Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

LX. Rose

Zaira szinte már fizikai fájdalomként élte meg, hogy akarata ellenére muszáj beszámolnia mindenről. Valamilyen szinten meg tudom érteni, de ha az elmondása szerint Antonio ellen van, akkor mégis miért titkolózik ennyire? Nem hiheti komolyan, hogy azért szenvedtük át magunkat az egész Antarktiszon, hogy csakis egyedül őt verjük át. Ehhez még nekem sincs eléggé elborult fantáziám.
Pedig lássuk be, futottak már át igen érdekes dolgok az agyamon, de hogy miatta ennyit szívjunk, na azt már nem!

- Szóval? Ki vagy te? - kezdte a faggatást Nate. - Honnan jöttél és miért vagy itt?
- Már mondtam, Zaira Trauren vagyok! - fújtatott idegesen a lány.
- A vezetékneved nekem nem mondtad - szóltam közbe, felemelve a kezemet, mire csak egy szúrós pillantást kaptam válaszul mindenkitől. - Mi van???
- Szóval? - fordult vissza a lányhoz Nate. - Honnan jöttél?
- És hogyan? - egészítette ki Kaden. - Itt nincs közvetlen teleportálási állomás, amihez hozzámérhetnéd a portálodat. Valaki biztosan segített.
- Akkor ezek szerint nektek is segített valaki, ha ti is eljutottatok az Antarktiszra - szólt vissza a lány.
- Há! Szóval elismered, hogy volt segítséged! - mutattam rá diadalittasan.
- Ahogy ti is! - vágott vissza.
- Nem! Nekünk nem volt - tiltakozott Nate. - Az, hogy most itt tartunk, csakis annak köszönhető, hogy összetartottunk és megtévesztettük az ellenfelet.
- Na persze! - forgatta szemeit a lány. - Ennél sablonosabb dumát még én sem tudtam volna kitalálni.
- Ez nem csak duma. Tényleg így volt! - mondtam. - Az ég világon senki sem segített nekünk. Egyedül jutottunk el idáig.
- Ahogyan én is!
- Azt kötve hiszem - tette szigorúan keresztbe a kezeit Kaden.
A lány erre csak bosszúsan végignézett a fiú határozott arckifejezésén, majd rám és Nate-re pillantott. Szerintem láthatta mindannyiunkon, hogy nagyon elszántak vagyunk és minden egyes szót véresen komolyan gondolunk. Valószínűleg ebben a néhány másodpercben tudatosult Zairában, hogy igazán szorult helyzetbe került, ugyanis mi nem engedjük el csak úgy, kidumálni magát meg végképp nem fogja tudni.
- AH! Jó, legyen! - sóhajtott fel fájdalmasan. - Elmondom, amit tudni akartok, ha cserébe szabadon engedtek.
- Így lesz! - bólintott Kaden.
- És ha kiderül, hogy mégis összejátszotok Antonióval, akkor nem állok jót magamért! Egyesével levadászlak titeket.
- Na azt szeretném én látni! - horkantott fel Nate.
- Talán fogod is - nézett rá a lány sejtelmesen, mire a fiú kissé zavartan nyelt egy nagyot.
- Na, tehát akkor kezdd azzal a mondandód, hogy elmagyarázod, mégis miért jöttél el idáig a világ végéig! Aztán meglátjuk, hogy mennyire hihető a meséd - mondta Kaden.
Zaira ismét felsóhajtott, majd kelletlenül ugyan, de belekezdett a meséjébe:

- Minden úgy kezdődött, hogy az Európai Akadémiáról nyomtalanul eltűnt a barátnőm és senki sem tudta, hogy hová ment. Még a szobatársai sem.
Állítólag az igazgatóság kapott egy kikérő levelet a családjától, amiben valamiféle magánjellegű problémára hivatkozva, előre határozatlan ideig kivették az iskolából, de én tudom, hogy ez nem igaz.
- Még szép, hogy nem igaz! Ha ilyet lehetne, már én is rég rávettem volna a szüleimet, hogy kivegyenek egy jó hosszú nyaralásra - szóltam közbe, mire Zaira mérgesen tekintett rám.
- Most akkor hagyod, hogy elmondjam, mi történt vagy inkább nem? Nekem mindegy, csak engedjetek szabadon.
