte azt, és a sérült Justin felé lépett, hogy megbizonyosodhasson róla, még életben van-e.
   -Mozdulj!-rúgott bele, mire Justin felnyögött, de nem moccant.
   -Ki akarod nyíratni magad?-háborodott fel Jessica.-A vezér emiatt biztosan a fejedet veszi. Emlékezz Katja-ra! Ugye nem akarsz a sorsára jutni?-kérdezte Sabine-t, kinek tekintete őszinte rémületet sugárzott, ahogy a földön fekvő Justint figyelte. Jessica méltatlankodva indult meg lova felé, majd nyergébe szállva menekülőre fogta.
   Szavait értelmezve gondolkodtam el egy pillanatra: Katja halott lenne? Azok után, hogy fellázadt vezére ellen, és a végletekig megkínozta Justint, nem csodálkoztam volna, ha kivégzik, de egy pillanatig sem futott át az agyamon ez az eshetőség, egészen mostanáig. Döbbenten fogtam fel, mi is történt távozásunk után a komplexumban, és hirtelen értelmet nyert, miért jöttek csupán ketten a Sötét Lovasok: ennyien maradtak.
   -Itt végeztünk.-szólalt meg Sabine, majd követve Jessicát hasonlóképp nyeregbe szállt, mire felém pillantva még egy darabig elidőzött rajtam a tekintete, végül lefordítva lovát az ellenkező irányba indultak el, eltűnve a perem szélén.
   Egy idegen világ végén rekedve, elveszítve mindent, megannyi kétség közepette térdeltem a halálos mocsár mellett, a rózsaszín felhőkkel tarkított égboltot fürkészve, valami segítség után könyörögve, és akkor, abban a pillanatban úgy éreztem, végleg vereséget szenvedtem.

  "-Úgy látszik, Saga kedvel téged.-mosolygott a srác, miközben lova kantárját igazgatta.
   -Úgy látszik.-nevettem el magam, majd felpillantottam.
A srác továbbra is mosolyogva figyelt, egy másodpercre sem véve le rólam tekintetét, mire zavartan köszörültem meg a torkom, megszakítva a ránk telepedő csendet.
   -Egyébként Justinnak hívnak.-mutatkozott be kedvesen, feleszmélve a hallgatásból, miközben karját felém nyújtotta.
   Biccentve nyúltam előre én is, majd abban a pillanatban, ahogy megfogtam kezét, mintha megállt volna az idő. Egy láthatatlan szikra pattant ki kezeink közül, ami végigfutva karomon hirtelen hátratántorított. Lökést éreztem mellkasomban, minek hatására hátráltam néhány lépést, majd ijedten néztem Justinra, akinek zavart tekintete ugyanarról árulkodott, mint az enyém."-villant fel előttem egy emlékkép, ami Justin és köztem zajlott a legelső nap, mikor megérkeztem.

  "-Midnightcharm... különleges név.-akadt meg a szemem az egyik boxajtón található névtáblán.     
   A ló egy nyári fekete Jorvik melegvérű volt, impozáns külsővel. Szépsége egyből megragadott, de volt valami más is, ami a többi lóval ellentétben felkeltette a figyelmem. Szinte mágnesként vonzott magához, miközben közelebb léptem hozzá. Éreztem valami erős, tartós kötődést, amit az ember akkor tapasztal, ha rátalál egy igaz barátra, egy lelki társra."-láttam az első találkozásunkat Midnight-tal, mire könnyes szemmel pillantottam Justin felé, aki minden erejét összegyűjtve igyekezett felkelni a földről, majd végül ismét Midnight felé, aki az utolsó lélegzeteit vette, mikor mélyet sóhajtva nyújtottam ki két kezem.
   A csuklyám ujjai felgyűrődtek, láttatva a felnyílt sebhelyeket, amik egyre mélyebbé és szélesebbé váltak, ahogy az erőm fogyatkozott. Nem törődve azzal, lesz-e tovább, vagy, hogy egyáltalán túlélem-e azt, amire készültem haraptam ajkamba, és kerestem a Csillag kör energiáját, ami legbelül bizsergetett, halványan végigfutva testemen, és végül gyengén pislákolva pattant ki ujjaimból, megvilágítva Midnight lábait. Készen álltam az életemet adni az övéért, hiszen ő is megtette értem, és tudtam jól, hogy akármikor megismételné.
   Minden erőmet összpontosítva koncentráltam a gyógyításra, ami a legnehezebbnek bizonyult az összes erő közül, ezzel a legtöbbet kivéve belőlem. Összesen egyszer sikerült végrehajtanom, amikor Darko sérüléseit gyógyítottam, viszont, amikor Justinnak lett volna rám szüksége, már képtelen voltam használni. Féltem, hogy Midnight-tal hasonlóképp járok, ezért mindent bevetettem, hogy sikerrel alkalmazzam.
   A környék forgott körülöttem, a levegő elfogyott, az orromból pedig szakadatlanul folyt a vér, ami végigcsorgott államon, átáztatva sötét csuklyámat, de én kitartottam a végsőkig, amikor a fájdalom egyszerre megszűnt, és hatalmas csapódással értem földet, elveszítve eszméletemet.