Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

LXII. Kaden

Rose és Zaira úgy tűnt egy kis idő elteltével igen mélyen belemerültek a beszélgetésbe.
Nagyon kíváncsi voltam, hogy mégis mit mondhatott neki Rose, ami így megenyhítette, de nem akartam odamenni hallgatózni, nehogy megzavarjam őket és újból magába zárkózzon a lány.

- Hihetetlen, hogy ilyen hamar meggyógyultál! – törte meg a csendet Nate. – Azt hittem, tovább fog tartani. Hogy csináltad?
- Ja, az? Találtam egy varázslatot, ami sokat segített – legyintettem. - Nem volt nagy szám, csak össze kellett gyűjtsek annyi energiát, hogy be tudjak nyúlni a duatba a varázskönyvért. De a Kis oroszlán gyógyító nyála is sokat segített ám! Nélküle nem lett volna elég erős a varázslat. – Azt nem akartam elmondani, hogy valójában csak ideiglenes megoldást találtam...
- Szóval a Kis oroszlán... – pillantott Rose-ék felé elgondolkozva. – Nem is sejtené az ember, hogy mennyit tud segíteni egy csillagkép. Sokkal nagyobb az ereje, mint legutóbb, amikor találkoztunk vele.
- Hát, gondolom igen – bólintottam egyetértően. – Bár amikor először segített nekünk, nem igazán volt lehetőség végigmérni a varázserejét. Nem is az volt akkor a legfontosabb.
- Hát az biztos, hogy nélküle sokkal nehezebb dolgunk lenne. Te se menekültél volna meg az árnyszörny elől, ha nem lő ki egy erős fénysugarat. Még szerencse, hogy képes szembeszállni az árnyfarkasokkal.
- Nem is emlékeztem, hogy említettem neked a fénysugaras részt – néztem rá furcsállva.
- Ja, mert nem is – köszörülte meg a torkát. – Valójában álmodban beszéltél. És onnan hallottam.
- Komolyan!? – csodálkoztam el. – Még soha nem mondta senki, hogy beszélnék álmomban.
- Pedig beszélsz. Méghozzá eléggé hangosan. Csodálkozom is, hogy Rose nem hallotta. Szerencséd, hogy ő is mélyen aludt.
- Végre sikerült kipihennie magát – sóhajtottam rápillantva. – Hihetetlen, hogy mennyire kifáradt ezektől a látomásoktól. Borzasztóan legyengítették, csak nem mutatta.
- Apropó látomások, nem mondta, hogy mit látott? Lehet, hogy fontos lenne.
- Még nem mondta – ráztam a fejemet. – De valószínű Zaira miatt vár, hogy hármasban lehessünk. Azért ennyire még nem bízik benne.
- Hát jól is teszi – mondta haragosan. – Valami nagyon rossz érzésem van vele kapcsolatban. Csak remélni tudom, hogy tévedek.
- Szerintem Zaira nem akar rosszat, csupán ellenséges a természete. De ettől még szerintem sem kell mindent megosztani vele. Ki tudja, milyen veszélybe sodornánk.
- És ha ő maga a veszély? Nem lehet tudni – rázta a fejét.

Erre csak elgondolkozva sóhajtottam és néztem, ahogy Rose nevetve gesztikulál előttünk, ahogy Zairának mesél valamit. Nagyon reméltem, hogy semmi olyat nem mond el a lánynak, ami túl bizalmas volna. Ha valamiben, akkor ebben Nate-nek tutira igaza van. Jobb, ha nem osztunk meg a szükségesnél több információt.

~×~

Nagyjából 20 perc telhetett el, mire igencsak kiszélesedett az alagút, azonban Rose és Zaira egyszercsak megtorpant és várakozva hátrafordultak.
Nate-tel hamar beértük őket, mire hirtelen egy szép kis zsákutca tárult a szemünk elé. A lányok tanácstalanul álltak a kőfal előtt, melybe apró faragványok jelezték a civilizáció nyomait. A régi, ütött-kopott szimbólumok meg-meg csillantak a Kis oroszlán fényénél.
Valószínűleg újkorukban még aranyozottak lehettek, melyből már szinte semmi sem maradt fenn.