- Folytasd csak - biccentett Kaden a lány felé, miközben jelentőségteljesen rám pillantott, majd megfogta a kezemet és ujjaival nyugtatólag végigsimított a kézfejemen.
Ezzel elérte a kellő hatást, ugyanis fülig vörösödve, síri csendben álltam mellette a továbbiakban.
- Na, szóval a lényeg az - folytatta a lány - , hogy körbe akartam szaglászni az iskolában, de mivel nem vagyok ottani diák, így nem engedtek volna csak úgy be. Úgyhogy éjszaka beosontam egy nyitott ablakon és átfésültem az egész helyet, de semmi. Végigmentem az összes folyosón és elborzadva vettem észre, hogy még a tablókra kirakott osztályfotókról is eltűntették a képét. Minden tanulmányi és versenyeredményét törölték az iskola büszkeségi faláról. Mintha soha nem is létezett volna a barátnőm...
A kutatás legvégére hagytam a szobáját, ugyanis a szobatársaival megbeszéltem, hogy együtt átnézzük minden cuccát, hátha nyomra bukkanunk. És nyilván meg akartam őket is kérdezni, hogy mit tudnak a kiretusált képekről, de erre nem került sor, ugyanis éppen halkan nyitottam volna be az ajtajukon, mikor hirtelen iszonyat hideg támadt. Szinte azonnal befagyott a kilincs, úgy kellett berúgnom az ajtót.
Mikor beléptem, a szoba közepén ott állt Antonió, a barátnőm egyik legkedvesebb barátja, akit már ötödikes kora óta ismer. Körülötte hatalmas romhalmazban állt az egész szoba és valami furcsa fekete köd keringett a lába körül. A barátnőm szobatársait pedig nyilvánvalóan sehol sem találtam.
- Az árnyszörny! - sóhajtott fel Kaden.
- Igen, az volt az - bólintott Zaira. - Még soha életemben nem találkoztam olyan lénnyel. Bármilyen varázsige, amit ráolvastam egyszerűen lepattant róla és engem talált telibe. Folyton változtatta a halmazállapotát, szélvihart keltett és csontfagyasztó hideget árasztott. Azt hittem nem úszom meg élve, de mint újból kiderült, rajtam nem foghat ki semmi! - villant büszkén a szeme.
- Így jöttél rá, hogy hogyan tudod elfogni, igaz? - kérdezte Kaden. - Ugyanúgy, ahogy korábban is tetted, amikor engem is megmentettél.
- Nem úgy volt, hogy csendben figyelünk? - szóltam a fiúra, miközben szorítottam egyet a kezén.
- Ő nem zavar - jegyezte meg Zaira egy vállrántás kíséretében, majd nemes egyszerűséggel folytatta ott, ahol abbahagyta. Még időt sem hagyott, hogy rendesen felháborodjak. Ki hallott már iyet!? - Szóval nagy nehezen elfogtam az árnylényt, majd amilyen gyorsan csak tudtam elhúztam onnan a csíkot. Jóformán félholtan estem ki otthon a portálomból. Eléggé húzós volt.
- Aha, aha érdekes... És mégis hogyan jött az ötlet, hogy ide gyere? - kérdezett most Nate gyanakodva. - Csak nem elcsevegtél Antonióval és elárulta neked, hogy az Antarktiszon kell keresned a csajt? Különben is, miért olyan fontos neked ez az egy barátság, hogy kockáztasd érte az életed?
- Azért, mert ő nem csak egy barátom, hanem a barátnőm! - mondta Zaira gyilkos pillantásokat lövellve Nate felé, aki ettől a kijelentéstől egy kissé megtántorodott.
A fiúval ellentétben, én érdeklődve léptem közelebb a lányhoz, és talán Kaden még el is mondhatja, hogy a gondolatra a szemeimben egy szivárványos zászló tükörképe villant. Ha nem szorít rá újból gyengéden a kezemre, akkor tutira kérdés-tsunamit zúdítok Zairára. És köztudott, hogy az a legerősebb fegyverem. Még a Rose-módszernél is sokkolóbb.
