Az Ötödik Léleklovas

11. Rész: Ismerős a múltból

   A Moorland Lovardából kisétálva a tengerpart felé vettem az irányt. Célirányosan, gyors léptekkel közeledtem a kikötő felé, ahol feltehetőleg Justin is tartózkodhatott.
   Hirtelen felindulásból cselekedtem, fejemben pedig megállás nélkül cikáztak a gondolatok, de tudtam, hogy a végére kell járnom.
   Ahogy ráfordultam a kikötő felé vezető útra, lassítva lépteimen figyelmesen néztem körbe a parton, ahol hatalmas konténereket pillantottam meg. Szemöldökömet ráncolva fürkésztem a teret, hiszen ezek pár nappal ezelőtt még sehol sem voltak. Közöttük munkásokat vettem észre, akiknek megjelenése egytől-egyig hátborzongató volt zöld egyenruhájukban.
   Tovább pásztázva a környéket feltűnt, hogy a konténerek oldalára "DC" feliratot festettek. Halkan suttogva a betűket próbáltam rájönni, mit jelentenek. Elsőre a G.E.D. villant át az agyamon, viszont a birtoklevelek bemutatása után áthelyezték telephelyüket, és azóta Moorland közelébe sem jöhettek. Megrázva fejem hessegettem el a gondolatot, majd a telefonom után nyúlva rákerestem a betűk jelentésére.
   -Dark Core.-olvastam fel magamnak, majd szemöldökömet ráncolva pillantottam fel újra.-Mit keres itt egy olajfúró vállalat?-tettem fel a kérdést, majd amikor már éppen közelebb szerettem volna merészkedni, hirtelen megragadta valaki a vállamat. Ijedten fordultam hátra, mikor Mayával találtam szemben magam.
   -Mi a...-böktem ki hirtelen, mire Maya a számra tapasztotta tenyerét. Idegesen, egyik ujját ajkai elé emelve jelezte, hogy maradjak csendben. Félre lökve kezét, feldúltan néztem rá.
   -Mi a fene történik itt?-kérdeztem suttogva, mire Maya aggodalmasan a háta mögé pillantott.
   -Nem szabadna itt lenned.-mondta, majd karomat megragadva az ellenkező irányba kezdett húzni. Idegességemben kirántottam a kezem az övéből, majd megmakacsolva magam a helyemen maradtam.
   -Addig nem megyek sehova, amíg be nem avatsz. Áruld már el, mi történik itt!-akadtam ki teljesen, mikor észre vettem, hogy valaki közeledett.
   Egy lány volt az, körülbelül velünk egyidős lehetett. Hosszú, szőkésbarna haját kiengedve hordta, ruhája laza, néhol kopottas volt, miközben magabiztos léptekkel közeledett.
   -Maya! Ismered őt?-szólalt meg lány, mire oda ért hozzánk. Szürkéskék szemeivel engem fürkészett.
   -Igen, de semmi gond. Már indulni készült.-felelte engem siettetve, mire elkerekedett szemekkel néztem rá. 
   -Mondtam, hogy civileket nem vonhatunk be! Így is eleget kockáztattam veled.-mondta Mayának a lány halkan, mire lesütve szemeit, zavartan a karját vakarta. Döbbenten pillantottam egyikükről a másikukra, míg a lány türelmetlenül várta a választ.
   -Ő itt Lola.-mutatott be Maya bűnbánóan, mintha épp rajtakapták volna valamin. A lány hunyorogva pillantott rám, majd végül felém lépve kinyújtotta a kezét.
   -Alex vagyok.-mutatkozott be ő is, mire értetlenül ráztam vele kezet.
   Érintése furcsa volt, miközben szokatlan érzés kerített hatalmába egyszerre. Hasonlóképp történt Midnightcharm-mal és Justinnal is korábban, csak sokkal intenzívebben. Alex is ugyanígy érezhetett, ugyanis gyorsan elkapva kezét kelletlenül pillantott rám. Olyan volt, mintha hosszú idők óta újra találkoztunk volna, csak a gond ott kezdődött, hogy ezelőtt még sosem láttam őt.
   -Nagyon örülök.-böktem ki végre, megszakítva a pillanatot.
   -Ismerjük egymást valahonnan?-kérdezte gyanakvóan, mire megrázva a fejem hátrébb léptem.
   -Nem. Nem hiszem.-mondtam furcsán, még mindig Alexet fürkészve, mikor hatalmas csattanás hallatszott mögülünk, mi pedig egyszerre kaptuk oda a fejünket, hogy lássuk, mi történt.
   Az egyik konténer oldalát nyitották le éppen. A távolban egy hajót pillantottunk meg, amire folyamatosan rakodtak fel valamit. A munkások hihetetlen összhangban dolgoztak, és mindennek szigorúan meg volt a helye.
   -Mi lehet benne?-kérdezte Alex hunyorogva, mikor megpillantottam azt, amire egyáltalán nem számítottam.
   -Midnightcharm.-szaladt ki a számon, majd épp felpattantam volna, mikor Maya visszarántott.
   -Nehogy lebuktass minket!-szólt rám mérgesen. Belátóan bólintottam, majd aggodalmasan ismét a konténerek felé pillantottam.
