Az elveszett húg (Bts ff.) BEFEJEZETT

83. rész

Byul szemszög:

Azóta eltelt még majdnem két hét. A cikkek amik rólam szólnak elkezdtek megfogyatkozni, csakúgy, mint a pletykák. Mert igen. Sajnos azokból is akadt pár.

Viszont ahogy néztem, az a kevés rajongóm aki van, megvédett engem. Ez pedig nagyon jól esett és ezt egy rövid instgram posztban, amiben persze azt is leírtam, hogy már szinte teljesen "jól vagyok", meg is köszöntem mindenkinek aki támogat engem.

Azon viszont megakadt a szemem, hogy egy névtelen feltöltő olyan képeket illetve rövid videókat küldött, amiken én vagyok azokban a nagyon borzalmas ruháhban, amit Mina adott. Volt ott anyag a próbáról, megbeszélésekről, sőt, még a Mina által megalkotott színpad tervek közül is ott voltak a legborzalmasabbak....

Mindezek persze úgy beállítva, mintha én akartam volna mindezeket, amihez közrejátszott egy alig észrevehetően, de összevágott hangfelvétel is...

Ez váltotta ki a legnagyobb kavarodást, mert volt aki igazat adott ennek és szidott engem, aztán voltak azok, akik észrevették a turpisságot és kiálltak mellettem.

Én mondjuk csak akkor szembesültem, hogy ilyen cikk is megjelent, amikor egy ápoló segítségével mozgattam át a lábamat egy rövidke sétával és megtalált minket két újságíró, akik a mikrofonjukat az arcomba tolva próbáltak meg információkat kisajtolni belőlem. Szerencse volt, hogy a közelben tartózkodtak a biztonságiak, így gyorsan tudtak intézkedni...

-Igazgató úr látta a cikket amit átküldtem?- szóltam bele a telefonba.

-Igen láttam. Köszönöm, hogy értesítettél róla.

-Tudja ki állhat mögötte?- kérdeztem.

-Kettőt tippelhetsz.- mondta enyhén rekedtes hanggal.

-Mina?- tettem fel a már- már nyilvánvaló kérdést egy nagy sóhajjal megspékelve.

-Úgy tűnik. Még nem tudjuk pontosan, így nem is fogok vádaskodni, de amint a rendszergazdák jutnak valamire vagy találnak bármi használható dolgok, akkor szólni fogok.

-Köszönöm.

-Ne aggódj. Egy közleményt is ki fogok adni, miszerint ez egy hazugság. aggodalomra semmi ok. Te csak pihenj.

-Igyekszem főni. Köszönöm még egyszer.

-Ez csak természetes. Én akkor megyek is intézkedni. Jobbulást Byul.

-Köszönöm.- mondtam sokadszorra- Visszhall.

Ez volt nagyjából egy hete. Azóta persze a BigHit informatikusai is megtalálták az elkövetőt, akin már meg sem lepődtünk ki volt. Emellett pedig az egyik színpadi technikus (Írói szemszög: van egyáltalán ilyen?) is felfedte a tervet, amihez ő asszisztált, így pedig még több információt tudott meg az igazgató, ezáltal pedig én is persze. Az illetőt persze elbocsátották, de a főnök elmondása szerint nem is ellenkezett vagy tagadott bármit. Emiatt pedig kapott tőle egy ajánlást egy kisebb, de viszonylag jól fizető céghez...

Most viszont vissza a fejleményekhez.

Ez a mennyiségű információ és bizonyíték már bőven elég volt ahhoz, hogy (sajnos) egy újabb pert tudjon indítani az ügynökség Mina irányába. Ezzel egy időben pedig rögtön két közleményt is kiadott Bangúr. 

Egyet az engem becsmérlő cikk miatt. A másikat az állapotommal kapcsolatban, miszerint a bokám minimális rehabilitációja megkezdődött és a sérüléseim gyógyulását tekintve, a fellépések meg lesznek tartva, de egy elég nagy csúszással kell számolnia az érdeklődőknek.

Ezt persze a tipikus hivatalos ügyvédies nyelven. (A magyar nyelv szépségei gyerekek.)

Erre persze jöttek a fanok kommentjei miszerint mihamarabbi jobbulást kívánnak nekem és várnak vissza...

-Itt is van az én hugicám.- ölelt meg Kook.

Őt követték a többiek is, majd a sort Jimin zárta, aki persze egy csókkal is megajándékozott.

-Na és mizujs?- néztem rájuk.

-Kimerítőek a fellépések, de úgy tűnik, hogy hatalmas sikere van, plusz a külön kiadott számok is tarolnak.- mesélték izgatottan.

-Ennek nagyon örülök srácok. De azért pihenjetek nekem. Még a végén elkezdtek ráncosodni.- nevettem.

-Nagyon vicces kedvedben vagy.- jegyezte meg Jin.

-Persze. Hiszen már csak pár nap és amint vége a bokám felépülésének, már mehetek is haza.

-Tényleg?- kérdezte a szerelmem csillogó szemekkel.

-Igen. Persze a lábamon a gipsz még marad egy ideig, de legalább már tudom használni a mankót és tudok rendesen közlekedni.

-Azért csak óvatosan kislány. A kezedről se feledkezz meg közben.- utalt a szintén bekipszelt bar alkaromra Nam.

-Nyugi. Minden ilyenre figyelek.- mosolyogtam.

Még egy jó ideig elbeszélgettünk, majd a fiúk is elkezdtek búcsúzkodni, hiszen holnap még vár rájuk pár showműsor, ahol bezsebelhetnek majd pár díjat.

Egy büszke mosollyal köszöntem el tőlük, de akkor láttam, hogy Jimin még bent van.

-Hát te?

-A  fiúk előtt ezt nem akartam.

Majd mielőtt még megszólalhattam volna, az ajkaimra tapadt és egy eléggé érzelmes csókba invitált, amit menet közben el is mélyítettünk.

-Ez már hiányzott. -lehelte ajkaimra amikor elváltunk.

-Én meg voltam nélküle.- poénkodtam vele.

-Igazán?

-Persze, hogy nem te butus.- nyomtam még egy apró puszit puha ajkaira.- Szeretlek.

-Szeretlek.

Majd még egy gyors csók után ment a fiúk után. nem is haragszom rá, hiszen attól, hogy én itt kell dekkoljak egész nap, attól még az élet nem állt meg és a srácoknak is rengeteg dolguk van. Így is nagyra értékelem, hogy ennyiszer bejönnek hozzám, még ilyen fáradtan is.

Hálás vagyok, hogy ilyen emberek állnak mellette, köztük pedig ott van az a férfi, akit szeretek és ő is viszont szeret...

Na sziasztok kicsi Virágocskák!

Itt is van a következő rész, remélem tetszett. A következővel igyekszem.

Addig is Puszi!