Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

XXXV. Kaden

Miközben azokat pörgettem át az agyamon, hogy miféle varázsigéket tudnék fél kézzel gyorsan bevetni, és hogy Rose még így is milyen dögösen néz ki, hogy egy sötét, kátrányszerű lénnyel viaskodik, Jason határozottan kiállt a szoba középére, majd egy meglehetősen érdekes mutatványt vitt véghez.
Nagyot dobbantott a lábával, mire a körkörösen kibocsátott hanghullámok megremegtették a padlót, az ablak kitört üvegdarabkái pedig halkan csilingelni kezdtek. A fekete lény mintha kissé megtántorodott volna és megállt volna a terjeszkedésben, így végre leereszthettem a karjaimat az örvénykeltő varázslatból.
Ekkor a fiú egy újabbat dobbantott a lábával, ezúttal közelebb lépve a trutyihoz, mely szilárd felszíne a különös hullámok következtében repedezni kezdett. Jason még egy újabb lépéssel közelített a sötét lényhez, ezzel Nate és Rose mellé érve, majd szélesre tárta a karjait és utasított minket, hogy fogjuk be a fülünket. Cassandrának több sem kellett, azonnal eldobta a kezében tartott kabátokat és tenyereit a fülére tapasztotta. Mi is követtük a lány példáját, mire Jason hirtelen összeütötte a tenyereit, miközben azokat a repedezett trutyi felé lendítette.
A fiú kezeiből érkező hanghullámok olyan erősek voltak, hogy szinte látszott, ahogy a levegő hullámzani kezd. A nagy robaj apró homokszemekké őrölte a törött ablaküveget, megrázta a bútorokat, megremegtette a nyakamban lógó amuletteket, majd a fekete lényt a felszíni töredezései mentén apró darabokban tépte fel a földről és a bejárati ajtóval együtt kisodorta azt az Akadémia folyosójára.
Ekkor, hirtelen egy alak ugrott el a nagy robajjal kiszakadó ajtó útjából, mintha egész végig Rose szobája előtt állt volna.

- Láttátok azt!? - kiáltott fel Cassandra az ajtó hűlt helyére mutatva. - Volt ott valaki! - masszírozta egyik kezével a fülét, ugyanis hozzám hasonlóan, valószínűleg neki is őrültmód csenghetett még a dobhártyája Jason akciójától.
- De még mennyire, hogy láttam! - emelte haragosan maga elé a tőrét Rose, majd a félig égett és felmart padlón átvágtatva, kirohant az ex ajtaja helyén.
Mind utána eredtünk, kivéve Jasont, aki az ájulás szélére került az előbbi mutatványa miatt, így a Kis oroszlán aprókat ugatva segítette rá az egyik ágyra.

Amint átléptünk a küszöbön megpillantottuk, ahogy a távolban éppen befordul az ismeretlen a folyosó végén, majd eltűnik a kőfal mögött.

- Na, azt már nem! Most nem lóg meg előlünk! - ráztam mérgesen a fejemet, miközben egy gyorsító varázslatot készültem bevetni, aminek segítségével egy szempillantás alatt utolérhetem a menekülő alakot.
- Hagyd! Most nem ez a fontos - érintette meg lemondóan a vállamat Rose. - Muszáj mielőbb Noah-hoz jutnunk. Borzasztó állapotban van, ki tuja mennyit bír még ki, és hogy a többiekkel mit tettek...
- Ömm... azt hiszem azzal még lesz egy kis bökkenő - mutatott az ajtó romjai felé Cassandra.

A töredezett fa körül ugyanis feketén füstölögni kezdett a darabokra robbantott trutyi, ami szép lassan újból alakot öltött a levegőben.
Gyorsan újabb örvényt akartam kelteni, hogy elsodorjam, de a fekete füst sebesebb volt nálam, és a falhoz taszított. Nem teljesen értettem, hogy egy gáz halmazállapotú anyag hogyan képes ilyesmire, de az eddig látottakból már nem is lepődtem meg különösebben. „Fah!" - kiáltottam el magam, mire a sötét füstoszlop megtántorodott és hátrébb libbent.
Gyorsan a többiekhez siettem és körénk vontam egy védőpajzsot, amíg kitaláljuk, hogy mi legyen: „N-dah!".

