Az elveszett húg (Bts ff.) BEFEJEZETT

103. rész

Byul szemszög:

A lánykérés óta már eltelt majdnem 3 hónap. Szerintem mondanom sem kell, hogy mekkora port kavart a médiában az a bizonyos Weekly Idol rész, amiben mindent felvettek a kamerák.

Sokan, sőt, a legtöbben örültek nekünk és sok boldogságot kívántak. Persze most is volt pár utálkozó vagy beszólogató hozzászólás, de minket már tényleg ez érdekelt a legkevésbé.

Az elmúlt hetekben nagyon boldog voltam, azonban teljesen lefoglalt a munka mellett a szervezés és az, hogy minden tökéletes legyen. Természetesen a lányok és anyáék is nagyon sok mindenben segítettek. 

A legnagyobb dilemmában a hellyel kapcsolatban voltunk. 

Olyat szerettünk volna, ahol van kert a szertartáshoz (nyárra való tekintettel), de van egy viszonylag nagy beltér is, hogy a fogadást meg tudjuk tartani.

Nem kevés ember lesz jelen, mert akárhogy próbáltuk csak a legfontosabb embereket meghívni, még így több, mint 120 főnek küldtük ki a meghívókat...

Az esküvő előtt 1 héttel:

-Anya. Tuti, hogy jó ez a ruha? Nem áll furán?

-Furán? Kincsem. Egyszerűen gyönyörű vagy benne. Az lenne a csoda, ha Jimin nem ájulna el amikor meglát téged az oltár fele sétálni.

-Rendben anya, hiszek neked. De azért ne aludj el a nagy álmodozás közben.- nevettem el magam.

-Hjaj te lány. Kikészítesz.

-Ha én kikészítelek, akkor majd hogy ki fog készíten az unokád.

-Ő nem fog, mert ilyen menő nagyja lesz.

-Hát akkor az a menő nagyi elkezdhet gyúrni, hogy nehogy lekörözze a még menőbb anyuka.

Majd mivel eddig a tükör felé voltam fordulva, most szépen lassan tettem egy 180°-os fordulatot, hogy szembenézzek anyával.

Kezemben pedig egy addig számára észrevétlen, apró pár babacipőt tartottam a kezemben.

-Ez most az amire gondolok?- szöktek könnyek a szemébe.

-Igen.- mondtam én is már félig sírva.

-Tényleg nagyi leszek?

-Igen.- öleltem meg.

Szinte egyszerre szakadt fel belőlünk a sírás. De mind a kettőnknek örömkönnyek folytak az arcunkon.

Alig akartuk elengedni egymást. Sőt, szerintem nem is tettük volna meg egy jó ideig, ha nem kellett volna mennünk, hogy elintézzünk még pár utolsó dolgot.

A hangulat és a jókedvünk is persze konkrétan a 100-szorosára nőtt és az utat a megállók között, meg hazaele is végigénekeltük. Na meg persze tervezgettük, hogy hogyan mondjuk el a család férfi tagjainak a nagy hírt...

Az esküvő napján:

-Kicsim!

-Igen apa?

-Itt az idő... Az én kicsi lányom végre felnőtt.-kezdett el sírni.

-Jajj apa. Én attól még mindig a te kis hercegnőd leszek.

-Tudom csak... még mindig féltelek azok után...

-Apa.- szakítottam félbe- Szeretlek.

-Én is... Na de most már menjünk mert a végén még azt fogják hinni, hogy elraboltalak.

-Hát akkor induljunk...

Majd ki is léptünk a hatalmas ajtók takarásából, és elém tárult az amiről mindig is álmodtam. De soha nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű lesz. Viszont... biztos, hogy ez a helyes döntés? Hisz Ő... ő aki nemsokára a férjem lesz, oly' sok fájdalmat okozott... És én mégis szeretem. Mikor odaértünk az oltárhoz édesapám két puszit adott arcomra, majd szélre állt, és könnyes szemmel nézte, hogy odaállok jövendőbelim elé.

A szertartás után:

-... Megcsókolhatod a menyasszonyt...

És akkor nem is lehettem volna boldogabb ember, egy sikeres karier, és egy szerető férj mellett aki nem más mint... Park Jimin.

A ceremónia utáni, de még a vacsora előtti rövid fogadás és köszöntő is abban a tipikus Alkonyat stílusú kertben volt megrendezve, ahol mind a ketten kimondtuk az igent.

Röviden tehát, maradtunk a seggünkön...

A vacsora a már korábban említett belső térben tartottuk meg a vacsorát, majd a köszöntők és egy gyors öltözés után jöttem én.

Hiszen ezt a pllanatot választottam arra, hogy bejelentsem a nagy hírt mindenkinek. a legfontosabb számomra azonban Jimin reakciója és csak remélni tudom, hogy a baba híre miatt nem akar rögtön már válni is vagy valami ilyesmi...

-Egy kis figyelmet szeretnék kérni.- szóltam bele a agy nehezen előkerített mikrofonba.

-Szeretném egy kicsit fokozni a hangulatot, és remélem, hogy ezt a jó irányba siikerül majd elvinni. először is szeretném, hogyha az újdonsült férjecském előbújna az óriások közül.- nevettem fel. Majd ahogy megjelent az emlegetett személy, folytattam is.- Tehát. Tudod jól, hogy mennyire szeretlek. Meg persze ha ez nem lenne igaz akkor ma nem is állnék itt ugyebár. Viszont lényeg a lényeg, hogy kerek perec kimondom. Terhes vagyok!

Ezt pedig csak egy hatalmas tapsvihar na meg hangos fütyülések követték. 

A barátnőim a nyakamba borultak és már majdnem sírva örültek velem együtt.

Újdonsült férjemet pedig még mindig a sokk tarthatta a hatása alatt, mert ő csak bámult irányomba elnyílt ajkakkal, de a szellemi jelenlét legksebb jelével sem.

Végül a bátyámék rázogatták meg, hogy végre felébredjen, na meg persze kapta ő is a gratulációkat folyamatosan.

Aztán ahogy nagy nehezen végre elszenvedte magát hozzám, csak magához szorított, majd egy hosszú csókban részesített.

-Tényleg apa leszek?- kérdezte csillogó szemekkel.

-Igen Jimin. Apa leszel.

-Ténylg apa leszek.... Apa leszek!- kiáltotta el magát.

Erre persze mindenki csak nevetve ujjongott, miközben mi ismét egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.

Ez lett az életemben az egyik nap, amit felírhatok a "Soha nem akarom elfelejteni...", illetve az "Életem legszebb napjai..." listámra.

Sziasztok kicsi Virágocskák!

Eljutottunk az Epilógus előtti utolsó részig is...

Köszönöm annak, aki eddig velem volt.

(A korábban említett insta oldal pedig még folyamat alatt áll.)

Addg is Puszi!