Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

LXXI. Rose

Hirtelen végeláthatatlan sötétségben találtam magamat.
Riadtan tekintettem körbe az imént látott barlang után kutatva, azonban nyomát sem láttam se a tónak, se a kemencének, se a három ott dolgozó őrnek, de még Kadennek sem.
Mintha egy végtelen nagy fekete ürességbe kerültem volna, ahova egy apró fénysugár sem szivárgott be.
Különös érzésem támadt, ugyanis a legutóbbi látomásomban éreztem, hogy álmodok. Ott idővel még az irányítást is át tudtam venni, azonban ez most más volt. Mintha ugyanúgy a valóságban lettem volna, csakhogy nem tudtam kapcsolatba lépni a környezetemmel.

– Ugye ez csak valami vicc?? - szólaltam meg. - Kadennek szüksége lehet rám! Bármi is ez és bárki is csinálja, azonnal hagyja abba! - kiabáltam idegesen.
- Hmm... Harcias, mint mindig - zengett fel egy ismerős hang az elmémben. Nem érződött fenyegetőnek, de mégis kirázott tőle a hideg, amint rájöttem, hogy kihez tartozik.
- Te vagy az, Rák? - kérdeztem szemrehányóan, miközben próbáltam kiszúrni a hang forrását, de csak a sötétséget láttam.
- Nincs sok időnk - folytatta sürgetően a csillagjegy. - A kis barátocskád nem volt elég erős ahhoz, hogy a Nyilas rendesen kapcsolatba tudjon lépni vele. Így most rajtunk a sor.
- Noah? Noah-ról beszélsz!? - kaptam fel a fejemet a fiú csillagképének említésére. - Hogy érted, hogy nem volt elég erős? Hol van most? Tudsz róla valamit? Ezek szerint életben van, ugye!?
- Lassíts, te lány! - szólt rám idegesen, majd hirtelen felvillant a nyakláncom, mire egy fényes gömb jelent meg előttem. A gömb úgy tűnt, mintha a láncom kristályából kelne életre. Egyre nagyobbra és nagyobbra nőt, míg nem emberi formát öltött. Mire kettőt pislogtam, a Rák csillagjegy lebegett előttem a sötétben, mintha valamiféle lilás hologram lenne.
- Pedig már reméltem, hogy soha többé nem kell lássalak! - gondoltam magamban, mire a csillagjegy felhorkantott.
- Hidd el, én sem repesek attól, hogy most itt vagyok, de figyelmeztetnem kell titeket!
- Ezt meg hogyan hallottad!? - hökkentem meg. - Nem is mondtam ki hangosan!
- Rose, az elmédben vagyunk, drágám! - nézett rám lekezelően, úgy, ahogy a matektanáraim szoktak, amikor nem tudok egy egyszerű választ.
- Az elmémben? Mégis hogyan...? És mikor...? - hebegtem-habogtam. - Éreztem, hogy legyőz téged a sötétség. Akkor hogyan lehetsz mégis itt?
- A jogarammal üzenek most neked, a nyakláncodban található kristály segítségével - mondta fájó ábrázattal. - A Nyilas is próbálta felvenni Noah-val a kapcsolatot, de nem sikerült rendesen hozzáférnie az elméjéhez. Csupán a nevét tudta ismételgetni anélkül, hogy kárt tegyen benne. Valami nincs rendben a fiú tudatával, mintha megbolygatták volna.
- Megbolygatták? Mégis hogyan? És ki képes ilyesmire? - háborodtam fel.
- Ezt sajnos neked kell kiderítened, én most figyelmeztetni jöttelek!
- Mégis mire? Arra, hogy az iskolám igazgatója vezeti ezt az egész hóbelevancot!? Csak, mert arról már lekéstél. Rájöttem magamtól is, amikor megtámadott!
- Nem, nem ő vezeti - ingatta a fejét, miközben villogni kezdett a teste. - Nincs sok időm! A varázslat azonnal életbe lépett, amint a jogarom bűvkörébe kerültél, de hamar véget ér a hatása! Jól figyelj rám! - hajolt közelebb. - Egy sokkal hatalmasabb mágussal állsz szemben, aki évszázadok óta erre az együttállásra vár. Óvatosnak kell lenned vele, Rose! Ha időben megszerez minden Jegyet és minden Szülöttet, akkor megállíthatatlan lesz! A Jubileumi Együttállás közeleg! Földi idő szerint nem tudom, mikor következik be, de fivéreimmel és nővéreimmel már érezzük az előjeleket. Meg kell találnod a jogarokat és megbontani a kört! Csak így szerezhetjük vissza az uralmunkat a házaink felett és csak így állíthatjuk meg a sötétséget!
- Mi!? Én ezt így nem értem, ez túl sok! - ráztam a fejemet. - Milyen együttállás? Milyen kört kell megbontanom? Ki az a mágus? Hol vagytok egyáltalán? Mi történt veletek?
- Tudom, hogy sok a kérdésed - mondta egyre inkább szakadozva -, de nem tudok mindent elmagyarázni. Nincs rá idő! Ezután már nem lesz újabb esélyem, hogy üzenjek. Találd meg a jogarokat és bontsd meg a kört! Figyeld a látomásaid és bízz az érzékeidben! - Hirtelen a láncom is pislákolni kezdett, mire a Rák egyre inkább elhalványult. - A könyv! - mondta idegesen. - Fontos, hogy találd meg a h... oldal..., ami ... ősi rit...

