Az elveszett húg (Bts ff.) BEFEJEZETT

79. rész

Jungkook szemszög:

Eléggé elhúzódott a mai próbánk, így csak kapkodva hazarohantunk, mindenki összekészülődött és már indultunk is tovább. Vagyis csak indultunk volna, mert pont a délutáni csúcsidőt fogtuk ki, ami valljuk be, nem a legkellemesebb itt Szöul belvárosában...

Körülbelül egy 45 perc volt mire át tudtuk maunkat verekedni az autók forgatagán, de emiatt már nagyon nagy késésben voltunk. Ugyanis megbeszéltük a húgommal, hogy a show előtt egy fél órával már ott leszünk, de így szerencsénk van ha a kezdésre odaérünk...

Jimin persze írt közben neki, bár az igaz, hogy egy kicsit füllentett az idővel kapcsolatban.

Végül csak megérkeztünk a hátsó bejárathoz és szinte berohantunk az épületbe. A terep már ismerős volt, mert nem egyszer volt itt fellépésünk, mondjuk az is igaz, hogy ettől egy kicsit nagyobb színpadon...

Én persze kimondhatatlanul büszke vagyok a testvéremre. Ez az érzés pedig csak nőtt bennem, amikor odaértünk bang PD mellé, pont mikor befejeződött a felkonferálás, a színpad hátsó kis része, amin pont elfér egy ember, elkezdett emelkedni. Nem sokkal később edig megjelent a húgom, a fellépő ruhájában, kisminkelve. Viszont még ezek sem tudták eltakarni az arcáról, hogy mennyire izgul.

Azt viszont el kell mondanom, hogy iszonyatosan jól nézett ki. Pont ezért, smikor oldalra fordultam, szó szerint be kellett csuknom a hős szerelmes száját, mert akkorára tátotta döbbenetében, mint a ház...

-Azért ne bámuld ennyire feltűnően.- súgtam oda neki nevetve.

-Bocsi.- tudom, hogy nekem mondta, mert mindenki a húgomat nézte, de úgy el volt bájolva, hogy szerintem nem is figyelt rám.

Ezen mondjuk nem csodálkozok...

-Szerencséd van, hogy erre a részre pont nem látnak rá a nézők.- súgtam még oda neki.

Ezután pedig megszólalt a zene és nem sokkal később a húgom hangja is társult hozzá, amitől kirázott a hideg, de szerintem nem csak engem. A zene legelején még nem nagyon volt olyan nagyon nehéz a koreográfia, de nem kellett sokat várni és a zene ritmusával együtt a tánc is elkezdett felgyorsúlni, miközben egyre nehezebb mozdulatok követték egymást, néhol egy- egy akrobatikusabb mozdulattal megspékelve...

Korábban még egyikünk sem látta a táncot vagy hallotta a zenét, így minden egyes másodperc meglepetésként ért minket, de nagyon jó értelemben. Egyszerűen káprázatos volt...

Mikor lejött a színpadról (persze hatalmas tapsvihar kíséretében), hogy igyon egy kicsit a "kérdezz- felelek" előtt, jól megszorongattuk mindannyian és agyon dícsértük, amit ő csak kifulladva, mégis hatalmas boldogságról árulkodó mosollyal fogadott...

Byul szemszög:

Nemsokára letelik ez a fél órás pihenőidő amit kaptam, így miután Jiminnek is vissza írtam a Minás kérdésére, hogy "Semmi", el is kezdtem összeszedni magamat.

Először a hangomat melegítettem be a szöveget átismételve, majd egy kis rögtönzött bemelegítés után a koreográfiát néztem át nagyvonalakban, vagy ezredjére...

Azonban hiába telt rohamosan az idő, azt a furcsa, nyomasztó érzést semmi sem tudta elkergetni belőlem, csak akkor, amikor már a mikrofont tettem fel és ellenőriztem a fülesemet is...

A szívem konkrétan a torkomban dobog, amit látva a táncosaim kezdtek el bíztatni és nyugtatni egy kicsit. Ez valamennyire használt, mert megnyugodtam, viszont még mindig nagyon ideges voltam.