Az elveszett húg (Bts ff.) BEFEJEZETT

38. rész

Byul szemszög:

Nem lett volna szabad, de már nem is vagyok benne annyira biztos. Abban, hogy ezt akarom. Ez volt csak az első napom viszont gyengének éreztem magamat. Azt hiszem, hogy ez nem menne nekem...

1. vágás - gyenge vagyok
2. vágás - ronda vagyok
3. vágás - nem vagyok jó semmire
4. vágás - mindenki csak elítél
5. vágás - mindenkit csak bántok

Ez így ment tovább, addig amíg éreztem, hogy elájulnék, de annak nem lett volna jó vége.

Feltakarítottam és a sebeimet lekötöztem miután lezuhanyoztam jó hideg vízzel. A meleg csak emlékeket ébresztett volna fel bennem. Miután végeztem mindennel, halkan kimentem, át a szobámba. Még nemrég egy majdnem teljes koreográfiát állítottam össze, így azt kezdtem el gyakorolni, majd a ma illetve már inkább tegnapnak mondható táncokat is átismeteltem. Fáradt voltam az ételhiány, az egésznapos edzés, na meg a nemrég folytatott cselekedetem miatt is.

Így hát halkan dúdolva, hamar elnyomott az álom. De nem jött valami jól. Hisz a rémálmokat senki nem szereti de én a múltamra való tekintettel, egyenesen írtózom tőlük.

Az álom:

Először nem tudtam, hogy hol vagyok, majd megláttam egy ismerős kisfiút, egy ismerős játszótéren. Eszembe jutott ez a pár perc, amitől még ma is írtózok és ráadásul most megint átéltem.

Kis időugrás után, már a magyarországi szobámban találtam magamat.
Fekete volt minden és sötét. Hideg volt és sehol semmi, csak egy kis lámpácska világított, ebből állapítottam meg hollétemet. Hirtelen egy alkoholtól és izzadságtól bűzlő ember rontott be, majd egyenesen felém vette az irányt.

Ismét megtörtént az, amit a mai napig nem tudok elfelejteni, hiába próbáltam....

Ez volt olyan 10 éves korom körül. Azután egy másik helységben találtam magamat, ami egy pince volt. Oda már egy nő jött le, aki se szó se beszéd, nekiállt a megkínzásomnak. Könyörögtem neki eleinte, de beláttam, hogy nem használ, így inkább csak elfolytottam sikolyaimat, nem sok sikerrel.

...

Álom vége

Utána már nem tudom mi történt volna, hiszen két meleg kéz nehezedett a vállaimra és mint utána láttam, a fiúk próbáltak keltegetni, eddig úgy tűnik, hogy nem sok sikerrel. Viszont az is feltűnt, hogy egy idő után már csak lefele bámultak valamit és amikor odanéztem, akkor láttam, hogy a kötéses kezem kilóg a takaró alól, ráadásul nem kicsit át is ázott. Hiába húztam be a takaró alá, már látták, késő rejtegetni.

- Byul...- szólalt meg Hobi.

-Fiúk. Ne most. Kérlek.

A hangom, mintha nem is az enyém lenne. Rekedt és elhaló. Én meg olyan fáradt vagyok, hogy inkább kiküldtem a fiúkat nagy nehez és nagy ellenkezések közepette. Miután kimentek és végre újra egyedül lehettem, halkan dúdolva aludtam el.

Nem sokat aludtam, hiszen 5:30- kor megszólalt az ébresztő, nekem meg muszály volt kikelni, hiába nem akartam.
A kezem miatt ma a meleg ellenére is hosszúujjú fölsőt kellett felvennem. Egy fekete- lila adidas melegítőre esett a választásom, aminek a nadrága csak a térdemig ér.

Mikor lementem a konyhába, mindenki árgus szemekkel figyelt amíg a délelőtti ennivalómként szolgáló banánt ettem. Majd kezdhettük is a fárasztó napunkat.

- Byul...

-Igen?

Igen igen tudom. Eltűntem jó hosszú időre az biztos.
Ki mit gondol, hogyan lesz tovább?

És most jönnek az eddig elmaradt köszöntések a részemről.

Szegény Hobinknak már igen rég volt a szülinapja, de azért innen is boldogan kívánok neki utólag.

A mi kis Suginknak is volt, viszont az nem olyan rég, úgyhogy ezzel még szerencsére annyira nem késtem el....

Na de a következő részig is Puszi!