- Érzem, hogy a túloldalon folytatódik az út. Mintha átáramolna a falon a csontfagyasztó hideg – nyelt egy nagyot Rose.
- Akkor lehet, hogy idővel újból kijutunk majd a szabadba? – gondolkozott hangosan Zaira. – Az megmagyarázná, hogy honnan jön a hideg.
- Nem hinném – rázta a fejét Nate. – Különben mi értelme lenne a titkos alagútnak, ha csak simán meg is kerülhettük volna a hegyet?
- Vuff! – vakkantott hirtelen a kis csillagkép, majd Rose-hoz röppent és megbökdöste orrával a vállát.
- Mi? Komolyan!? – kiáltott fel Rose meglepődve. – Mutasd csak!

Mire megkérdezhettem volna, hogy miről van szó, barátnőm szabályosan arrébb tolt minket, majd olyan közel hajolt a kőbefaragott szimbólumokhoz, mintha meg akarná nyalni őket.

- A Kis oroszlánnak igaza van! Ugyanolyan írással van idevésve a szöveg, mint amilyennel a Kristály könyvébe is írtak.
- Tényleg? – léptem én is közelebb. – Fel sem tűnt. El tudod olvasni?
- Mégis milyen könyv? – szólt közbe Zaira.
- Semmilyen! De most csendet, Rose koncentrál – teremtette le Nate, mire a lány csak bosszankodva megforgatta szemeit. Úgy tűnt, beletörődött, hogy nem avatjuk bele a részletekbe.

Rose hosszasan végigtanulmányozta az összes írásjegyet, miközben ujjait végigvezette a kacskaringós mélyedéseken.
Zaira eközben zaklatottan végigjárta az utunkba álló falat, majd idegesen belerúgott egyet.

- Nem hiszem el, hogy egy kicseszett fal miatt rostokolunk itt! Lehet, hogy a barátnőm ott van a túloldalon, mi pedig sehogy sem tudunk átjutni.
- Nincs valami egyiptomi hókuszpókuszotok, ami most jól jöhetne? – sandított ránk Nate.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne erőszakkal áttörni a falon – ráztam a fejemet. – Érzem, hogy a szikla valamiféle ősi mágiával van átitatva és könnyen lehet, hogy beindítunk egy csapdát.
- Igaza van – bólintott Zaira. – Néhány piramisban is használták ezt a módszert, amiken csak úgy juthattam tovább, ha kitaláltam az átjáró rejtvényét. Ilyen hülye méltósági és rátermettségi zagyvaság az egész – legyintett. – Minden ilyen nehézség a szfinx-szel kezdődött. Azóta keserítik meg az életünket a hülye rejtvények és feladványok.
- Valahogyan nem tudom rólad elképzelni, hogy találóskérdéseken töprengsz egy ősi piramis belsejében – horkantott fel Nate.
- Hát, az elején nem is tettem – rázta fejét a lány. – De amikor már zsinórban a harmadik piramist rombolod le és ragadsz a föld alatt napokra, akkor már átgondolod a helyzetet.
- Remélem, velünk nem ez fog történni – mondtam. – Abból ítélve, hogy órák óta lefelé lejt az út, már eléggé halálos mélységben lehetünk. Soha nem jutnánk ki, ha hirtelen beomlana.
- Nem fog beomlani, ugyanis ez nem egy rejtvény – szólalt meg végre Rose.
- Mi? De akkor hogyan jutunk tovább? – akadt ki Zaira.
- Nem tudom. Nem írja – vallotta be szomorúan barátnőm.
- Akkor mégis mit ír? – néztem fel érdeklődve a kőfalra.
- Na éppen ez az. Eléggé hátborzongató és meglehetősen szokatlan – nézett végig rajtunk a lány, majd miután meggyőződött róla, hogy mindannyian érdeklődve figyelünk, tekintetét visszavezette a faragványokra és magyarázni kezdett. – Nagyon régies és szűkszavú a megfogalmazás, de lényegében egy megszentelt helyről írnak. Azt mondják, hogy innen ered minden mágia kezdete és magában rejti az eddig ismert világ megteremtését és bukását egyaránt. A legtöbb szó valamiféle ősi imádság és védelmül szolgáló varázsige része lehet, azonban ezeket láthatóan átvésték. – Rose a fal mellé lépett, majd végigsimította kezeit a kőfal szélein. – Az eredeti faragó mágikus oltalmakkal vette körbe ezt a falat, ami a helyet volt hívatott megvédeni a betolakodóktól. Azonban valakik megmásították ezt a védő mágiát. Fölé faragták a sötétség és a rejtőzés szimbólumait, amik teljesen elfedik az eredeti véset lényegét.
- Ez nagyon úgy hangzik, mintha jó irányba haladnánk - jegyeztem meg.
- Ja, nagyon jó irányba megyünk, de mégis hogyan jutunk tovább? – méltatlankodott Zaira. – Ezekkel az információkkal nem vagyunk beljebb – mondta bosszankodva, majd nagyot sóhajtva leült a földre és a kőfallal kezdett farkasszemet nézni.
- Nem, de valami azt súgja nekem, hogy itt még kell lennie valaminek... – mondta Nate a falhoz lépve, majd ő is végigvezette rajta a kezét.
- Én nem találtam semmi mást – rázta a fejét Rose. – De az, hogy van odabent valami, ami akár a világunk bukását is okozhatja, eléggé gázul hangzik.
- Nem is beszélve a jóslatról, amiben szintén van említés a világ bukásáról. Ez tutira összefügg – mondtam.
- Hé, haver! – teremtett le Nate azonnal, Ziara felé bökve a fejével. – Csendet!
- Ne aggódjatok! Már tud a jóslatról – legyintett Rose mellékesen.
- Micsodaaa!? – fordultunk felé mindketten.

