Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

XXV. Rose

Még szerencsére sötét volt a folyosókon, csak az éjjeli világítás égett, mikor bezárult mögöttünk a titkos lejárat és elindultunk vissza a szobákhoz.
Ahogy egyre haladtam végig a lépcsőkön és a termek előtt, úgy kezdtek el cikázni a fejemben a rosszabbnál rosszabb gondolatok, hogy mégis mi történhetett Noah-val.

Próbáltam nyugodt maradni, és mélyeket lélegezni, de egy ilyen szituációra nem lehet előre felkészülni és olyan váratlanul ért, hogy még mindig nehezen hittem el.
Szépen lassan süppedt bele a tudatomba, hogy Noah, aki azóta mellettem van, mióta az eszemet tudom, most egyszerre sehol sincs.
Mintha a föld nyelte volna el. Nem maradt utána semmi, csak a hátizsákja és a telefonja. És ami a legrosszabb: fogalmunk sem volt róla, hogy ki, és hova vihette.
Egyszerre akartam elátkozni Cardont, és azt, aki felelős az eltűnésekért, egyszerre akartam tombolva és őrjöngve kiverni valaki fogát, és egyszerre akartam reményvesztve egy sötét sarokba csúszni. Mindez egy felettébb gondterhelt arckifejezéssel és folyamatosan könnyező szemekkel párosulva ült ki az arcomra, melyre Kaden hívta fel a figyelmemet.
Láttam rajta, hogy nagyon aggódik Noah-ért és Danielékért, de úgy vettem észre, hogy jelen pillanatban én voltam az, aki miatt gondterhelten ráncolta a szemöldökét.

Bátorítóan átölelt és a hátamat simogatta. Nyomott a fejemre egy puszit és valamit a fülembe akart súgni, mikor hirtelen valaki megszólított a félhomályban.

- Rose? Ti vagytok azok? – vált kivehetővé Cassandra alakja.
Fekete haja kissé kócosan hullott kék szemeibe, miközben a pizsamája felett egy meleg pokrócba bugyolálva pislogott ránk. Álmos tekintetéből látszott, hogy nemrég kelhetett fel. (Ha egyáltalán aludt)
- Cass!? – torpantam meg hirtelen, majd gyorsan hátra kaptam a fejemet Nate felé, ahol eddig a Kis oroszlán lebegett.
Bizonyára a csillagkép hamarabb érzékelte a lány közeledtét, ugyanis gyorsan elrejtőzött a mellettünk lévő oszlop mögött, így takarva volt a lány felől.
- Mit kerestek ti ilyenkor a folyosókon? – tudakolta ásítozva. – Minden rendben van?
- Minden a legnagyobb rendben! – felelte Kaden gyorsan, mire Nate-tel helyeselve bólogattunk.
- Én csak hallottam egy olyan... izét kintről és kicsit megijedtem, de lementünk a fiúkkal megnézni és kiderült, hogy semmi extra, szóval már nincs gáz, megyünk is vissza szépen, mert hulla fáradtak vagyunk! – magyarázkodtam természetellenesen széles vigyorral, mire a lány csak összevont szemöldökkel bólintott egyet.
- Rose, általában jól szokott menni neked a kamuzás, na de most... Ezt tuti nem veszem be! – rázta a fejét, majd keresztbe fonta karjait.
- Rose csak úgy értette, hogy... – próbálta Nate megmenteni a helyzetet, mikor egy halk vakkantás kíséretében egy piszkos, fehér kutya lépett ki a közeli oszlop takarásából. Habár a külseje teljesen megtévesztő volt, a tekintetéből azonnal felismertem az álcázott Kis oroszlánt.
- Kutya! Igen, ez az! – mutattam a jövevényre. – Egy kutya nyüszített odakint és attól ijedtem meg! – bólogattam.
- Igen, pont ezt akartam mondani én is! – bólogatott Nate.
- Szóval, fogtátok magatokat és behoztátok...? – pislogott Cass, miközben a bőr karkötőjét kezdte forgatni csuklóján.
- Hát, ömm... Igen! Úgy tűnik... – néztem segélykérően a fiúkra, akik csak némán vakargatták a fejüket.
- Ne aggódj, én nem fogok szólni az igazgatónak - legyintett a lány. - Főleg akkor nem, ha egy ilyen édes kis kutyuskáról van szó! – hajolt le az álcázott csillagképhez, aki érdeklődve megszaglászta a kezét, majd vidáman csóválni kezdte a farkát. – Csak a tanárok észre ne vegyék!
- Akkor ez a mi titkunk marad? – néztem reménykedve a lányra, hogy gyorsan bólintson egyet és mehessünk végre a dolgunkra.
Most csak az hiányzott a legkevésbé, hogy mindezek után még valami hihető kifogással is előálljak, de kénytelen voltam kitalálni valamit. Ilyen válsághelyzetekben nem funkcionál kellőképpen az agyam hazugságért felelős része, szóval csak ennyire futotta. De még így is félő volta, hogy Cassandra gyanút fog.
- Persze, de csak akkor, ha majd átmehetek kicsit játszani vele! – egyenesedett fel, majd kissé furcsállva körbe pillantott mögöttünk. – Noah nincs veletek? Mostanában mindenhova négyesben járkáltok.
- Ja nem, ő most éppen a szobájában...
- Alszik!
- Sorozatozik! – mondta Nate és Kaden egyszerre, mire Nate megköszörülte a torkát és gyorsan helyesbített.
- Úgy értjük, sokáig nézett egy sorozatot és elaludt közben, én meg nem akartam miatta felkelteni – biccentett a kutya felé.
- Ja, értelek... Hát, majd mindenképp mondjátok meg neki, hogy jobban tenné, ha a sorozatozást nem éjszakára hagyná, mert teljesen felborítja a napi ritmusát. Tapasztalatból beszélek ám! – nevetett fel kínosan.
- Na jó, akkor mi megyünk is gyorsan, mielőtt valakit még felébresztünk! – indult el Kaden a szobám felé, mire Cassandra csak egyetértően bólintott.
- Rendben, jó éjszakát! Én meg csendben szétnézek a körlet konyháján! – intett felénk, majd lábujjhegyen tovább igyekezett valami éjszakai nasiért.