Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

XXXI. Rose

- Tessék!? Ez most komoly? – lépett egyet izgatottan a lány felé Kaden. – Hol?
- Itt az iskolában. Méghozzá nem is olyan messze Rose szobájától – válaszolta sejtelmesen Cassandra, majd büszkén végignézett a kikerekedett szemeinken. – A kulcs az igazgató irodájában van. A saját szememmel láttam – mondta nyugodtan, majd figyelmét újból a Kis oroszlánnak szentelte.
- Most vagy én hallok nagyot, vagy komolyan azt mondta, hogy az igazgatói irodában van a kulcs??? – hökkentem meg.
Remek, már süket is vagyok. Ilyenkor szokták azt tanácsolni, hogy ne kérdezd meg, hogy "Lehetne-e ennél is rosszabb?", igaz? – Ez tuti? Úgy értem, száz százalékosan biztosra tudod?
- Tuti. A könyv alapján felismertem. Múltkor az íróasztalán láttam, amikor elmentem, hogy bejelentsem a rosszullett diákok közötti összefüggést. Ugyanazt az elméletemet mondtam el, amit nektek is, csak kissé jobban utánajártam a dolgoknak. Persze ő is elhajtott, ahogyan ti, de legalább mostmár tudom, hogy nem vagyok őrült és nem beszélek marhaságot. Legalábbis az esetek nagy részében...
- Várj, akkor azt mondod, hogy az a mágikus erejű kulcs, ami után Cardon is nyomozott és ami elvezethet Noah-hoz, egész végig az orrunk előtt volt? – kapta fel a fejét Nate. – Hát ez hihetetlen!
Nem, Nate, ez nem hihetetlen. Én inkább ultra nagy szopatásnak hívnám, egyenest az univerzumtól.
- Személy szerint én más szót használnék rá – masszírozta idegesen Kaden az orrnyergét, miközben leült az ágyam szélére.
Az én pasim! Tudtam én, hogy ugyanarra gondolunk.
- Ez nagyon érdekes - folytatta elgondolkozva. - Cardon feltúrja a titkos könyvtárat egy olyan kulcs után, ami rejtélyes módon a szó szerinti semmi közepére vezet, majd kiderül, hogy az egész végig itt volt az Akadémián? Konkrétan az orra előtt és mégsem találta meg, amikor átvette az irányítást?
- Mi van, ha az igazgató előbb elrejtette és emiatt nem találta meg? – rántotta meg a vállát Cass. – Ha az ő helyében nekem lenne egy ilyen király kulcsom, én tuti eldugnám.
- Attól még ugyanúgy felmerül a kérdés, hogy az igazgatónak honnan van meg? Vagy éppen, honnan tud a létezéséről? És miért pont most bukkant fel? Elméletben ezeket a kulcsokat a Nyilas őrzi. És egyedül a titkos könyvtárban lehet róluk tudomást szerezni – folytatta Kaden.
- Az viszont azt jelentené, hogy az igazgató tud a könyvtárról – gondolkoztam el én is. – És akkor arról is, hogy a Nyilasnál lelhetők meg ezek a kulcsok.
- És mi van, ha nem is tud mindezekről? Mi van, ha mondjuk az elődje hagyta rá és fogalma sincs róla, hogy mekkora erővel bír. Akár még el is lophatnánk, lehet fel sem tűnne neki – gondolkozott hangosan Nate.
- Haver... a pasas egy mágikus Akadémia igazgatója. Még jó hogy tudni fogja, ha egy tárgynak van mágikus ereje. Méghozzá akkora, amekkorával ez a kulcs rendelkezik - mondta Kaden.
- Oké, de most nem ez a lényeg – csapta össze a tenyereit Cassandra. – Most az a fő, hogy szépen odamenjünk hozzá, elmondjuk neki, hogy kiderítettük, hol lehetnek az eltűnt diákok és elkérjük a kulcsot. Pofon egyszerű! Aztán elmegyünk értük és bamm! Megvan oldva!
- Azért azt nem mondanám... – állt fel Kaden, majd gondterhelten az ablak elé lépett és a déli napsugarakat figyelte, ahogy azok átszűrődnek a borús felhőkön.
Nem lenne túl szituációba illő, ha most csinálnék róla egy képet, igaz?
- Ismerem ezt a nézést. Mi a baj? – léptem mellé végül.
- Csak aggaszt ez az egész kulcsos ügy – sóhajtott egy nagyot. – Ráadásul ott van az a sötét árny is, ami bárhol lecsaphat. Kezd túlnőni rajtunk ez az egész! Az sem biztos, hogy ezek fényében helytálló az elméletünk, miszerint Noah tartózkodási helyéhez a kulcs vezet... Hiszen egész végig az igazgatónál volt, tehát nem volt alkalma senki másnak használni. És ha ez így van, akkor viszont lövésem sincs, hogy hol kereshetnénk a többieket – szorította idegesen ökölbe a kezét.
