Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

XXXIII. Rose

Kissé kaotikusan alakultak a következő pillanatok, de a mi esetünkben ez teljesen normális dolog, szóval már nem is lepődtem meg.
Miközben az ajtó lassan nyílt kifelé, Nate folyamatosan nyomta a szövegelést az igazgatónak, aki igyekezett terelni a témát, de a fiú hajthatatlan volt.
Szinte már büszke is voltam rá, hogy képes olyan lelkesedéssel és izgalommal beszélni az Akadémia teljes lezárását érintő apró problémákról, mintha valami világmegváltó tervvel állna elő.
Ennél már csak az fergetegesebb, amikor kihív felelni a szörnytan tanár, én meg húsz percen keresztül dumálok a halandók által kreált, különféle lények inspirálta hiedelmekről, míg a végén beír nekem egy négyest, holott az említett szörnyről egy kukkot sem tudtam.
Nate is ekképpen vázolta fel az ételszállítás során felmerülő járványterjedési kockázatokat, a bent rekedt tanulók lelki állapotának romlását és a rejtélyes vírus elleni védekezés különféle módszereit, melyeket csak menet közben talált ki.
Profizmus emberek, profizmus.

Mindeközben az igazgató szélesre tárta idegességében az ajtót, mely előtt ott ált két rémült mágus, akik alig mertek még csak levegőt venni is. Azonban Nate-nek hála, a férfi teljes testtel a fiú felé fordult, úgy állt a küszöbön, így nem vette észre, hogy ketten is betörtek az irodájába.
Kaden kapcsolt kettőnk közül hamarabb, és akár egy macska, kecsesen odaosont az ajtóhoz, kihúzta a kulcslyukból a mágikus kulcsot, majd a táskájába süllyesztette.
Hogy hogy a Básztetbe képes ilyenekre, azt nem tudom. Én két lépés után valószínűleg egy bazi nagy puffanással a földre zuhantam volna a stressztől.
Ezután egy afféle „Oké, na most mégis mit csináljunk?" pillantást vetett rám, mire a szoba sarkában megjelent Cassandra, ahogy a Kis oroszlán szőrébe kapaszkodva próbál némán inteni nekünk.
Abban a pillanatban fel akartam kiáltani, hogy „Imádom a képességed, Cassandra Night!!!", de Kaden azon nyomban csuklón ragadott, és a lány felé húzott. Mindketten lélekszakadva ragadtuk meg Cassandra vállát, majd egy villanás kíséretében súlytalanná váltunk.
Még hallottam, ahogy az igazgató idegesen Nate-hez szól: „Ha nem ért a szép szóból, Mr. Adams, akkor máshogy oldjuk meg ezt a kérdést!". Egy pillanatra megborzongtam ugyan, hiszen nagyon ritkán lehet kiabálni hallani az igazgatót, de nem tartott sokáig ez az ámulatom sem, ugyanis éppen kámforrá készült válni a testem, ami felettébb jó figyelemelterelő. (Ne próbáljátok ki!)

Néhány másodperc múlva a szobámban fekve nyitottam ki a szememet, miközben arccal a szőnyegemen feküdtem. Nyöszörögve fordultam át a hátamra, miközben a fájó orromat dörzsöltem.
Nem én lennék, ha nem arccal a földnek érkeznék meg. Utálok teleportálni!
Magamban bosszankodva néztem körbe, mire megpillantottam a Kis oroszlánt, ahogy az ágyamon toporogva nyalogatja nagy lelkesedéssel Cassandra lábát, aki kissé kábán, fejjel lefelé feküdt, félig az ágyamon, félig pedig a padlón.

- Jól vagy? – ültem föl a lány felé pillantva. – Mondd, hogy ezúttal nem fogsz elájulni!
- Nem terveztem... – felelte, mire gyorsan a szájára tapasztotta a kezeit. – De lehet, hogy hányni fogok! – kiáltotta, miközben legurult az ágyamról, majd felpattant a földről és egyenesen a fürdőbe rohant.
A derekamat fájlalva keltem fel én is, majd Kadent keresve néztem körbe a szobámban, de sehol sem találtam a pasimat.
- Kaden, mondd, hogy nem ragadtál valahol a tér és idő szövetében! – sóhajtottam magam elé, mire a kutyának álcázott csillagkép leugrott az ágyamról, és leült az egyik szekrényem elé, majd élesen vakkantott egyet.

Furcsállva léptem mellé és nyitottam ki a szekrény ajtaját, mire egy halom kacat társaságában, Kaden robbant rám belőle.
Annyira nem is zavart volna, hogy Kaden teljesen elterült rajtam (khm...), csakhogy valami iszonyatosan nyomta a lapockámat és a ruhatáram hatvan százaléka is az arcomon tornyosult.