Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

LI. Noah

Jó néhány percig csak álltam a festmény előtt és tátott szájjal bámultam ki a fejemből. Csak néhányszor láttam Rose anyukájáról képet, így az elején nem voltam biztos benne, hogy őt látom, de minél tovább néztem, annál inkább hasonlított Rose-ra. Az arca főbb vonásai, a haja és a bőre mind megegyezett Rose-éval. Csupán a szeme és az orra volt más. Ez csakis Rose anyja lehet, biztos voltam benne.
De mégis hogyan kerülhetett ide egy ilyen festmény róla? És miért pont középkori ruhában van? Mégis mi köze ehhez az egészhez? Mi az a fejdísz? Mintha már láttam volna valahol...
Hirtelen éreztem, ahogy a kérdések tömkelege ellepi az agyamat, mire teljesen elgyengültek a lábaim. A csuklómon lévő bilincsek zörögve koccantak a kőpadlónak, amikor lerogytam rá. Nekem ez már kezdett túl sok lenni. Úgy éreztem, hogy meghaladja a képességeimet, hogy ezt el tudjam viselni és fel tudjam fogni. Már lassan azt sem tudtam, hogy én ki vagyok. Folyton csak az lebegett a szemem előtt, hogy mégis mennyi mindent titkolhattak el előlem a szüleim? Mégis mennyi emlékemet zárták el vagy másítottak meg?
Csak egy dolgot akartam. Mindent elmondani Rose-nak! De ahhoz ki is kellett jutnom erről az őrült helyről.

Lassan felálltam és a csuklóimat bámulva próbáltam gondolkozni. Egyszer csak a tekintetem a szoba sarkában álldogáló régi vaspáncélzatra terelődött. Jobban mondva a kezében tartott éles bárdra, amivel végre levághatom magamról a bilincseket.
Vagyis csak a két bilincset összekötő láncot, de már az is nagy szó, hogy tudom külön-külön használni a karomat.
Óvatosan leemeltem a helyéről a súlyos fegyvert, majd némi ügyetlenkedés és alapos kimérés után, hagytam, hogy magától dőljön a fegyver a két karom közé. Nem múlott sokon, hogy engem találjon telibe, de összekötött kézzel máshogy nem tudtam volna megoldani. A lánc sikeresen szét is pattant, mire egy fokkal nyugodtabban lélegezhettem fel.
Visszatámasztottam a bárdot a páncél mellé, majd mikor megfordultam és az íróasztal felé pillantottam, ismerős jelekre lettem figyelmes.
Kíváncsian léptem az asztalhoz, melyen csak egy zöld gyertya, egy lúdtoll tintával és egy halom elsárgult papír hevert. A gyertyát meggyújtottam a környező fáklyák segítségével, majd tanulmányozni kezdtem a papírokat.
A legfelsőn, számomra érthetetlen szimbólumok és jelek furcsa ritmusa volt látható, de pontosan tudtam, hogy honnan való.
A Kristály könyvéből! A kitépett oldalak egyike hevert előttem, melyről halvány gőzöm sem volt, hogy mégis miképpen kerülhetett oda.
Vadul kezdtem lapozgatni a többi papír között, mire két újabb kitépett oldal mellett, találtam egy alaprajzot is. Jobban mondva egy alaprajz vázlatot.
Erre a papírra már számomra is ismert betűkkel írtak, de még így is nehezen tudtam kiolvasni a kézírást.
Különféle emeleteket jelöltek rajta, mindnek más-más nevet rendeltek:
0. emelet: Biztonsági bejáró
1. emelet: Cellaszint
2. emelet: Újoncok lakrésze,
3. emelet: Védelmi egység,
4. emelet: Harci egység,
5. emelet: Ügynöki egység.
6. emelet: Kutató és raktár szint
7. emelet: Parancsnokság
Tető: Őrszemek

- Ezek szerint én most a Parancsnokságon vagyok... – motyogtam magamban.

Gyorsan új papírok után kezdtem kutatni, hátha találok egy részletesebb alaprajzot a cellákról és a bejáróról, hogy hogyan lehet a leggyorsabban eltűnni innen.
Sajnos nem találtam meg amit kerestem, ellenben a Parancsnoki szintről találtam egy kezdetleges tervet, melyben kézzel voltak berajzolva a folyosók és a tervezett helyiségek. Megtaláltam rajta a felvonó helyét, amivel én jöttem, csakhogy oda még lépcsősor volt rajzolva. Valószínűleg az egész erődítmény legelső terveire lelhettem rá, amit már vagy ezerszer újrarajzoltak azóta. Végigvezettem a kacskaringós folyosókon az ujjamat, és megálltam azon a ponton, ahol rátaláltam a titkos szobára, azonban az nem volt sehol megjelölve, csupán egy fekete fáklya szimbólum volt a falra rajzolva.
Idegeskedve próbáltam valami használhatót kiolvasni a kezdetleges tervekből, mire megpillantottam egy nagyobb helyiséget, széles ablakokkal jelölve.
Emlékeztem, hogy amikor idekerültem, egy olyan helyiségben tértem magamhoz ezen a szinten, ahova valósággal ömlött be a szűrt kék fény. Akkor csak sejtettem, hogy az lehet ennek az egész hely irányítójának az irodája, de most már biztosan tudom, hiszen a tervrajzon az áll: Parancsnokság.
És hol lenne egy pótkulcs a cellaszint vasajtójához, ha nem a főnök irodájában?!
Gyorsan a zsebembe gyömöszöltem a Kristály könyvéből kitépett lapokat, majd felkaptam a falnak döntött csatabárdot és a tervrajzzal együtt kiléptem a titkos szoba rejtekéből a félhomályban úszó folyosókra.