Mielőtt még befejezhette volna a mondatot, egyszerre eltűnt a sötétségben, mire a láncom égetően felizzott, a fejembe pedig éles fájdalom nyilallt.
A látásom ezután lassan kezdett kitisztulni, miközben valamiféle enyhe rázkódásra lettem figyelmes. Tompa lihegés hangja csapta meg a fülemet, ahogy végre kezdtem magamhoz térni.
Az imént átélt beszélgetés pedig egyre inkább kezdett a feledés homályába merülni.

- Mi... Mi történt...? - pislogtam értetlenül magam elé, mire egy széles hátat, egy feszes feneket és két szaporán lépkedő lábat pillantottam meg.
- Rose!? Magadhoz tértél! - érkezett mögülem Kaden megkönnyebbült hangja. Ezután megállt, majd óvatosan leeresztett a földre.
- Te a hátadon cipeltél, mint egy krumplis zsákot? - néztem rá szemöldök ráncolva.
- Igen - vonta meg vállait.
- Kúl! - mosolyodtam el. - Jó volt a kilátás!
- Rose! - jött zavarba hirtelen. - Bármennyire is szeretném, de erre még mindig nincs időnk! - mondta határozottan, majd megragadta a kezemet és maga után húzott. Majdnem elnevettem magamat, amint megpillantottam a páncélja hátoldalán csorgó nyálcsíkomat, de végül úrihölgyhöz méltóan magamba fojtottam a nevetést.
- Miért? Mi történt, amíg nem voltam magamnál? - kérdeztem végül, felvéve a tempót. - Ugye nem támadtak rád azok az őrök? Mit csináltak egyáltalán ott? Használtad az Emlék jogarokat!? Várjunk csak! - álltam meg azonnal. - Nincsenek is nálunk a jogarok!!!
- Hát... egy ideje már nincsenek - értett egyet. - Azt hittem, már feltűnt.
- Ne most helyeseljél velem! - néztem rá teljesen sápadtan. - Otthagytál két nagyerejű fegyvert egy szikla mögött, amikre még bármikor szükségünk lehet!??
- Igen, ott hagytam, mert azon járt az eszem, hogy mégis milyen bajba ugrasz éppen fejest! Különben is, te is otthagytad a tiédet.
- Persze, mert nagyobb gondom is kisebb volt annál, hogy azt keresgéljem! Rohantam, nehogy becsukódjon a titkos ajtó.
- De te is simán ki tudtad volna nyitni! Nem kellett volna rohanni.
- JÓ, DE ÉN EZT AKKOR MÉG NEM TUDTAM! - kalimpáltam idegesen. - Most mi van, ha emiatt csinálnak ki minket?
- Nem fognak - sóhajtott nagyokat Kaden. - Egyáltalán tudod, hogyan kéne használni a jogarokat hogyha most itt lennének?
- Hát... mondjuk - mosolyogtam kínosan.
- Akkor meg miért ragaszkodsz ennyire hozzájuk!? Mintha egy íjat akarnál magaddal cipelni, holott nem is tudsz vele lőni. Teljesen felesleges!
- Kitaláltam volna, hogyan működnek, oké? Az Akadémián nem tanítják, de Noah egyszer elmagyarázta, csak nem teljesen figyeltem rá. De tuti meg tudnám oldani.
- Jó, nem fontos! - legyintett. - Inkább menjünk tovább! - fogta meg a kezemet és gyengéden magával húzott.
- Rendben legyen, de még mindig nem válaszoltál a kérdésemre - mondtam beletörődve a helyzetbe. - Mi történt odabent a barlangban? Megtámadtak minket?
- Nem, nem támadtak meg, habár eléggé gyanúsnak tartották, hogy véletlenül odatévedtünk egy vászontáskával a vállamon és egy tőrrel a kezedben, aminek úgysem vetted volna hasznát, mert azonnal el is ájultál - magyarázta. - Végül megmagyaráztam nekik, hogy bizonyára a hirtelen hőemelkedés miatt ájulhattál el és, hogy éppen a cellákhoz tartottunk, de a nagy sietségben rossz irányba fordultunk és a többi, és a többi... A lényeg, hogy nagy nehézségek árán, de kidumáltam magunkat.
