Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

XVI. Noah

Mindketten hamar elaludtunk, ám én néhány órával később Nate nyöszörgésére és morgására ébredtem, miközben a teste valósággal vízben úszott.
Gyorsan felültem mellette az ágyban és lerántottam róla a takarót, ugyanis újból felszökött a láza és ilyenkor hűteni kell az ember testét.
Látszott rajta, hogy nem csak a szervezete küzd valami ellen, de még az elméje is, ugyanis bárhogy szólongattam vagy paskoltam, mélyen aludt tovább, miközben a szemöldökét és homlokát erősen ráncolta. Úgy festett, mint aki igyekszik ellenállni a kísértésnek, de mégsem sikerül felébrednie. Kalimpált a kezével, forgatta a fejét, rángott a lába, mintha álmában harcolna valakivel.
Gyorsan kipattantam az ágyból és a fürdőbe rohantam, majd egy pohár hideg vízzel visszasiettem a fiúhoz. Ráöntöttem a csupasz mellkasára, mely teljesen kipirult a láztól, mire kissé megrázkódott, de nem ébredt fel. Kezdett ugyan abbamaradni a ficánkolása és az álombéli hadakozásainak mozdulatai is, ám az arcán még a gondterheltség és a harag ült.
Visszamentem gyorsan a csaphoz, hogy néhány ruhámat bevizezzem és beborogassam vele a fiút, hátha attól lemegy majd a láza és idővel magához tér.
Mikor sikeresen ráhúztam egy vizes melegítőnadrágot és a homlokára helyeztem egy hideg rongyot, majd engedtem be egy kis friss levegőt is, már kezdett sokkal egyenletesebben lélegezni és a bőrének pirossága is kezdett elmúlni.
Nem akartam egyedül hagyni ilyen állapotban, és mivel Daniel szép sunyiban elment anélkül, hogy szólt volna nekem, így próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni.
Előkészítettem a lázcsillapítót, ha magához térne. Újabb ruhákat vizeztem be, hogy folyamatosan tudjam cserélni a régieket, és gyakran szellőztettem is, vigyázva, nehogy az izzadtságtól megfázzon. Előkapartam az agyam hátsó sarkaiból, hogy mégis miket mondott Will a táborban, mik okozhatják ezeket az álmokat a félisteneknél. Próbáltam mindent megtenni, ami csak eszembe jutott. Még beszéltem is Nate-hez, hogy mennyire szeretem és hogy ígérem rendbe fog jönni...
Úgy tűnt a módszereim hatásosnak bizonyultak, ugyanis 3 órányi kapkodást, rémületet és folyamatos lázmérést követően, Nate szempillái megrezdültek és a fiú kinyitotta szemeit.
Én az ágy mellé húzott székemen kuporogtam, miközben próbáltam nem elaludni a kimerültségtől, de amint megpillantottam az eszméleténél lévő fiút, azonnal kipattantak a szemeim és már mellette is teremtem, az arcára helyezve a tenyeremet.

- Jól érzed magad? – néztem aggódva a félig nyitott szemeibe, melyek üvegesen tekintettek vissza rám. Még kissé kába volt.
- Hol... hol vagyok? – nyögte nagyon halk és rekedt hangon.
- Itt vagy velem! Nincsen semmi baj. Az Akadémiában vagyunk, emlékszel? – szorítottam kezeim közé az övéit. – Megint álmodtál valamit és újból felment a lázad! – mondtam, miközben segítettem neki ülő helyzetbe kerülni.
- Aha... – bólintott nagyokat pislogva, miközben a fejét fogta. – Szétrobban az agyam – grimaszolt bosszúsan.
- Vedd ezt be! – nyomtam a kezébe a kikészített gyógyszert és egy pohár vizet. – Láz- és fájdalomcsillapító. Jót fog tenni.
- Jó – válaszolta egyszerűen, majd rögtön le is nyelte a tablettát. – Azt hiszem elmegyek a vécére... – ült ki az ágy szélére, miután leküzdötte magáról a vizes nadrágot.
- Segítek odáig! – fogtam meg a kezét gyorsan, hogy felsegítsem, de hirtelen kitépte a karját a kezemből és idegesen rám förmedt.
- JÓL VAGYOK! NEM KELL SEGÍTENI! – pattant fel kiabálva, mire kissé megszédült, de a székben megkapaszkodva tovább indult.

Én csak meglepetten hátrébb léptem és figyeltem a mozdulatait, amíg be nem ért a fürdőszobába. Elképzelni sem tudtam, hogy mit álmodhatott, ami ennyire felzaklatta. Pedig én csak segíteni akartam neki...
Mikor újból megjelent az ajtóban, már egy fekete köntös volt rajta, amely vállban és hosszban is kicsi volt, de úgy tűnt nem nagyon zavarja.

- Látom megtaláltad Daniel köntösét! – mosolyogtam rá. – Fázol még? Lehet, hogy még hőemelkedésed van! Majd a gyógyszer segíteni fog.
- Nekem most csakis egy valami kell és az a csend – mondta mogorván, majd ahelyett, hogy eljött volna az én ágyamig, amin ültem, bevetette magát Danielébe.
- Nem jössz ide...? – kérdeztem halkan, mire csak egy morgás volt a válasza.
- Így jobban elférek – mondta aztán. – Meg te is jobban elférsz! – tette hozzá, majd magára húzta a takarót és befordult a fal felé.
- Biztos, hogy jól vagy? Nem akarsz kicsit kimenni a friss levegőre? Vagy enni valamit? – kérdeztem aggódva. – Csináljak neked egy teát a körlet konyharészén? Nagyon fontos ilyenkor, hogy sok folyadé...
- A lámpát kapcsold le! – morogta a takaró alól, mire bennem megakadt a szó.
- Jó... - Kissé megilletődötten nyúltam a kapcsoló felé és bocsátottam teljes sötétséget a szobára.