Amíg az osztályfőnöki óra után az osztály úgy zsongott, mint egy méhkas, és mindenki a Sportfesztivált illetően beszélgetett izgatottan, én nem csatlakoztam hozzájuk. A mellettem ülő Todoroki és én voltunk az egyetlenek, akik ülve maradtak, a többiek felpattantak a helyükről, és kisebb-nagyobb csoportokba tömörültek a terem közepén.
– Nem tűnsz izgatottnak, Aizawa-san.
Meglepődve fordultam Todoroki felé. A fiú még sosem szólított meg ilyen közvetlenül – jobban belegondolva, még nem is beszélgettem vele.
Óvatosan biccentettem. – Az az igazság, hogy nem igazán várom. Nem értem, minek egy ilyen nyilvános esemény.
– Pedig biztosan tisztában vagy vele, hogy a te képességeddel könnyedén nyerhetnél. – Todoroki mindig komoly arcán mintha egy mosoly árnyéka suhant volna át.
Ez a mondat összezavart. Most vajon gúnyolódott? Vagy komolyan beszélt? Kényszeredetten elmosolyodtam.
– L-lehetséges. De a tiéd is nagyon erős, Todoroki-kun.
A fiú a kezére nézett. A jobb kezére. Nem válaszolt.
Kieresztettem a benntartott levegőt a tüdőmből. Borzasztó nehéz ismeretlenekkel kommunikálni.
Mindenesetre érdekes egy fiú.
Ne... Légyszi...
Ne aggódj. Nem fogok beleszeretni.
Pedig téged ismerve minden barátodba beleesel, jobb lenne távol maradni tőle. Emlékszel még arra a vöröskére, hogy is hívták a lányt, K...
– Ahh, fogd be – motyogtam a hajamba túrva.
Arról nem beszélünk.
Pedig vicces volt.
•~•~•
Néhány nappal később ebédszünetben Uraraka arra nyitotta ki az ajtót, hogy egy seregnyi diák csoportosul az ajtajuk előtt.
– Mi történik? – rémüldözött a lány.
Meglepetten vettem észre a sereglet élén álló lila hajú fiút, akivel az ebédlőben futottam össze.
Éppen Bakugou-val beszélgetett (értsd: a szőke megpróbálta leüvölteni, míg a lila hajú higgadt hangon magyarázott). Közelebb osontam, a fal mentén, hogy a kívül állók ne vegyenek észre, és belehallgattam a beszélgetésbe.
– ...A Sportfesztiválon elért eredmény alapján akár át is kerülhetünk a hőstagozatra. Egy általános tagozatosnak, mint én, ez egy tökéletes esély, hogy letaszítsunk titeket a dobogóról. Fogjátok fel ezt egy hadüzenetnek.
Oh. Nem tűnt erőszakos srácnak, de a szavai elég ijesztőek. Ilyen véresen komolyan szokás venni a Sportfesztivált? A tévéből és apa elmondásából csak egy felesleges versenynek tűnt, ahol a növendékek villoghatnak a menő képességeikkel. Nem hallottam még olyasmiről, hogy valaki tagozatot váltott volna. Vajon mi lehet a fiú képessége, ha nem jutott be a felvételin?
– HELLÓ! ÉN A B OSZTÁLYBÓL VAGYOK! – Mindenki összerezzent a durva hang hallatán. Egy ezüsthajú fiú, a többieket félrelökve tolakodott előre az ajtóban, majd felvetette a fejét, és ugyanolyan hangerővel folytatta. – Hallottam, hogy ti, srácok, harcoltatok valamiféle gonosztevőkkel. Többet akartam tudni a dologról... És most csak ezt az arrogáns bandát találom itt!
A fiú válljelzése valóban hőstagozatra utalt. A haja ezüstös volt, ahogy a szeme környéke is. Dühödt arcot vágott, felemelt ököllel, vadul magyarázott.
Az ajtóban álló Midoriya, Uraraka, Iida és Bakugou csendben álltak. A szőke fiú ijesztően nyugodtnak tűnt.
A félrelökött lila hajú fiú tekintete ekkor váratlanul rám ugrott. Összerezzentem. Hogy szúrt ki? A szeme – szintén lilának tűnt – áthatóan nézett rám. Éreztem, hogy elvörösödöm. Talán felismert? A fiú alig észrevehetően felvonta az egyik szemöldökét, de aztán a tekintete továbbsiklott a többi osztálytársamra.