Nate nagy megdöbbenésében nekitámaszkodott a kőfalnak, ami időt sem hagyott nekünk leszidni Rose-t, ugyanis hatalmas robajjal mozgásba lendült.
Az ősi írásokkal és mágikus szavakkal televésett kőtömeg egyszeriben lesüllyedt a földbe, mire iszonyatos hideg áramlat ömlött a járatba.
Ezzel együtt sós szagú levegő csapta meg az orromat és a szemünk elé tárult az alagút folytatása, mely egy fölfelé vezető lépcsősorból állt, halvány, kék derengéssel a távoli végében.

- Ezt meg hogy csináltad!? – képedt el Rose Nate-re meredve.
- Csak hozzáértem, nem csináltam semmit, – vonta meg a fiú a vállait, majd arckifejezése haragosra váltott. – Veled ellentétben!
- Hidd el, jó okom volt megosztani Zairával a jóslatot! Ha meghallgatod, amit álmodott, te is...
- Nem! Nem érdekel, hogy mit álmodott vagy hogy mit mond! – vágott közbe a fiú. – Bármit hazudhat, nem vehetjük készpénznek a szavait. Hát nem érted? Sokkal nagyobb kockázatot vállalunk már csak a puszta jelenlétével is, mint amire már így is kénytelenek vagyunk. Nem tetézhetjük még azzal is, hogy mindent kifecsegünk neki a bizalmas információink közül!
- Most mit vagy úgy oda? – gurult be Rose is. – Megmentette Kaden és a Kis oroszlán életét. Bizonyította, hogy nem ellenség. Sőt mi több, még egy oldalon is állunk ebben a harcban. Inkább nyugodj le és menjünk tovább! Mit szeretnél még? Ennél többet nem tehet már.
- AZT, HA EGYÁLTALÁN NEM IS LENNE ITT! – fakadt ki Nate, mire újból egy vastag ér kezdett lüktetni a homlokán. – Azt sem tudjuk, hogy Noah életben van-e még. Ő sem tudja, hogy elindultunk-e egyáltalán érte. Mi van, ha már feladta? Mi van, ha már elkéstünk? Folyamatosan ezek a kérdések kavarognak a fejemben, ráadásul ezernyi akadályba ütközünk, amik csak hátráltatnak. Ki akarom zárni a legkisebb esélyét is annak, hogy valaki hátbatámadjon minket. Nincs idő arra, hogy kételkedjünk egymásban. Noah-nak nincs annyi ideje! – mondta kissé megtörve, mire alig láthatóan könnyezni kezdtek a szemei.
- Haver, figyelj... – tettem a vállára a kezemet. – Meg fogjuk találni Noah-t. Hidd el, hogy nem adta fel. Ha valaki, akkor ő az, aki soha sem adja fel. – Próbáltam bíztató szavakkal lenyugtatni, de nem igazán akart eltűnni az a bizonyos ér a homlokáról.
- Oké, - állt fel Zaira, majd Nate-re nézett – pontosan tudom, hogy most mit érzel. Nekem is elrabolták a...
- NEM! Fogalmad sincs róla, hogy mit érzek! Ne tegyél úgy, mintha egy csónakban eveznénk! – Nate egyre haragosabban kezdett közeledni a lány felé. – Nem tudod, hogy miket adtam már fel eddig, ahogy azt sem, hogy min mentem keresztül. És pont ezek miatt tudom, hogy hatalmas rizikót jelentesz a számunkra! Az lenne a legjobb, ha most azonnal megkötöznélek és itt hagynálak, hogy ne lógj végre a nyakunkon!
- Ja hogy most már nem akarsz szemmel tartani!? – nevetett fel Zaira keserűen. – Eddig az volt a hatalmas megszállottságod, hogy folyamatosan szemmel tarts. Egészen idáig éreztem, hogy lyukat éget a pillantásod a hátamba, de hagytam, mert gondoltam ettől majd lenyugszol. De tudod, mit?! Te nem vagy normális! Képes vagy a személyes sérelmeid és az agyament paranoiád miatt megvakulni és egy agyatlan, tomboló tuskóvá válni! – Zaira feje valósággal lángolt a dühtől, azonban Nate sem szégyenkezhetett a sajátja felől. – Megkönnyítem neked a dolgot – folytatta a lány. – Egyedül megyek tovább, majd megoldok mindent magamtól, ahogy eddig is tettem. Nem kell folyamatosan engem vizslatnod, ha ennyire felzaklat! – Zaira felkapta a táskáját a vállára, majd határozottan elindult az újonnan nyílt lépcsősor felé.