Szerencsére a lány ebből semmit sem vett észre, úgyhogy magához híven, lesúlytó hangnemmel folytatta Nate lehordását:
- És, nem, nem társalogtam Antonióval egy percet sem! Legszívesebben lefejeltem volna, ha lett volna rá időm, de nem volt. Még szerencse, hogy ő egy évvel fiatalabb a barátnőmnél, így nem kapott még képességet. Na akkor lettem volna nagy szarban, ha ő is akcióba lendül - mondta. - Mellesleg ha nagyon tudni akarod, a helyszínt az elkapott árnyszörny mágikus esszenciájának eredési pontjának bemérésével határoztam meg. Bár a meghatározása közben felrobbantottam a konyhámat, úgyhogy nem ajánlatos kipróbálni! - nézett most egyenesen Kadenre.
- Nyilván, hiszen az egy isteni mágia! - forgatta a szemeit Kaden. - Ha nincs isteni képességed, vagy nem kölcsönzöl valamelyiktől, akkor örülj, hogy csak a konyhád robbant fel.
- Tudom, hogy milyen mágia az! Inkább téged figyelmeztetlek - mondta haragosan a lány. - Én Básztet erejéből merítek. Nem olyan régóta, de már egy ideje az ő mágiáit használom.
- KOMOLYAN!? Te!? - képedt el barátom.
- Kicsit alábecsültél. De semmi baj. Talán majd neked is lesz egyszer egy istened, aki elvisel és megengedi, hogy meríts a mágiájából.
- Mégis ki becsül le kit? - horkantott Kaden. - Kettőnk közül te vagy megkötözve. És csak, hogy tudd, én Anubisztól merítek. Már 10 éves korom óta - nézett diadalittasan a lány szemeibe.
- 10 ÉVESEN!? Az lehetetlenség - rázta a fejét Zaira. - Annyi idősen még a legkönnyebb varázslatba is belesülne az agyad. Nehogy azt hidd, hogy beveszem ezt. Képtelenség - rázta a fejét. (Már amennyire Kaden varázskötelei engedték.)
- Akkor mégis mivel magyarázod, hogy téged, a hatalmas egyiptomi mágust, aki Básztettől merít erőt, képes voltam én, egy kisült agyú jött-ment senki, mindenféle erőlködés nélkül megkötözni?
- Bukta! - szóltam közbe kárörvendően, mire a lány nem szólt semmit csak mérgesen maga elé motyogott valamit.
Ugyanazzal az ösztönnel füleltem, amivel még korábban a tanárok halk pusmogását is kihallgattam, és a lány mintha valami olyasmit mondott volna, hogy:
- Kutya és Macska istenségek... Nem is csoda, hogy nem voltál szimpatikus.
- Nem kutya, hanem sakál! - javítottam ki azonnal, mire zavartan kapta rám a tekintetét.
- Ezt hogyan hallottad meg?
- Bocsi, nem fedem fel a titkaim. De te nyugodtan folytathatod! - küldtem felé egy ezer wattos mosolyt.
- Rose-nak igaza van. Térjünk vissza a lényegre! - utasította a lányt Nate. - Azt tudod, hogy mi történt a barátnőd szobatársaival?
- Ha tudnám, akkor elmondanám! - forgatta szemeit Zaira.
- Komolyan? - fonta keresztbe a karjait Nate.
- Nem - vallotta be a lány. - De most tényleg nem tudom mi lett velük. Remélem csak a szokásos esti nassolásukra mentek ki a konyhába. Szinte már hagyomány náluk az esti pletykálkodás és halk pusmogás a konyhában, néhány keksz, croissant és fagyi felett.
- Az ő érdekükben remélheted is - bólintott Nate. - Nem akarod tudni, hogy mik zajlanak a járat végén.
- Ezt úgy mondod, mintha tudnátok - jegyezte meg a lány, mire gyorsan lesütöttem a szememet, de nyilván kiszúrta ezt az egy mozdulatomat. - Te tudod? Honnan? Áruld el, hogy mit csinálnak a barátnőmmel! - Próbált felém lépni, azonban Kaden kötelei felvillantak, így mégjobban megszorították a lányt, Nate pedig fenyegetően elé lépett.
- Nem tartozunk semmilyen magyarázattal. Úgy szólt az egyezség, hogy elengedünk, ha mindent elmondasz - szólt a fiú. - Nekünk semmit sem kell mondanunk.
- De hát már elmondtam mindent. Ez történt, szóról szóra. Emiatt jöttem ide. Esküszöm - erősködött.
- A Sztüx folyóra esküszöl? - sandított a lányra.
- Fogalmam sincs, hogy az micsoda. De igen, ha attól hisztek nekem.