   -Mit akarnak vele?-kérdeztem, de válasz nélkül maradtam.
   Midnight idegesen, fejét csapkodva, makacsul állt egy helyben, hiába próbálták többen is elhúzni. Egy kötéllel erősen ráhúztak a farára, mire vonakodva ugyan, de megindult. Ökölbe szorítva a kezem figyeltem az eseményeket, miközben Midnight megadón rálépett a rámpára, ami a hajóra vezetett. Ijedten néztem Alexre, aki tehetetlenül lapult mellettem.
   -Elviszik. Tennünk kell valamit!-mondtam gombóccal a torkomban, mire Alex elgondolkodva az ajkába harapott. 
   -Shh! Figyelj!-figyelmeztetett Maya, hogy valami történik. A konténer mögül egy csuklyás alak lépett ki.
   -Sabine.-ismerte fel Alex, mire a név hallatán összerezzentem.
   -Vele beszélt Justin.-jelentettem ki hirtelen, miután Alex egy másodperc erejéig felém pillantott.
   -Roncsolni fogják.-mondta sejtelmesen, miközben Maya a felismerés következtében aggodalmasan fújta ki a levegőt. 
   -Valaki beavatna engem is?-kértem őket türelmetlenül, mire Alex hirtelen felém fordult.
   -Honnan ismered Midnightcharmot?-kérdezte sürgetve, de én elgondolkodva pillantottam oldalra, mérlegelve, hogy beavassam-e őket mindabba, amiket átéltem. 
   -Fogalmam sincs.-szólaltam meg végül, majd folytattam.-Olyan, mintha ezer éve ismerném, pedig csak nem rég találkoztunk. Furcsa, mert néha értem, amit gondol, és ő is, amit én.-magyaráztam, vázolva történetünket, félve a reakciótól. Maya és Alex ugyan döbbenten néztek rám, de egyáltalán nem úgy, mint egy elmeháborodottra. Mintha nem először találkoztak volna ezzel a jelenséggel.
   -Várjatok! Ezzel nem mondtam számotokra újat, igaz?-kérdeztem, felismerve a helyzetet, mire sokatmondó pillantással egymás felé fordultak.
   -Te vagy az!-jelentette ki Alex hitetlenkedve, mikor újra rám nézett, de én szemöldökömet ráncolva ráztam a fejem.
   -Ki vagyok én?-értetlenkedtem, miközben Alex közelebb mászott hozzám.
   -Mindent elmagyarázok, de most velem kell jönnöd!-utasított, majd karomat megragadva kezdett magával húzni.
   -Micsoda? Nem! Midnightcharm-nak szüksége van ránk. Nem hagyhatjuk csak így itt.-kérleltem, miközben egy könnycsepp gurult végig az arcomon. 
   -Nézz körbe! Semmi esélyünk.-magyarázta türelmetlenül, majd ismét megragadva a karomat az ellenkező irányba kezdett húzni.
   Ekkor egy hangos nyögés kíséretében visszahuppantam a földre, minek következtében néhány munkás az irányunkba nézett. Sabine, aki a konténerek mellett irányította a műveleteket szintén felénk pillantott, és hunyorogva próbálta megtalálni a hang forrását.
   Alex egy "már megint" pillantással az ég felé nézett, majd Mayának intve egy hatalmas csattanással odébb lökött minket. Pár méterrel arrébb a puha homokba érkeztünk, miközben Maya belém karolva tartott. Tudta, mi következett, és engem védett.
   Ijedten pillantottam Alex irányába, aki karjait széttárva, kezeit pedig az ég felé tartva, rózsaszín szikrákat szórt szanaszét. Mintha villámok lettek volna, amik belőle áramlottak. Magabiztos léptekkel közeledett a munkások és Sabine felé, akik összehúzódva az ellencsapásra készültek.
   Alex egy erős mozdulat kíséretében támadni készült, mikor alattunk hirtelen megremegett a föld, majd a földre zuhanva támaszkodott, a munkások pedig Sabine-t védelmezve pajzsot alkottak.
   Ekkor a konténerek mögül lépteket hallottunk, miközben furcsa, semmihez sem hasonlítható bizsergést kezdtem érezni. Felkapva a fejem néztem körbe, hátha Midnightcharm közelségét éreztem meg, de a forgatagon végig nézve csalódottan tapasztaltam, hogy neki nyoma sem volt, viszont egy valakit kiszúrtam, akitől ledermedve, a meglepettségtől szótlanul bámultam előre.
   Szívem a torkomba ugrott, ahogy mellkasomban a szorító érzés szinte már fájni kezdett. Hirtelen egész testemben elöntött a forróság és rémület. Ott, abban a pillanatban tudtam, hogy elment az eszem, sőt, már teljesen biztos voltam benne, hogy megőrültem.
   Lehunyva szemeimet, remegő kézzel simítottam végig a karomon, miközben légzésem egyenetlenné vált, és lábaim már alig tartottak. Az emlékek vízesésként zúdultak rám, már nem volt semmi, ami egyben tartott volna. Félve pillantottam fel újra, és reméltem, hogy csak álmodom, és az ágyamban ébredek úgy, hogy minden rendben van.