Azonban mielőtt kettőt léphetett volna, Nate haragosan elkiáltotta magát, majd megragadta a lány vászontáskáját és vele együtt visszarántotta Zairát.
A táska füle szikrázva leszakadt a hatalmas erőtől, mire a tartalma szétszóródott a hideg kövön. A lány majdnem hanyatt esett a rántás lendületétől, de úgy tűnt nem igazán jött zavarba. Szinte már számított erre. Azonban amint megpillantotta a táskája fülét Nate kezében, magát a táskát és minden tartalmát pedig a földön, látszott rajta, hogy percek kérdése és felrobban.

Fél másodperc volt csupán, de Rose-zal egy pillantásból is megértettük egymást: Itt vér fog folyni.
És csak hogy bebizonyosodjon a sejtésünk, Zaira azonnal elkiáltotta magát: Ha-di!
Nate ezzel szinkronban változtatta nyakláncát fekete színű lándzsává, ami hatalmas szerencséjére felfogta a lány varázsigéjét. Nagyot repülve csapódott Nate a barlang falának, de legalább nem robbant fel.
Zaira egy újabb vezényszóra készült, miközben Nate mindennél haragosabban rohanni kezdett felé.

- ELÉG! – kiáltottam el magamat, majd újból a már jól bevált, kötözési módszert vetettem be Zaira ellen, miközben Rose igyekezett teljesen elvenni Nate látását, ezzel megzavarva a félistent.

Azonban a várt eredmények sosem következtek be, ugyanis Zaira tanulva az előzőekből, előhívta mágikus botját, majd azzal szétszakította a felé közeledő köteleket. Eközben Nate lelassított ugyan, de nem esett különösen kétségbe Rose varázslatától. A hallására hagyatkozva rontott Zairára.
Mindketten ide-oda vetődtek és ugrottak a viszonylag szűk barlangban, miközben Rose és én egyenként igyekeztünk visszafogni a támadásaikat. Hiába próbálkoztam minden olyan varázslattal, ami nem tesz maradandó kárt Zairában, egyszerűen kikerülte, visszaverte vagy hatástalanította azokat.
Rose is valahogy így járhatott Nate-tel, ugyanis bármennyire is koncentrált, egyszerűen nem tudta megállítani a félisten haragját.
A szegény Kis oroszlán mindeközben igyekezte eltakarítani a különféle akadályokat a földről, amik Zaira varázstárgyait jelentették. Nem lett volna jó, ha a nagy harc során valamelyikük széttör egy kanópuszedényt, amiben az egyik árnyfarkas lapul. Nem is beszélve a többi olyan csecsebecséről, amiket még nem is láttunk, így fogalmunk sincs, hogy mikre használhatta a lány. (És saját magamból kiindulva, egy egyiptomi mágus varázstárgyaival jobb, ha hozzáértés nélkül nem kísérletezgetünk...)
Miközben Zaira újabb hieroglifa pengékkel sorozta Nate-et, addig a fiú villámgyors lándzsaforgatással hárította el a támadást. Persze rám maradt a nemes feladat, hogy az így szanaszét repkedő, halálos varázslatot felfogjam és semlegesítsem, mielőtt eltalál minket, vagy beomlasztja a barlangot.

