Az elveszett húg (Bts ff.) BEFEJEZETT

50. rész

MinJoon szemszög:

Nem várok tovább. Ha akarja ha nem, ő ma az enyém lesz. Piszkosul felizgatott a forgatás alatt, abba a fehér szaggatott rövidnadrágjában és feketés lilás haspólójában. Ráadásul piszkosul jól színészkedik. Megmondtam neki még a legelején. Ha nem teszi azt amit mondok, akkor tönkreteszem őt. Most van az utolsó lehetősége a választásra.

Mikor végleg végeztünk mindennel, ő elment pakolni és öltözni. Vártam egy kicsit, a feltűnés elkerülésének érdekében, majd utánamentem az öltözőbe. Ott volt és éppen a telefonjával babrált valamit. Ahogy lehajolt, remek rálátásom nyílt a formás kis popsijára is, ráadásul még mindig a haspóló volt rajta, így az is lógott rajta és a kidolgozott, már majdnem kockás hasa csak mégjobban felizgatott.

Nem is totojáztam sokáig, hanem nekitoltam a falnak és elkezdtem kiszívni a nyakát, hogy mindenki tudja, ő az enyém. Azonban ezembe jutott, hogy nem zártam be az ajtót, így gyorsan, mielőtt menekülhetett volna a szépségem odasiettem és miután bezártam, a kulcsot a zsebembe tettem és folytattam ott, ahol abbahagytam.

Megpróbált ellökni, de ezzel csak felidegesített és azt ért el, hohy lefogtam a kezeit. Aztán hirtelen meglökte a csípőjét, ami miatt csak méginkább felizgultam rá.

-Ez lehet nem volt a legjobb ötlet aranyom.- mondtam neki.

De ő meg sem tudott szólalni, hanem csak remegve sírt. Még jobban nekitoltam a falnak, de véletlenül megrúgtam a lábát ami be volt kötve, amire ő csak felordított fájdalmában. Ezt valószínűleg meghallották a még itt lévő meberek és valaki bekopogott.

-Minden rendben?

Csak szúrós szemekkel ránéztem, amit valószínűleg megértett, mert csak ennyit mondott:

-Persze, csak belerúgtam az asztalba.

-Azért bemehetünk megnézni nem- e lett semmi bajod biztosan? Mert nem hiányozna, hogyha lesérülnél a debüt előtt.

-Nem...nem kell. Tényleg jól vagyok. Csak egy kis semisség?

-Biztosan? Mert eléggé remeg a hangod?- aztán be akartak nyitni, de ugye az ajtó zárva volt.- Miért van zárva az ajtó? Byul?! Minden oké?

-I...Igen. Min.. Minden oké.

-Nyisd ki kérlek az ajtót. Aggódunk...

-De megható...- morogtam az orrom alatt, majd odaléptem a drágám mellé és csak ennyit súgtam a fülébe- Ezt majd még később befejezzük. Ne feledd. Az enyém vagy.

Azzal odaléptem az ajtóhoz és kinyitottam. A kint lév emberek csak kitágult szemekkel bámultak, de hamar le is lerendeztem őket, mondván éppen a következő teendőket beszéltük meg és amikor végeztünk, beragadta az ajtó és a kulcsot kerestük, aközben rúgott bele az asztalba Byul is.

Byul szemszög:

Megmentettek...

Mégis visszatértek a régi emlékek. A minden nap átélt fájdalmak egy része, mint egy tőr a szívbe, úgy hasogatott belülről.

MinJoon túlságosan is hasonlított arra azokra a személyekre, akik annyi időn át pokollá tették az életemet.

Viszont van bizonyítékom.

Amint az az idióta kiment, én a telefonhoz mentem és leállítottam a felvételt. Szerencsére mindent felvett. És most már biztos vagyok benne, hogyha ez a debütöm elhalasztásával is jár, de jelenteni fogom ezt az aljas és undorító szemetet.

Közben persze a "megmentőim" is bejöttek, hogy tényleg minden rendben van-e, de én csak bólogattam neki, miközben a felsőm nyakát egyre feljebb huzogattam, nehogy bármi is kilátszódjon. Ezt nem tudom, hogy otthon még miként fogom tudni elrejteni. Bár szerintem az lesz a legjobb, ha megmutatom nekik a bizonyítékaimat.

Végül lerendeztem a staffosokat is, akik miután megnézték, hogy tényleg nem tört el a lábujjam, egy kis jeget tettek a lábamra, majd mentek is a dolgukra, meg engem is hagytak készülődni.

De én előtte még visszanéztem a videót és örömmel jegyeztem fel magamnak, hogy mostmár végre kicsinálhatom ezt a mocskot.

Kezdem úgy érezni, sínen van az életem.

(Egy ideig....)

Na kicsi Virágocskák, boldog Gyereknapot!
Ennek örömére, itt van pár rész, ami remélem tetszik.
Van ami hosszabb, van ami rövidebb, de a folytatást remélem minél hamarabb tudom hozni.
Addig is Puszi!