- És mi van, ha az igazgató tud róla? – tette hozzá halkan Nate.
- Tessék? – fordultam a fiú felé.
Most már tuti biztos vagyok, hogy nagyot hallok.
– Hogy érted, hogy tud róla? Persze, hogy tudja, hogy eltűntek a diákjai. Anno így jöttem rá én is, amikor kihallgattam a tanárokat az étkezőben. Habár még most sem igazán tudom, hogy azt hogyan csináltam... – tűnődtem el.
- Várj, Nate nem mond hülyeséget – ráncolta a szemöldökét Kaden. – Mi van, ha az igazgató áll az elrablások mögött? Hiszen a kulcs is adott hozzá!
- Az igazgató? Nem. Az kizárt – fonta keresztbe a karjait Cassandra. – Miért rabolná el a saját diákjait? Ennek semmi értelme. Szereti az Akadémiát és bármit megtenne, hogy megvédje.
- De gondolj bele, Cardonnak biztosan kellett, hogy legyen egy társa, aki az Akadémián belül tudott tevékenykedni. Igaz, hogy ő maga már nincs köztünk, de a szövetségese tuti. És ki lenne jobb jelölt az iskola igazgatójánál? Hiszen ő bárhova bemehet, bárkitől megtudhat bármit. Úgy ismeri az Akadémiát, mint a tenyerét, nagy befolyással bír és ráadásul igen művelt és magas szintű mágus.
- Ennek semmi értelme – ráztam a fejemet. – Mégis miért lopta volna el Cardon a Kristályt, ha az igazgató oda is tudta volna neki adni rögtön az elején? Ez valahogy nem áll össze...
- Várjatok! Cardon a Kristály erejét használva vont mindenkit az uralma alá, nem igaz? – nézett ránk Nate. – Mi van, ha akkor, amikor ellopta a Kristályt, az igazgató még nem is volt a szövetségese, szimplán csak az agykontroll alatt vált azzá a későbbiekben? Ezért kellett elsősorban annak a féregnek a Kristály. Hogy irányíthassa.
- Ez akkor sem magyarázza, hogy most miért segítene még mindig Cardon tervében – tiltakozott Cass, miközben felült az íróasztalomra és a bőr karkötőjét kezdte forgatni a csuklóján. – Hiszen az a varázslat rég megtört. Nézzetek rám! Én is annak a seggfejnek az irányítása alá kerültem, ahogy a legtöbben, de már a magam ura vagyok. Senki sem irányíthat – lóbálta vadul a lábát, mire a kutyának álcázott Kis oroszlán egyszeriben kiugrott az asztal alól és vadul ugatni kezdett a bejárat felé fordulva, azonban nem volt ott semmi.
- Most mi ütött belé? – kérdezte Nate, mire a kis csillagkép hirtelen abba is hagyta az ugatást és halk morgásra váltott, majd végül lenyugodott és felpattant a székembe, ahol kényelembe helyezte magát. – Ez fura volt – vonta fel a szemöldökét a fiú.
- A legkevésbé fura dolog az elmúlt pár napban, ha engem kérdezel - jegyeztem meg halkan. Kaden erre csak gyengéden oldalba bökött a könyökével, de azért láttam én a szája sarkában azt a mosolyt. - Viszont, szerintem most tegyük félre ezt az egész összeesküvés elméletet – tértem vissza a témára. – Kezd fájni a fejem és így nem jutunk egyről a kettőre. Az első és legfontosabb dolgunk, hogy megszerezzük azt a nyamvadt kulcsot. A többit majd kitaláljuk utána. Mindegy, hogy az igazgató tud-e a kulcs különlegességéről, vagy az elrablások részleteiről. A lényeg, hogy nálunk legyen. Utána ráérünk bíráskodni, ha már megvan az aduász. Ugyanis, ha Cardon kutatott utána, akkor tuti biztos, hogy fontos. Ezért muszáj, hogy megszerezzük.
- Ezzel egyetértek! – bólintott határozottan Cass. – Daniel, Noah és Jessica is számít ránk. Nem tudhatjuk, hogy milyen állapotban vannak éppen. Szóval szükségük van... – mondta a lány, mire hirtelen egy váratlan hang szólalt meg a bejárati ajtó felől, ezzel félbeszakítva őt.
- Mi van Danielékkel!?? – állt Jason az előszobában, miközben arcán a meglepettség, a düh és a félelem cikázott keresztül.