Az elveszett húg (Bts ff.) BEFEJEZETT

41. rész

Byul szemszög:

Azzal biccentett a mellette álló nővérnek, aki a többi jelenlévőt is arrébb terelte, hogy ne hallják amit beszélünk, aztán belekezdtem...

- Az egész kiskoromban kezdődött, 13 éve. A bátyámmal és a szüleimmel egy parkban voltunk, amikor egy furgon állt meg nem sokkal mellettünk és engem elvittek, elraboltak a családomtól.- itt már folytak a könnyeim az emlékek hatására.- Magyarország volt ezek után az otthonom egészen addig amíg meg nem elégeltem a folyamatos ordibálást és azt, hogy minden nap megvernek, megaláznak, emellett pedig alig kaptam enni és inni. Aztán az egyik nap megszöktem és csodával határos módon a bátyám és a bandája pont az országban volt, ráadásul értem jöttek. Egy pár napig nyugtom volt és azt hittem végre mindennek vége, de egy sétám alkalmával a letartóztatott elrablóim megjelentek és elvittek raktárépületbe,ahol az volt a céljuk, hogy megölnek, de előtte....- itt a sírástól még a hangom is elcsuklott.- ... az egyikük megerőszakolt. Aztán  még időben kiszabadítottak szerencsére, aztán pedig eljöttünk onnan, egyenesen ide, Koreába.

- Nagyon sajnálom. Nem hittem volna, hogy...

- Sajnos ez még nem minden.- ráztam meg a fejem.- Amikor ideértünk nekem rögtön a kiadóhoz kellet mennem, ugyanis egy szerződést ajánlottak fel, hogy debütáljak szólóban. Ezt természetesen elfogadtam, de utána kiderült, hogy a menedzserem egy szadista és perverz barom, aki megkeseríti az életemet. Ő volt az aki ezt tette a kezemmel.

-Szóval ő vagdosta szét a kezedet?- kérdezte nagyra nőtt szemekkel.

-Nem. Az én voltam.- sóhajtottam fel.- De ma megrángatott és ezért felszakadt a sebem.

-Huhh... Sajnálom, de erre nem nagyon tudnék mit mondani.

-Semmi gond. Sőt azon sem lepődnék meg ha most be akarna dugni egy diliházba.

-Eszem ágában sincs. Sőt, segíteni szeretnék, de ha te ezt nem akarod akkor békén is hagylak ezzel.

Közben a kezemmel is végzett és már a kötés is rajta volt. Út közben még egy zsepit is adott, hogy ne szipogjak annyira. Majd a kezembe nyomva a gyógyszerek receptjeit kedvesen elkísért az ajtóig, majd tőlem elköszönve hívta be a következő beteget.

Dr. Kang szemszög:

Sajnálom szegény lányt, hisz nem lehetett gyerekkora, de nem is ez a legrosszabb, hanem az amit műveltek vele. Bele se merek gondolni, hogy a teste többi része hogyan nézhet ki, ha már a kezétől is tátva maradt a szám. Remélem nem veszi tolakodásnak majd ha meglátja a kis cetlit a receptek között. Csak a telefonszámom volt rajta meg annyi, hogyha bármire szüksége van csak hívjon. De ezen nem volt több időm gondolkodni, mert jött is a következő beteg akit el kellett látni.

Jimin szemszög:

Már legalább egy negyed órája bent volt Byul, amikor végre kinyílt az ajtó és egy mosolygós orvos mellett kijött az én szépségem. Én azonnal felpattantam ülő helyzetemből és őt átkarolva, óvatosan elkezdtem a kijárat felé menni, de ő felmutatta a kezében lévő papírokat, így az uticélt módosítva elindultunk a gyógyszertár felé. De amikor odaértünk, egy kis cetli esett ki a receptek közül. Tele volt számokkal, aztán rájöttem, hogy az egy telefonszám, így ezt Byulnak odaadva mentem be a kis terembe, hogy kiváltsam amit kell.

Byul szemszög:

Csak néztem Jimin után értetlenül, majd ahogy kinyitottam a kis fecnit, egy telefonszámot láttam ami alatt annyi állt, hogy:

"Ha bármire szükséged van csak hívj.           Dr. Kang"

-Akkor ezt írta addig még a receptek ideadása után.- esett le a tantusz.