Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

III. Rose

- Rose! Ébredj! – repült az arcomba egy nyakkendő és egy fehér blúz. – Fél óra múlva lent kel lennünk a Ceremónia Teremben, hogy ellenőrizhessük, ki hogyan haladt! – magyarázta Noah, miközben a rumlis szekrényeimben matatott.
- Tudom, tudom! – legyintettem félálomban a hangforrás irányába, majd a másik oldalamra fordultam. – 10 perc és kész vagyok!
- Lehet, hogy 10 perc alatt elkészülsz – trappolt az ablakom elé a fiú - , de ahhoz fel is kell kelned! – rántotta el a sötétítő függönyöket, mire az összes beáramló fény, az én arcomba csapódott.
- ÁÁH! Nem hiszlek el! – szorítottam a szemeim elé a paplanomat. – Tudod jól, hogy utálom, amikor ezt csinálod! – morogtam. - És csak hogy tudd, azért vagy még életben, mert nem találom a tőrjeimet! – ültem fel nagy lendülettel, miközben hunyorogva a fiú felé próbáltam bökni az ujjammal, de nem voltam benne biztos, hogy helyes az irány.
- Ha már a tőrjeidnél, meg a rendetlenségnél tartunk... – lépett vissza Noah a szekrényekhez, teljesen figyelmen kívül hagyva a gyilkos pillantásaimat. (Amik lehet azért nem voltak olyan hatásosak, mert óriási fekete foltok táncoltak a szemem ellőt, ezért egy ideig véletlenül a fogas felé hadonásztam) – Mégis hol a fenében van a szoknyád? Tudod jól, hogy nem állhatunk ki egyenruha nélkül az Akadémia képviseletében!
- Tudom, éppen ezért készítettem elő, már tegnap este! – rántottam ki az ágyam alól a kényelmetlen ruhadarabot.
- Te most szórakozol velem? – sietett az ágyam mellé barátom, majd kikapta kezeim közül a szoknyát. – Ez tiszta gyűrött! Kérlek mondd, hogy a blézered nem így néz ki!
- Bocsi, de ismersz... – rántottam ki mosolyogva a blézeremet is az ágyam alól.
- Nem hiszlek el! Körülbelül 1 hónapja kezdődött el az iskola, és annak több mint a felében itt sem voltunk, mégis hogyan gyűrted így össze!? – kapta ki a blézert is a kezeim közül.
- Nem tudom, valahogy mindig ez történik! – vontam meg a vállaimat.
- Jó, akkor ezeket most azonnal kivasalom, te meg addig zuhanyozz le, és vedd fel az ingedet! – adta ki az egyértelmű utasítást, majd az ajtó felé indult.
- Várj! Az volt a tervem, hogy majd illúzióval eltüntetem a ráncokat és a gyűrődéseket. Senki sem fog rájönni!
- Aha persze, és egész nap majd összpontosíthatsz a ruháidra, aminek az lesz a következménye, hogy mindennek nekimész és olyan lassan fogsz mozogni, mint egy féllábú nyugdíjas a jégen!
- Jó, de az csak egyszer történt meg! És már nem is emlékszem mikor!
- Három napja, Rose! Három napja... – forgatta szemeit. – És az csak egy kisebb kávéfolt volt a pólódon. Nem akarom, hogy az ájulásig koncentráld magad, mert a végén még úgy fogsz kinézni az erőlködéstől, mint akinek szorulása van.
- Nem is igaz! – álltam fel, majd tettem csípőre a kezemet. – Sokat fejlődtem az elmúlt pár napban!
- Jó, akkor majd délután megmutathatod, mit tudsz a bemutatón, de most ezekről én gondoskodom. Menj és zuhanyozz! – mutatott határozottan a fürdő felé, majd kiviharzott az ajtón a ruháimmal együtt.

Így hát megvontam a vállaimat, majd ásítozva becsoszogtam a fürdőszobába, beálltam a kádba és elkezdtem magamra csorgatni a langyos vizet.

Noah tegnap óta tiszta ideg. Éppen sikerült megszoknia az új órarendjét, erre már itt is az Európai Képességválasztás, ő meg újból ideggörcsöt kapott. Esküszöm, ha így folytatja, agyvérzést fog kapni, vagy egy jó nagy pofont tőlem... Lehet az utóbbival jobban járna, de erre nem mernék mérget venni...

Habár megértem, hogy bizonyítani akar, hiszen az elmúlt hét, nem éppen volt túl rózsás a számára.
Mióta az iskola megtudta, hogy elveszett a képessége, sokan úgy vélik, nem való az Akadémiába. Persze ezeket az idiótákat nagyobb ívben sem tudnánk leszarni, de mégis ott vannak, és csak feszélyezik szegényt.
A tanárok is kissé megilletődtek, hiszen erre még nem igen volt példa, de gyorsan összeállítottak Noah-nak egy alternatív tanrendet, ami lehetővé teszi, hogy inkább a nyers erejét fejlesszék.
Az összes elméleti órája ugyanúgy van megtartva, mint nekünk, csak a gyakorlatikat kellett átvariálni. A hét elejétől felváltva jár be a 11.-esek és a végzősök óráira, attól függően, hogy kinek mikor van gyakorlata. Ezek közül is csak azokra, amiken a fegyverhasználatot és a gimnasztikát tanítják.
És bizony el kell ismernem, nagyon tehetséges...
De, mielőtt valaki félre értené... nem, nem a fegyverekre gondolok... Az még mindig gyengéje...
Viszont ami a futást, ugrálást, szaltózást, kézenállást és egyéb ügyességi feladatokat illeti, hát le a kalappal!
Egy hét alatt úgy belejött, hogy a végzősök is csak néznek. Persze sokat segítettek neki a táborban tanultak, de még így is kiemelkedő teljesítményt nyújt. Szóval nagyon büszke vagyok rá!