Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

XXIV. Kaden

Miközben Rose harmadjára is végigjárta a könyvtárat, Noah nevét kiabálva a Kis oroszlán társaságában, addig én elláttam Nate sebét, és igyekeztem lenyugtatni őt is, és magamat is.
A fiú szemeiben rideg higgadtságot véltem felfedezni, mely mögött ott bujkált az aggodalom is. Kissé féltettem, hogy csak elfojtja magában az érzéseit, aztán egyszercsak kitörnek belőle, akár egy tűzhányóból. Nem hiányzott volna, hogy egy újabb dühroham áldozatául essen egy ártatlan diák, így próbáltam kérdezgetni, hogy mi történt és mire emlékszik, hátha közben kiadja magából a frusztráció nagy részét.
Idő közben a csillagkép és Rose is visszaért hozzánk, de a lány sétálását inkább mondanám vánszorgásnak. Szegény vörös és könnyes szemekkel haladt lassan felénk, miközben maga előtt a földet bámulva motyogott. Kissé didergett is, ugyanis minél közelebb merészkedett a hiányosan megvilágított sarokig, annál fagyosabbá vált ott a levegő.
Nem festett túl jól sem Nate, sem pedig Rose. Az igazat megvallva, én is éreztem, hogy lassan megadom magam a kétségbeesésnek és összekuporodva beülök a sarokba, de nem tehettem. Valakinek hármunk közül erősnek kellett mutatnia magát, még ha legbelül ugyanúgy mardosta is az aggodalom, a félelem és a bizonytalanság.

- Kicsim, nem lesz semmi baj. Meg fogjuk találni... És a többieket is – simítottam végig Rose hátát, majd adtam egy puszit a fejére, mire csak némán átölelt és bólogatni kezdett. Éreztem a pólómon, hogy egyre inkább megerednek a könnyei.
- Nem találom, Kaden... – szipogta. – Nem találom sehol Noah-t. Tényleg nincs itt. És már hárman eltűntek! – emelte fel a fejét, majd keserves tekintetével reménykedve nézett fel rám. – Ugye ez csak valami borzalmas rémálom? Ugye nemsokára felébredek? Kérlek mondd, hogy fel fogok ébredni! – zokogott fel.
- Attól tartok, nem álmodsz... – szólalt meg komoran Nate, miközben feltápászkodott a földről.
A pólója vérben ázott, szeme pedig csillogott a könnyektől, de szigorú tekintetével nem engedte, hogy egy is lefolyjon az arcán.
- Gyertek, jobb lesz, ha leülünk egy kicsit – mondtam szomorúan sóhajtva, majd Nate kezét átvezettem a vállamon, hogy nehogy elszédüljön és elessen, Rose-t pedig szorosan átöleltem és így ballagtunk át az egyik közeli asztalhoz, ahol halmokban álltak a vastagabbnál vastagabb könyvek.

Lassan leültettem Nate-et az egyik székre, miközben Rose is elhelyezkedett egy másikon. Barátnőm ölébe helyezte kezeit, melyekben a félpár tőrjét szorongatta, és remegő ajkakkal folytotta vissza a sírást.
Bosszankodva túrtam bele a hajamba, ugyanis bűntudatom támadt, hogy nem fordítottam elég figyelmet Noah-ra és nem elleneztem a kis esti túráját a könyvtárba. Az igazat megvallva annyira belemerültem a gondolatba, hogy végre kettesben tölthetünk egy kis időt Rose-zal, hogy nem is figyeltem másra...
Gondolataim közeben vettem csak jobban szemügyre az asztalt, ami körül éppen próbáltuk összekaparni magunkat.
A sok könyv közül, egy sötétkék hátizsák vonta magára a figyelmemet, mintha csak arra várna, hogy valaki őt is észrevegye.