Azzal Bakugou felhorkant, és bevágta az ajtót az ezüsthajú srác orra előtt.
– Várj már, mi a fenét csinálsz? – kiáltott rá Eijirou mérgesen.
– A csúcson vagyok. Miért kéne, hogy érdekeljenek ilyen kis senkik? – köpte a szavakat a fiú.
Általában nem kedveltem Bakugou nyers modorát, de akkor megkönnyebbültem, hogy kizárta a diáktömeget. Gyűlöltem akár csak járulékosan is, de a figyelem középpontjában lenni – ráadásul ott volt az ijesztő lila hajú fiú.
Biztosan összetalálkozunk majd a Sportfesztiválon.
Hallottam, ahogy Eijirou szipog. – Annyira férfias!
Ezt furának találtam. A fiú gyakran titulált dolgokat 'férfiasnak', de osztálytársat még soha.
Miután ez a kis közjáték lezajlott, elgondolkodva sétáltam vissza az asztalomhoz. A többi osztály elég ijesztőnek tűnt.
Mi a fenét fogok én csinálni a Sportfesztiválon?
Lehet egy javaslatom? A Fesztivál elég veszélyes. Próbálj meg nem kitérni a támadások elől. Lehet, hogy szerencséd lesz, és legalábbis egy életre megtanulod, hogy nem illesz a UA-be.
•~•~•
A fesztiválra főleg otthon, a szobámban ülve gyakoroltam. Azt már korábban is gyanítottam, hogy nem tudok egyszerre több képességet elvenni, ami most be is bizonyodott. Valamint azt is megtudtam, hogy a képességek minősége és használata az eredeti tulajdonostól függ – tehát ha egy fejletlen képességű gyerektől veszem el, ugyanolyan gyenge lesz, mintha a gyerek használná. Ha viszont egy profi hőstől, valószínűleg minden adottságot ki tudok használni.
Tavaly derítettem ki, hogy a maximum időtartam, amíg magamnál tarthatok egy képességet, huszonnégy óra. Ezután automatikusan visszakerül a tulajdonoshoz. Valamint alvás közben sem tudom megtartani. Viszont, ha sikeresen elloptam, egyébként nem kell különösebben koncentrálnom ahhoz, hogy meg is tarthassam.
Ennek fényében megpróbáltam minél nagyobb kitartásra, állóképességre szert tenni, úgy, hogy apróbb, egyszerűbb képességeket ellopva – kis tárgyak összezsugorítása, színváltoztatás, magától mozgó tű és cérna – folyamatosan használtam őket, így folyamatosan növelve az időtartamot, amíg ki nem merültem. Ugyanis ha használtam a képességet, amit elloptam, az jelentős mennyiségű energiát szívott ki belőlem. Így próbáltam megedződni, kevés sikerrel.
Aztán ráébredtem, hogy nincs is okom gyakorolni. Nem akartam igazán részt venni a Sportfesztiválon. Akkor meg minek? Kiejtem magam az elején és kész.
Attól fogva nem készültem többet. Szívesen hallgattam viszont a többiek beszámolóit – elképesztő, milyen kreatív módon tudják fejleszteni a képességeiket. Ott volt például Kaminari, aki arra az időszakra ingyen telefontöltést vállalt. Vagy Ashido, aki a gondnoknak segédkezett a gyakorlópálya fejlesztésében úgy, hogy a savával elolvasztotta a használhatatlan alkatrészeket. Ami pedig Eijirou-t illeti, látszott rajta, mennyit gyakorol. Egyszer megkért, hogy segítsek neki, de olyan hévvel püfölte a bokszzsákot, ráadásul ujjatlanban, hogy attól féltem, a végén még nem vigyázok, és engem talál el.
Így telt az a két hét, amíg elérkezett a Fesztivál. Aztán pillanatokon belül azon kaptuk magunkat, hogy a hatalmas stadionban állunk, tesiruhában, az izgatottan éljenző nézősereggel körülvéve.
– EZENNEL KEZDŐDJÉK – robogta át Hizashi-ojisan hangja a stadiont – A UA SPORTFESZTIVÁLJA!
YOU ARE READING
Két titok
Fanfiction[BEFEJEZETT] Abban a világban, ahol az emberek nyolcvan százaléka rendelkezik valamilyen szuperképességgel, természetes, hogy mindenki valami erős, egyedi képességet szeretne. Aizawa Ashiliának ez megadatott, és tönkre is tette az életét. Egyetlen...
