Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

IX. Nate

Amint az előszobába értünk, némaság szállt a helyiségre, a hőmérséklet pedig hirtelen mínusz fokba váltott. A leheletem fehér párafelhőként gomolygott a levegőben, azonban én mégsem fáztam.
Határozott léptekkel indultam meg egyenesen, miközben hallottam, ahogy Noah fogai egymáshoz koccannak a didergéstől.
A szobában mintha tornádó sújtott volna: a szekrények feldőltek, a kisebb tárgyak szanaszét hevertek a földön, Rose ruhái pedig a csillárról lógtak, míg ő maga az egyik íróasztalon állt, és némán fülelt. Kezében tőrjeit szorongatta, majd amint meghallott minket, riadtan felénk hajította az egyiket, de sikerült még időben elhárítanom, így a penge a fejem helyett a falba állt.

- Ki az!? – kiáltotta felénk idegesen, mintha nem ismerne fel. – Figyelmeztetlek, bármi... vagy bárki is vagy, nem félek tőled! – emelte fel fenyegetően a kezében maradt fegyverét.
- Rose!? Mi vagyunk! – mondtam egy lépéssel közelebb merészkedve hozzá, mire a merev testtartása azonnal ellazult.
- Hála az égnek! – sóhajtott fel megkönnyebbülten, miközben egy fix ponthoz beszélt a fejünk felett. – Már azt hittem, hogy visszajött.
- Ki jött vissza? – kérdeztem a lánytól, miközben jobban körbejártam a csatateret. – Itt mégis mi a fene történt?
- És hol van Kaden? – tette hozzá Noah.
- Itt vagyok! – hallatszott egy bosszús hang a fejünk fölül, mire az emlegetett szamár integetett lefelé a plafonról.
- Mi a...!? – pillantottam oda, majd értetlenül Noah-ra néztem, aki csak felvonta szemöldökét és megvonta vállait.
- Ne nézz rám, én végig veled voltam!
- Srácok, értékelem a gesztust, hogy jöttetek segíteni, de jobb lenne, ha inkább koncentrálnátok, mert még bármikor visszajöhet! – figyelmeztetett minket Rose, habár teljesen más irányba nézett, mint amerre mi álltunk.
- Mégis mi jöhet vissza? – kérdezte ezúttal Noah a lány mellé lépve, mire hirtelen a szájához kapott. – Istenem, Rose! Mégis mi történt a szemeddel!? – Odasiettem Noah mellé, és riadtan állapítottam meg, hogy Rose szemei teljesen kifakultak, mintha valamilyen fehér fátyol ereszkedett volna rájuk.
- Nos... igen... – sóhajtott a lány. – Amikor Kadennel beléptünk a szobába, valami furcsa energiát érzékeltem... Aztán beljebb jöttünk, és megpillantottunk egy árnyat, éppen olyat, mint amilyen a csillagképek birodalmában is ránk támadt – magyarázta szomorúan. – Ekkor Kaden rátámadt, de szimplán keresztül sétált rajta, mintha ott sem lett volna. Ezután hirtelen vagy 22 fokot csökkent a hőmérséklet, majd az árny baljóslatúan kavarogni kezdett, valami furcsa hörgőszerű hangot hallatva. Hiába próbáltunk rátámadni, semmivel sem tudtunk kárt tenni benne. Ezután Kaden próbálta az egyiptomi mágiájával a földhöz ragasztani, de valahogy az egész visszapattant rá, és felrepítette őt a plafonra. Azóta nem tud onnan lejönni.
- Igen, és ezután Rose támadta meg... – vette át a szót a mennyezeten ragadt fiú, miközben unottan karba fonta a kezeit. – Próbálta valamilyen illúzióba keríteni, de az is visszafelé sült el és megvakította saját magát.
- Nem én vakítottam meg magamat, hanem az a valami fordította ellenem a saját erőmet! – hadonászott mérgesen a lány a csillárnak, habár szerintem Kadennek címezte a mozdulatait. (Legalább az irány jó volt...)
