Az elveszett húg (Bts ff.) BEFEJEZETT

54. rész

Byul szemszög:

Még egy jó ideig csak csendben ültünk egymáshoz bújva és eszem ágában sem lett volna megszakítani azt a szép pillanatot, de a még korábban, a lábamra bevett bogyóknak az utóhatása rendesen elálmosított. Ennek következtében a fejem Jimin válláról az ölébe bukott.

-Egész nap csak aludtál te kis panda... Na gyere te...

Megfogta a fejemet és miután ő is elhelyezkedett, betakart és hagyta, hogy párnának használjam őt.

-Chim...

-Igen?- kuncogott a megszólításon.

-Most ugye nem csak álmodtam?

-Nem... Nem álmodtál és minden szavamat komolyan gondoltam. De ha szeretnéd, addig mondogatom amíg el nem alszol....

-Szeretlek.

-Én is szeretlek... Viszont most már aludjunk...

-Jó... Viszont ha reggel nem is, este muszáj lesz átbeszélnünk a dolgokat. Most már véglegesen készen állok arra, hogy elmondjak neked mindent ami eddig történt...

Ezután pedig nem sok kellett, hogy bealudjak, miközben Jimin a hajamat simogatta...

Másnap reggel amikor felkeltem, már egyedül voltam a szobában, de az éjjeliszekrényemen volt egy cetli, amin annyi állt, hogy átment a szobájába nehogy feltűnjön a fiúknak, hogy itt aludt (tegnap megbeszéltük, hogy nem mondjuk el senkinek mi van köztünk).

Visszagondolva a tegnap estére melegség önti el a mellkasomat. Habár nem azt mondtam el és nem azt beszéltük meg amit eleinte akartam, de ez legalább adott egyfajta biztonságérzetet, hogy az eddigi bizalmam nem volt hiábavaló és felkészített lelkileg mindenre, történhet.

Ez mindaddig szép és jó volt mindaddig, amíg nem akartam kikelni az ágyból. Már nem nagyon volt gyógyszerem se, de nem is akartam bealudni próba közben, így csak bekentem egy hűsítő és egyben fájdalomcsillapító krémmel. Valahogy lebotladoztam az étkezőbe, ahol próbáltam minél kevésbé kimutatni a fájdalmamat, de ez már szinte lehetetlennek számított...

-Te lány. Mi van a lábaddal?- kérdezte Hopi.

-Mármint?

-Hát látszik, hogy sántítasz és fáj amikor lépsz. Még mindig a ficam miatt?

-Lehet. Én sem tudom igazán. De nincs nagy baja, egy-két nap és elmúlik.

-Biztos vagy benne? Nem kéne elmenni egy orvoshoz?

-Nem kell. Semmi komoly.

-De bármi van szólj, hiszen a debütálásod is lehet a tét.

Ekkor pedig elkapott a szorongás és most realizálódott bennem az amit eddig is tudtam, de mégsem akartam felfogni. Ez pedig elbizonytalanított. Lehet, hogy tényleg el kéne mondanom nekik, de akkor meg még jobban velem foglalkoznának és saját magukra sem lenne idejük, nem mintha most sok lenne nekik belőle. Főleg, hogy nekik is itt van nemsokára a comeback.

-Tudom. Ígérem bármi van, szólok.- mosolyogtam rájuk.

Viszont az már a sors keze, hogy az asztalnál csak Jimin mellett volt hely. Viszont így bele tudtam súgni a fülébe, hogy este keressen meg. Hiszen még van mit bepótolnunk. Erre csak bólintott, jelezve, hogy úgy lesz.

-Ti meg mit sutyorogtok ott?- nézett sejtelmesen Yoongi.

-Semmit. Csak szóltam, hogy le van csúszva a slicce...- motyogtam fülig pirulva.