Kíváncsian léptem hát oda, majd belekukkantottam, mire Noah fehérborítós könyve nézett vissza rám, benne egy kék színű könyvjelzővel, amivel biztosan a fiú jelölte meg, amit éppen olvasott. Érdeklődve emeltem fel a hátizsákot, hogy kiszórjam a tartalmát, hátha abból kiderül valami, mire egy nyitott könyvet pillantottam meg alatta.

- Srácok! Ezt figyeljétek! – raktam le egy üres székre a hátizsákot, majd az ismeretlen könyvre mutattam.
- Ez... micsoda? – csoszogott mellém Rose, szipogva.
- Úgy néz ki, mintha Noah ezt olvasta volna közvetlenül azelőtt, hogy... – sóhajtottam fel habozva, ugyanis nem tudtam, milyen szót használjak a mondat befejezéséhez.
- Azelőtt, hogy elrabolták – állt fel Nate komor tekintettel, ezzel befejezve helyettem a mondatot, majd mellénk lépett. – Mégis hogy segít nekünk egy ősrégi, poros könyv megtalálni őt!? Nincsen semmi nyomunk, tehetetlenek vagyunk! – szorította ökölbe a kezeit. – Arra sem emlékszem, hogy mi támadott meg, vagy hogy egyáltalán hogyan kerültem a földre - sóhajtott fel idegesen. - Én csak nem akartam, hogy Noah egyedül mászkáljon éjszaka, így követtem a könyvtárig, de aztán mégsem tudtam megvédeni! – kezdett vörösödni a feje és kezdtek duzzadni az erek a nyakán. – Hiába vagyok Árész fia, ha még harcolni sem tudok rendesen! Ez az egész az én hibám!
- Dehogy a te hibád! Nem tehetsz róla! – tettem kezemet a vállára bíztatóan. – És igenis van nyomunk. Még pedig ezek a könyvek, amiket olvasott – húztam elő a hátizsákból a fehér kötetet, majd kitettem azt is az asztalra a másik mellé.
- De mégis mi ez a kulcs? – kérdezte Rose halkan, a nyitott könyvre pillantva. – Tudunk erről valamit? Vagy egyáltalán arról, hogy hogyan függ ez össze bármivel is?
Nate és én nemlegesen ráztuk a fejünket, azonban az eddig csendben lebegő oroszlán, most izgatottan ficánkolni kezdett a levegőben. - Te tudsz erről valamit? – pillantott fel barátnőm, mire Nate elcsodálkozott.
- Ti is látjátok ezt? Én azt hittem csak az agyrázkódásom miatt van!
- Persze, hogy látjuk! Ő itt a Kis oroszlán csillagkép, akivel már találkoztunk – mondta Rose, mire Nate lassan bólintott.
- Ja, igen. Emlékszem már! Onnan volt olyan ismerős...
Az oroszlán mosolygás szerűen vicsorgott egyet a fiúra, miközben ugyanolyan izgatottsággal kőrözött a könyv felett, mint eddig.
- Most mondani szeretnél ezzel valamit? – kérdezte Rose a csillagképet, mire az hevesen bólogatni kezdett.
Ezután csak elmosódott hangfoszlányokat hallottam a fejemben, mintha a csillagkép beszélne, de valami baj lenne az adással.
Mikor elhallgatott, kérdőn barátnőmre pillantottam, mire ő vissza rám.
- Na? Mit mondott? – kérdeztem végül.
- Ti nem hallottátok? – kérdezte most ő.
- Mégis mit? – kérdezett végül Nate is egyet, hogy teljes legyen a sor.
- Hát, amit az oroszlán mondott... – sóhajtott fel Rose. – Na mindegy, lehet, túl kuszák a gondolataim ahhoz, hogy közvetítsek most az erőmmel, szóval akkor inkább megismétlem szóban:
Az oroszlán szerint ez a kulcs egyike azoknak a mágikus kulcsoknak, amikkel utazni lehet a Földön.