- De ugye nem sérültetek meg!? – sápadt el Noah a történteket hallva.
- Nem, jól vagyunk, csak a büszkeségünkön esett csorba – forgatta szemeit Kaden.
- A magad nevében beszélj! – horkant fel Rose.
- De mégis mit akarhatott az az izé? És hogyan került ide? – jártam körbe gyanakodva a szobát. – Vajon itt van még...?
- Nem hiszem – rázta a fejét Kaden. – Amint betörtétek az ajtót, úgy láttam, hogy felszívódott.
- Akkor miért van még mindig ilyen hideg!? – vacogott Noah, miközben próbálta összeszedegetni Rose ruháit, hogy egy kis rendet csináljon.
- Nem tudom, de igazán hagyhatnád azokat! – legyintett a lány. – Ezelőtt sem volt annyival nagyobb a rend... – ugrott le az íróasztalról, mire csodálkozva a szemeihez kapott. – Magasságok lepkék szárnya! Látok! Újra látok! – ölelt meg szorosan örömében.
- Akkor én miért vagyok még mindig... – kezdte Kaden, mire azonnal zuhanni is kezdett és arccal Rose egyik ruhakupacában landolt. – Jó, nem szóltam... – nyögte a ruhák között hasalva.
- Oké, már csak a fűtésnek kell utolérnie az eseményeket, és mintha mi sem történt volna! Persze csak, ha nem fagyunk előtte halálra... – húzta ki Rose a falból a tőrjét. – Egyébként bocsi, hogy majdnem kinyírtalak titeket, de azt hittem az a fura izé jön vissza...
- Ugyan, azért az messze volt a majdnemtől! – nevettem fel.
- Ömm.. srácok? Ezt nézzétek! – mutatott Kaden az alá a ruhakupac alá, amiben fetrengett. – Itt vannak azok a könyvek, amiket még néhány hete a titkos könyvtárból hoztunk el... És nekem nagyon úgy tűnik, hogy ezek között kutatott az a trutyi...
- Miből gondolod? – léptem mellé.
- Mondjuk ebből – emelte fel az egyiket, amiről valamilyen furcsa fekete lé csöpögött.
- Mennyiben fogadunk, hogy a kristályokról szóló könyvet kereste!? – guggolt le Noah Kaden mellé.
- Csakhogy azt pont ilyen esetek miatt rejtette el az én csodás mágus pasim, a duat legmélyére! – huppant le Rose Kaden mellé, majd átölelte a nyakát.
- Így igaz, csodás vagyok! – húzta ki magát Kaden, mire csak nevetve megforgattam a szemeimet.
- Szerintetek hova mehetett az a fekete izé? Egyáltalán élő dolog? Vagy csak valami mágia megtestesülése... – állt fel Noah a könyvek és a ruhák kupaca mellől, majd aggodalmasan végigtekintett a szobán.
- Szerintem az a jobbik kérdés, hogy mégis honnan kerülhetett Rose szobájába...? – sóhajtott fel Kaden.
- Fogalmam sincsen, de szerintem mindközül a legjobb kérdés, hogy MÉGIS HOGYAN FOGOM TUDNI KIPHIENNI MAGAMAT A MŰSORSZÁMOM ELŐTT, HOGYHA MÉG A SZOBÁMBAN SEM HAGYNAK BÉKÉN!? – dőlt hanyatt a földön a lány, miközben olyan hangerővel beszélt, hogy azt a fekete valami is meghallhassa, és esetleg némi bűntudatot kelthessen benne...
Bár nem hiszem, hogy sikerrel járt.
- Én tudok egy egyszerűbb védőburkot varázsolni a szobáitok köré, de beletelhet egy kis időbe... – tápászkodott fel Kaden a padlóról.
- Akkor mire várunk még!? – pattant fel Rose is. – Így talán még lehunyhatom a szemem egy órácskára!
- Rendben, van valakinek egy krétája? – kérdezte a fiú.
- Jobbat tudok! - nézett hátra Noah, a bejárat felé mutatva. - Van valakinek egy ajtója?