Folyékony Valóság 2 - Percy Jackson fanfiction

LVII. Kaden

Egyáltalán nem fűlött hozzá a fogam, hogy segítsek ennek az állítólagos Zairának. Bevallom több kedvem volt forró láván átsétálni mint egy vadidegennel egyezkedni. De tényleg, mit is tudtam róla? Semmit az ég világon!
Érezhető volt, hogy titkol előlem valamit és még abban sem lehettem biztos, hogy igaz a megható meséje.
De amint lenéztem a Kis csillagképre, ahogy kábán rebegteti a szemeit és hevesen liheg, egyszerűen nem tudtam nemet mondani az ajánlatra.
Én és az a nagy szívem...

- Jó, megegyeztünk - biccentettem a lány felé. - Mi kell a gyógyításhoz? Hová tegyem le? - néztem szét a barlangban.
- Hülye is lennék! - nevetett fel keserűen. - Előbb mutasd meg, hogy hol van a lejárat! Aztán meggyógyítom a kutyádat - erősködött.
- Nehogy azt hidd, hogy alku pozícióban vagy! - mosolyogtam vissza ugyanolyan keserűen - Csakis én tudom, hogy merre kell tovább menni, és csak akkor mondom el, ha most azonnal meggyógyítod - mutattam a Kis oroszlánra.
- És mi biztosít arra, hogy állod a szavad miután meggyógyítottam? - fonta keresztbe a karját, miközben elfújt egy tincset az arcából.
- Ugyanaz, ami téged biztosított volna, ellenkező esetben - feleltem éllel a hangomban.
Egy jó öt másodpercig némán farkaszszemet néztünk, mire végre megadóan leeresztette a kezeit és a táskája után nyúlt.
- Rendben, de csak hogy tudd, ha megszeged a szavad, gond nélkül, élve eltemetlek egy hóbucka alá!
- Pfff, mintha képes lennél lenyomni! - nevettem fel.
- Ki is mentette meg, kinek a seggét az előbb? - nézett fel rám gúnyosan. - Gyanítom, nem igen vagy most erőd teljében... - mondta, szemeivel végigmérve engem.
Egy fél pillanatig kissé zavarba hozott a mondat, ugyanis nem igazán vagyok hozzászokva, hogy mások mentik meg az én életemet. Általában ez fordítva szokott történni.
- Miért is döntöttél úgy, hogy segítesz nekem? - kerültem ki végül a kérdését. - Nem lett volna okosabb megvárni, amíg a barátaim után megyek és akkor kilesni, hogy merre van a lejárat? - bámultam rá ugyanolyan arckifejezéssel, mint amilyennel ő méregetett engem.
- Hát ömm... - jött ugyanolyan zavarba, mint én. - Hagyjuk! Csak tedd le ide a kutyát! - mutatott egy viszonylag laposabb kőre.

A lány ezután különféle hieroglifákat rajzolt a krétájával a lapos sziklára, majd homokból egy egyenletes kört szórt a Kis oroszlán köré. Ezután elővett valamiféle üvegcsét, amiben furcsa, sárgás színű folyadék lötyögött, néhány gyógynövénydarabkával a tetején.

- Az meg micsoda!? - léptem közelebb hozzá.
- Nyugi! - intett le. - Egy Jaz nevű mágustól kaptam. Ő a legjobb gyógyító, akit ismerek.
- Te ismered Jazt? - lepődtem meg. - Milyen kicsi a világ...
- Az első dolog amiben egyet értünk - nevetett fel keserűen. - Jaz említhette volna, hogy van egy ilyen goromba barátja - pillantott rám.
- Először is, nem goromba, csupán kellőképpen óvatos és kételkedő vagyok. Másodszor pedig, nem mondanám a barátomnak. Csupán kétszer találkoztunk, de örömmel hallom, hogy gorombának tartasz és nem utálatosnak. Így legalább nem süllyedek a te szintedre - néztem le rá, ugyanis csak néhány centivel ugyan, de alacsonyabb volt nálam.
- Ha vicces lennél, most röhögnék. - nézett rám fapofával. - De most inkább fogd be, mert koncentrálnom kell - folytatta - Ilyet még sosem csináltam mágikus teremtményen.
- Hogy MI!? - pánikoltam.
- Nyugi! Tudom hogyan kell - lőtt felém egy szúrós pillantást, majd folytatta a varázslat előkészületeit

Lecsavarta az üvegcse tetejét és a négy égtáj irányába löttyintett egy-egy adag főzetet a homokra, ami azonnal be is szívódott.
Ezután a kis csillagképre helyezte mindkét kezét, és mormolni kezdett valamit az orra alatt. Mindeközben a felrajzolt hieroglifák kék fénnyel izzani kezdtek, majd borsó méretű fénygömböcskék szálltak fel belőlük a levegőbe. A homokra öntött folyadék kezdett körbe-körbe áramolni a homokon belül, akár egy öntudatra ébredt örvény. Addig kőrözött a száraz anyagban, amíg minden egyes apró homokszem nedves nem lett. Ezután a kör teljes egésze felfénylett, mire a levegőbe felszállt gömböcskék hirtelen a Kis oroszlán testére tapadtak.
Zaira levette kezét a csillagképről, majd hátra lépett és nézte, ahogy a hieroglifáiból kiáramlanak az apró fénygömböcskék, majd egyesével a Kis oroszlánra szállnak. Néhány másodpercig ott maradtak, utána szép sorban köddé váltak.
Így ment ez néhány néma másodpercig mire kiderült számomra, hogy a lány nem szándékozik többet tenni.