- Utazni? Hogy érted ezt? Ráülsz aztán elrepülsz, vagy mi? – ráncolta a szemöldökét Nate. – És ez mégis hogyan segítene Noah-n? Szerintem időpazarlás! – csapta be idegesen a könyvet.
- Nem az – ráztam a fejemet, visszakeresve a könyvben a megfelelő oldalakat. – Ha sikerülne megszereznünk ezt a kulcsot, akkor bárhová elmehetnénk, hogy megtaláljuk Noah-t.
- És annak mi haszna? Azt sem tudjuk, hogy hol keressük. És ráadásul te is tudsz teleportálni, minek még az a kulcs is? – méltatlankodott tovább Nate, mire fájón a fejéhez kapott.
- Ne idegesítsd fel magad ennél is jobban, mert nem tesz jót! – szorítottam meg a fején a kötést. – Egyébként meg nem olyan egyszerű a képességem, mint bekapcsolni egy mosógépet. Nem elég megnyomni pár gombot, aztán már megy is. Többnyire egyedül szoktam utazni egyik helyről a másikra, és még úgy is kifáradok néhány közelebbi teleportálás során. Ha meg mindannyiunkat kéne a világ másik felére küldenem, akár többször is egymás után, akkor valószínűleg szimplán elégnék útközben. És még az is lehet, hogy ti is.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük! Nincs élve hamvasztás, csakis ez a kulcs! – bólintott Rose, majd magához vette a könyvet és magában olvasni kezdett.
- Jó, tegyük fel, hogy a kulcsot akarjuk használni... – forgatta szemeit Nate. – De tudja valaki egyáltalán, hogy hol találhatjuk? Vagy írnak róla? – pillantott Rose felé, aki homlokráncolva lassan rázni kezdte a fejét.
- Nem, itt nagyrészt csak a külső megjelenéséről írnak és különféle legendákról, amiket a kulcs varázserejének tudnak be. Szinte semmi konkrétum nem szerepel a lapon, de még csak az elején vagyok... – mondta, mire hirtelen elhallgatott és a következő oldal alján lévő mintát kezdte vizslatni.
- Mi az, mit találtál? – hajoltam a könyv felé én is.
- Ez itt a nyilas jele – mondta Rose halkan. – De mintha nem tintával, hanem golyóstollal írták volna...
- Nagy kaland, Noah belerajzolta a csillagjegyének a szimbólumát! Nincs valami kézzelfoghatóbb? – ült vissza a székébe Nate, majd felrakta lábait az asztalra.
- Ez nagyonis kézzel fogható! – nézett le rá Rose rosszallóan, majd visszafordult a könyvhöz. – Amúgy meg nem hinném, hogy Noah írta volna bele, ugyanis sosem használ fekete golyóstollat – mondta, majd belenyúlt a széken lévő hátizsákba és kihúzott egy kék tollat. – Látod? Ide is kéken fogót hozott magával. Szóval kijelenthetjük, hogy ezt a könyvet nemrég valaki más is olvashatta! – mondta magabiztosan.
- De ki más? Itt több száz éve nem járt senki rajtunk kívül – vonta meg a vállait Nate.
- Kivéve Cardont – szívtam be élesen a levegőt, mire a Kis oroszlán csillagkép is nyugtalanul mordult egyet.
- Várjatok csak... – ült le Rose a vastag könyvvel a kezében, miközben a gondolataiba meredt. – Azt hiszem ez a jel azt akarja jelenteni, hogy a Nyilasnál van a kulcs... És ezt ezek szerint Cardon is tudta.
- Honnan veszed, hogy nála van a kulcs? – kérdezte Nate kíváncsian.
- Onnan, hogy amikor az ő házában voltunk... vagyis abban az ajándékboltban vagy miben, akkor Noah-val találtunk a hátsó sorok mögött egy mágikus ajtót. Vagyis csak egy rozoga fa ajtónak nézett ki, de a Nyilas azt mondta, hogy valamiféle teleport. És hogy minden egyes úticélhoz külön kulcs tartozik. Ja meg azt is, hogy a kezdetek óta az ő védelme alatt áll az az ajtó – sorolta az információkat Rose, ahogy azok éppen az eszébe jutottak.
