Az elveszett húg (Bts ff.) BEFEJEZETT

102. rész

Jimin szemszög:

Nem hittem, hogy az életben fogok bármikor is jobban izgulni, mint a debütkor vagy, mint amikor bejelntettük, hogy együtt vagyunk Byullal. Hát mégis...

Igyekeztem a lehető legkevésbé feltűnő lenni, de akárhányszor csak rágondoltam, hogy mit is tervezek, akkor a reggelim állandóan vissza akart köszönni, a kezem remegett, mint egy 80 éves öregembernek és izzadtam, akár egy ló.

Persze amit el akartam érni az nem jött össze, amit Byul értetlenkedő tekintetéből olvastam ki. Látszott rajta, hogy nem érti a helyzetet...

Remélem minden rendben lesz... (Ha már Bang-PD- nek is ennyit könyörögtem.)

A forgatás alatt konkrétan alig tudtam koncentrálni. Persze azért a műsor vezetőit és szervezőit tájékoztattuk még a kezdés előtti órákban, így szerencsére alkalmazkodtak a helyzethez és engem többnyire hagytak lógni. Mondjuk tényleg úgy is éreztem magamat... Az a bizonytalanság, ami akkor bennem volt az konkrétan megőrjített.

Azon csodálkoztam, hogy Byul hogy nem nevetett ki a bénázásomért. Vagy, hogy hogy tudott igent mondani. Sokszor tényleg úgy érzem, hogy nála jobb nem történhetett volna az életemben.

Éppen ezért, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ő minél boldogabb legyen egész életében. Igyekszem a lehető legjobb (leendő) férj lenni a számára. Az a személy, aki mindg megvédi és vigyáz rá. Az a személy, aki a jövőben akár a tökéletes apa is lehet...

Byul szemszög:

Egész úton hazafele, csak a gyűrűsujjamon helyet foglaló ékszert bámultam, miközben Jimin kezét szorongattam. Szegénynek szinte biztosan elzsibbadt a teljes végtagja mire hazaértünk, de sajnos pont nem az érdekelt, mert konkrétan egy örömbomba voltam, aki kész volt arra, hogy mindenkit megfertőzzön a boldogságával.

-Amúgy Chim?- kérdeztem mikor már a szobámban ültünk.

-Mondd szivem.

-Te megkérdezted az apámtól, hogy eljegyezhetsz-e?

-Természetesen. Bár szerintem ha nem tettem volna, akkor már réges rég halott lennék.

-De azért gondolom megfenyegetett.- nevettem.

-Ne is mondd. Azt hittem, hogy átnyúl a telefonon és szemlélteti, hogy mit fog tenni, ha megbántalak.

-Akkor vigyázz, mert szerintem kész egy puska beszerzésére is akár.

-Köszi a bíztatást Baba.

-Bármikor.- kacsintottam rá.

Hát igen. Ritkán tudok találkozni vagy beszélni a szüleimmel, de nagyban igyekszünk pótolni azt a sok évnyi emléket, amit elvesztettünk. Éppen ezért, már negy egyszer megtapasztaltam a védelmező apa szerepét.

Például amikor egyszer az utcán sétáltam és végre tudtunk egy kicsit beszélni, egy random hapsi elkezdett nekem bókolgatni (eléggé perverzül), akkor apa megkért, hogy hangosítsam ki. Olyan szinten kioztotta a srácot, hogy majdnem sírva szaladt el.

Azóta még egy pólót is küldött nekem. Ugyans tudni kell apáról, hogy kicst ki van gyúrva, tehát ha akar, tud ijesztő is lenni. Szerintem már tudjátok mire gondolok. Mert gen, az állt a pólón, hogy "Én vagyok az apja". Ráadásul egy kicsit még számomra is ijesztő kép volt a szöveg alá nyomtatva.

Ezt látva persze Chim is kicsit berezelt, mert még nem nagyon tudtak ők is személyesen találkozni, így kicsit meglepődött a kép láttán.

Én pedig jó barátnőhöz híven persze kinevettem őt. Na meg persze a fiúk is...