- Ez így nem lesz jó! – zengte Rose a fejemben. – Nate nagyon erős. A haragjával megtízszereződött az akaratereje, alig bírok hatni rá.
- Nekem meg nincs időm kiiktatni Zairát, mert helyette a felelőtlen varázslataitól próbálom megóvni magunkat.
- Akkor háromra cserélünk! – határozta el Rose.
- Nem lehet. Akkor ki fedez minket a Nate-ről lepattanó varázslatok elől?
- Majd megoldom! Csak foglalkozz Nate-tel! – mondta elszántan, miközben odébb ugrott egy felé száguldó villámlás elől.
- Látod? Még így is van, amit nem tudok semlegesíteni – tiltakoztam.
- Nem baj, majd figyelek. Csak bízz bennem, lerendezem Zairát.
- Nem tetszik ez nekem – néztem rá a járat másik végéből, miközben Zaira mindenfelé csapó légörvényeit próbáltam elcsitítani, hogy lehetőleg ne szippantsa ki az összes levegőt a tüdőnkből.
- Na, akkor egy – kezdett visszaszámolni barátnőm, meg sem várva a beleegyezésemet -, kettő, három. MOST!

Rose azonnal előkapta fél pár tőrét, majd a lány felé kezdett rohanni. Eközben én újabb kötöző varázslattal próbálkoztam, ám ezúttal Nate-en.
Az első próbálkozásomat Nate viszonylag hamar szétszakította a lándzsájával, azonban másodszorra már nem volt ekkora szerencséje. Hiába kapta vissza a látását és egyéb érzékeit Rose-tól, de már az én varázserőmmel nézett szembe, így pillanatokon belül szorosan tartották a köteleim, és balszerencséjére nem terveztem egyhamar elereszteni őt.
Rose felé pillantottam, aki lassan sétált Zaira irányába, miközben eszméletlenül koncentrált a lányra. Egyszer-egyszer megindult felé egy hieroglifa penge vagy egy kötöző varázslat, azonban ezeket könnyű szerrel tudta hárítani a tőrével, hiszen Zaira már jóval Rose illúziójának hatása alá került, így az ereje is legyengült. Néhányat lépett még barátnőm a megvadult mágus felé, mire az kisvártatva térdre rogyott és bambán maga elé meredve bámulta a földet. Homlokán izzadság cseppek csurogtak végig, arca pedig teljesen kipirosodott.

- Szép volt! – kiáltotta oda Rose-nak Nate. – Most pedig engedjetek oda!
- Dehogy engedünk! Szerinted dísznek vannak rajtad ezek a kötelek, haver?
- Addig nem engedünk szabadon egyikőtöket sem, amíg le nem nyugodtatok! – mondta Rose, kissé elhaló hangon. – Már kezdtétek beomlasztani a barlangot ezzel a vad csatározással. Teljesen elment az eszetek? Mindannyiunkat élve el akartok temetni!?

Nate megbánóan körbepillantott és a lehulló kődarabokra vezette a szemét.
Zaira azonban ezzel ellenben nem reagált semmire. Csak haragosan tekintett maga elé mozdulatlanul.