- De nem tudunk Noah nélkül odamenni – rázta a fejét Nate.
- Nem is lenne túl okos döntés most oda menni... – húztam el a számat, majd az oroszlánra néztem, aki csak szomorúan bólogatott a fejével.
- Hogyhogy? Lemaradtam valamiről? – kapkodta a fejét a fiú.
- Hát... röviden és tömören annyi, hogy támadás érte a csillagképeket – válaszolta Rose. – Azoknak a házát, akiknek a próbáján szabotált minket az a fekete köd, teljesen elszigetelte a sötétség és nem tudnak kapcsolatba lépni velük se kívülről, sem pedig belülről. Belegondolni sem merek, hogy mi fog történni, ha mind a tizenkettő ház elesik...
- Várjatok... Pontosan mikor kezdődtek ezek a támadások? – pillantott Nate kérdően az oroszlánra, aki Rose felé fordulva mordult egyet-kettőt, mire a lány elgondolkozva nézett vissza ránk.
- Azt mondja, hogy a sötét köd akkor jelent meg, amikor visszakerült az Inverz Kristály a tóba, de ekkor még a csillagképeket nem támadta meg. Őket csak mindezek után vette célba és egyre rohamosabban terjedt, akár egy betegség.
Először a Nyilas házát foglalta el, ami földi idő szerint, úgy nagyjából két nappal ezelőtt történhetett, ha jól számolom... Miért kérdezed?
- Csak azon gondolkoztam, hogy nem lehet-e, hogy ezek a támadások felelősek az Akadémiában lezajló rosszulléti hullámokért is? És Noah is emiatt ájult el, pontosan két nappal ezelőtt, amikor az ő csillagjegyét támadták meg... Mi van, ha ez mind összefügg? – pillantott ránk komoly tekintettel. - Hiszen végülis a Kristály kapcsolatban áll a csillagjegyek erejével, és a képességgel bíró diákok pedig a Kristállyal. Ez azt is megmagyarázná, hogy miért csak azokon mutatkoztak a rosszullét tünetei, akiknek már van erejük.
- Azt hiszem mondasz valamit – bólintottam egyetértően. - Valóban túl nagy véletlen egybeesés volna.
- Tehát akkor bármelyik pillanatban összeeshetek, ha elfoglalja a csillagjegyem birodalmát az a fekete trutyi? – kérdezte Rose, majd egy nagy sóhaj kíséretében ráhajította az asztalra a kezében szorongatott könyvet. – És én meg mertem azt hinni, hogy ennél már nem jöhet rosszabb! Nos, meglepetés Rose, igenis jöhet! – fogta a homlokát.
- Valóban nem túl rózsás a helyzet – léptem a kék hátizsákhoz, majd belehelyeztem a könyveket és a vállamra vettem - , de jobban tennénk, ha visszamennénk a szobáinkba és megpróbálnánk ott átnézni Noah könyveit, mielőtt ránk virrad. Ugyanis, ha felkelnek a diákok, akkor eléggé nehéz lesz észrevétlenül használni a feljáratot.
- Azt hiszem igazad van – bólintott maga elé Nate, majd lassan, a kötését fogva felállt.
- Rendben, menjünk akkor... – bólintott Rose halkan, hátrapillantva a könyvespolcok közé. – Meg fogunk találni, Noah! Megígérem! – mondta elszántan, majd ő is felállt a székéből és együtt indultunk kifelé a titkos könyvtárból, ahová mindezek után, nem vágytam vissza túl szívesen.
Viszont valami sajnos azt súgta, hogy mindenképpen le kell még ide merészkednünk a jövőben...

Utólag is kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek! 🎉💐🐇
~ZsoRas ❤️