- Tehát valóban errefelé vannak a tömlöcök és nem az erődben! Igazam volt! - csettintetem diadalittasan.
- Igen, itt vannak, de nagyon nem tetszett az a reakció, amit az említésük váltott ki abból a háromból. Teljesen elsápadtak és már indultak is vissza a dolgukra, mintha a szimpla gondolatától is menekülnének.
- Tényleg furcsa - értettem egyet. - És semmi mást nem mondtak? Azt se, hogy mégis mit művelnek azzal a fortyogó tóval?
- Nem álltam le velük cseverészni! Örültem, hogy harc nélkül megúsztuk, hála az álruhánknak! - mutatott a páncélzatunkra, amelyek közül még mindig csak az enyém világított. - Ha tippelni kellene, akkor én valamiféle öntödére gondolnék. Legalábbis annyiból, amennyit láttunk. Nem tudom pontosan, hogy mit szűrnek ki a vízből, de bármi is az, minden jel arra utalt ott, hogy nagy rudakba olvasztják, majd fémládákba tárolják. Az a fekete szikla, ami betüremkedett a barlanga - emlékeztetett -, egy vulkáni kőzet volt. Csak remélni tudom, hogy nem fegyvereket gyártanak!
- Már csak az hiányozna! - horkantottam. - Egy titkos fegyverüzem, valamiféle spéci vulkáni kőből! Na az eléggé megborítana minket - bólogattam magam elé.
- Na, de mesélj inkább te! Újabb látomásod volt? - nézett rám kíváncsian.
- Látomásom...? - vakargattam a fejemet, kissé összezavarodva. - Nem, nem hinném. Hirtelen nem is jut eszembe, hogy mi történt - gondolkodtam el.
- Nem jut eszedbe??? - hökkent meg. - Pedig beszéltél is közben. Igaz, hogy csak minden negyedik szavadat értettem, de a Rák csillagjegyet és Noah-t is említetted. Meg valami mágusról és jogarról hadováltál. Nem létezik, hogy elfelejtetted! - rázta a fejét.
- Jogarról? - ráncoltam a homlokomat, miközben erősen próbáltam visszaemlékezni a történtekre. Már a nyelvem hegyén volt az egész, de valamiért mégsem jutott eszembe rendesen. Mintha a rövidtávú memóriám gúnyt űzne belőlem.
- Meg mondtál még valamit egy körről is - folytatta Kaden. - Vagy nem is kör volt, hanem körte?? - bizonytalanodott el.
- Igen, ez az! Most már emlékszem! - kaptam a fejemhez hirtelen, amint beugrott minden.
- És miért álmodtál körtékkel? - nézett rám furcsállva.
- Nem, nem körte volt, hanem kör! Elsőre jól mondtad - bólogattam. - A Rák csillagjegy beszélt hozzám a medálomon keresztül.
- MI!? Komolyan!? - kerekedtek ki a szemei. - De őt nem igázta le valamiféle sötét füst vagy köd vagy valami ilyesmi?
- De igen. De valahogy mégis képes volt üzenni a jogarával, ami ezek szerint a Földre került valahova - magyaráztam. - Azt mondta, hogy amint a hatáskörébe értem, azonnal kapcsolatba tudott lépni velem. És, hogy a Nyilas is próbálta ugyanezt Noah-val, de túl gyenge volt az elméje, hogy károsodás nélkül beleférkőzhessen.
- Akkor ez két dolgot is jelent! - mondta lelkesen. - A jogar valahol itt lehet, elég közel. És Noah pedig a jogarhoz lehet közel, ha a Nyilas is érzékelte őt. Tehát jó irányba haladunk!
- Igen, én is erre gondoltam, de eléggé aggaszt az a rész, hogy Noah elméje túl gyenge. Elvileg valaki megbabrálta - sóhajtottam fájdalmasan.
- Úgy érted, átmosták az agyát? Mégis kicsoda?
- Éppen ez az. Fogalmam sincsen - ráztam a fejemet tehetetlenül. - De itt még nincs vége az üzenetnek. Kaptam még néhány elég érdekes információt, amikkel nem igazán tudok mit kezdeni - sóhajtottam gondterhelten, majd mindent szó szerint elmeséltem a barátomnak, még mielőtt újból elfelejteném őket.