- Ömm..., Rose? – pillantottam barátnőmre. – Mit csináltál vele? Hallja egyáltalán, amit mondunk?
- Persze, hogy hallja! – nyögte. – Így is elmegy minden energiám arra, hogy elvegyem az egyensúlyérzékét, a tapintását és a látását. Ha hozzácsapnám a hallását is, tutira kinyiffannék.
- Akkor talán engedd el. Most már lehiggadt.
- Úgy tűnik neked, mint aki lehiggadt!? – mondta Nate, a lány arckifejezésére bökve a fejével.
- Hát, jobban tenné, mert addig nem eresztem! – mondta Rose.
- De ez rád is igaz ám! – néztem a félistenre, aki megforgatta a szemeit.
- Nem az én hibám, hogy ez a csaj idetolakodott a semmiből! – akadékoskodott, mire csak várakozva keresztbe fontam a karjaimat. – Jó – adta meg magát -, megpróbálom nem bántani. Csak szedd le rólam ezeket a szarokat.
- A megpróbálom nekem nem elég – ráztam a fejemet, miközben kőrözni kezdtem a barlangban, felmérve a károkat. – Megvárjuk, amíg mindkettőtöket biztonságos elengedni. Ha megint egymásnak estek, nem tudunk majd megállítani, hogy ne omlasszátok ránk az egész Antarktiszt. Már nem lesz hozzá elég energiánk.
- Nekem már most is fogytán van az erőm. Zaira nagyon küzd és még sosem használtam az erőmet ilyen szintű bénításra, nem akarok fájdalmat okozni neki.
- Emiatt nem kell aggódnod. Ha rátok támad, majd én elintézem – mondta Nate.
- Azzal ugye tisztában vagy, hogy nem minket támadott meg, hanem téged? Mert provokáltad őt – mondta idegesen Rose. – Meg sem hallgattad mit mondott nekem, máris eldöntötted, hogy Zairában nem lehet megbízni. Pedig semmilyen okot nem adott erre. Csupán annyi a vétke, hogy nem ismerjük. Szerinted ez így normális?
- Most komolyan azt kérdezed, hogy normális-e? Ha nem tűnt volna fel, ebben az egész világban semmi sem normális. Sokkal több ideje vagyok már aktívan benne az ilyen mágikus katyvaszokban és jobban tennéd, ha hallgatnál rám. Semmi sem az, aminek látszik. Nem bízhatunk meg csak úgy vadidegenekben, mert éppen még nem árultak el, vagy mert meséltek egy szívfacsaró történetet, amire semmi bizonyíték.
- De szükségünk van a segítségére Antonió legyőzéséhez. Nem mellesleg Kaden szerint nagyon erős mágus lehet, ha képes volt foglyul ejteni azokat az árnyfarkasokat. Sokkal jobb, ha mellettünk áll, mintsem ellenünk.
- Ez így van. Biztos hatalmas az ereje, bármennyire is nehéz ezt beismernem – mondtam, miközben segítettem a Kis oroszlánnak összekaparni Zaira mindenfelé szétszóródó egyiptomi tárgyait.
- Még mindig nem értem, hogy miért véditek őt ennyire? Különösen te, Rose – nézett a fiú barátnőmre. – Te voltál az, aki a legjobban ki volt akadva rá. Most meg már puszipajtások vagytok? Hiszen te is majdnem harcba keveredtél vele! Pontosan tudhatnád, hogy miről beszélek.
- Tudom is! – bólintott. – De te meg azt nem tudod, hogy én miről beszélgettem vele. Sokkal több köze van az ügyünkhöz, mint azt te hinnéd és ez képes volt ráébreszteni, hogy elhamarkodottan ítélkeztem. És te is ezt teszed!
- Srácok... – szóltam közbe megdöbbenve, miközben a kőfal tövébe pillantottam. - Ez most az, amire gondolok!??
- Micsoda? – nézett rám kíváncsian barátnőm, mire Zaira kezdett lassan magához térni.
Valószínűleg fogytán volt már Rose ereje.
- Ez itt pont olyan, mint a... – közelebb hajoltam Zaira szétszakadt táskájához, amiből egy kék színű drágakő kandikált kifelé, meg-meg csillanva a Kis oroszlán keltette fényben.
- Mi az ott? – kérdezett rá Nate is, mire egy kézmozdulattal eloldoztam a kötelek fogságából.
- Hé! Ezt most miért csináltad!? – méltatlankodott Rose.
- Azért, mert igaza van. Mindvégig igaza volt! – mondtam lesokkolva, majd kiemeltem a vászontáska maradványaiból az arany tárgyat, ami nem volt más, mint a mágikus portálkulcs, ami még akkor tűnt el, amikor Nate-tel bezuhantunk egy jeges szakadékba, ugyanis rejtélyes módon leszakadt alattunk a pereme. - Zaira nem az, akinek mondja magát. Azt hiszem egészen idáig csak játszadozott velünk!