- Ezt hogy csináltad!? - kérdezte azonnal Rose, amint biztonságban voltunk. - Múltkor még úgy volt, hogy visszapattan róla az erőd. Ezért kötöttél ki az első alkalommal a plafonra ragadva, emlékszel?
- Igen, de ezúttal nem támadó mágiát használtam, hanem egy eloldozó bűbájt - mondtam büszkén- Így amikor az visszapattant rám, valójában saját magamat oldoztam ki a szorításából.
- Nekem ez tuti nem jutott volna eszembe. Jó gondolat! - biccentett elismerően felém Rose, ami meglehetősen váratlanul ért, ugyanis arra számítottam, hogy minimum a nyakamba ugrik, vagy ilyesmi. De úgy tűnik most teljesen máson járt az agya, ugyanis szinte látszott rajta, ahogy dolgoznak a kerekek a fejében, valamiféle kiút után kutatva.
- Na, valakinek van valami ötlete, hogy hogyan szabaduljunk meg ettől az izétől? - kérdezte idegesen Nate. - Akár felhasználva ezt az új taktikádat is - nézett rám.
- Ne nézz rám! Te vagy Árész fia, ez a te asztalod! - tiltakoztam. - Nekem még mindig az jár a fejemben, hogy ki lehetett az az alak, aki elfutott. Mintha ő irányította volna ezt a furcsa lényt. És attól tartok, hogy még a közelben lehet, hiszen szemmel láthatólag ez nagyon is ki akar minket nyírni - mutattam bosszúsan az előttünk gomolygó fellegre, mire hirtelen, két centire a fejemtől egy hegyes, fekete tüske fúródott a védőpajzsba, ami a sötét füstgomolyag belsejéből érkezett.
- Koncentrálj, Kaden! - vágta le Rose tőrével a behatoló tüskét, mire az eltűnt. - Ne hagyd, hogy áttörje a pajzsunkat, mert akkor végünk. És Noah-éknak is - mondta komoran.
- Nem én tehetek róla, hogy ilyet is tud ez az izé! Különben is, sokkal hatásosabb lenne a védelmünk, ha lett volna időm egy kört is rajzolni! - forrasztottam össze az imént keletkezett lyukat a pajzsunkon.
- Tudom, de most nincs idő krétákkal szerencsétlenkedni! Valami megoldás kell, méghozzá most! - sürgetett a barátnőm. Láttam rajta, hogy teljesen kétségbe van esve és a szokásos higgadtságának nyoma sincs.
Mióta magához tért abból a borzalmas látomásból, szinte egyfolytában kapkodja a tekintetét egyik pontból a másikba, mintha még mindig a nyirkos cellában volna és támadástól tartana.
- Rendben, de én nem tudok mit kezdeni ezzel a valamivel itt! Csak a levegőben kapálóznék! - szólalt meg Nate, majd bökött a lándzsájával a fekete köd felé, mire az egy újabb karszerű tüskét lőtt a pajzsba, azonban most résen voltam, így a támadás lepattant.
- Én talán megpróbálhatok még valamit, de ahhoz fel kell bontanom a pajzsot - mondtam.
- Várjatok! Mintha elmenne... - nézett Cassandra a fekete ködre, és valóban úgy tűnt, mintha távolodna tőlünk.
- Ez Jasonért megy! - kiáltott fel Rose, amint realizálódott benne, hogy a lény a szobájához veszi az irányt, amiből az előbb a fiú olyan profin kirobbantotta. - Gyorsan! Csináld, amit akartál! - nézett rám kétségbeesve.