Két titok

t i z e n ö t

Alig bírtam tartani a lépést a többiekkel. Onnan, ahol álltam, nem sokat láttam a versenyből. Annyit fogtam fel, hogy összevissza rohangálunk, valami robbant, Bakugou üvöltözött, és néha odakiáltottak nekem, hogy kinek a képességét lopjam el és mit csináljak vele.

Egyszercsak megéreztem egy ujjat a tarkómon. Mielőtt reagálhattam volna, az illető már el is engedett.

Egy ismeretlen B osztályos volt az. Szőke, kócos haja a szemébe lógott. Fölényesen pillantott rám.

– Monoma! – hallottam Eijirou kiáltását.

– Érdekes képességed van, A-s! Asszem, ennek még hasznát fogom venni. Köszike! – énekelte.

– Ash-san, figyelj. – Eijirou hátrafordult felém, és hadarva magyarázott. – A srác képessége az, hogy le tudja másolni azét, akit megérint.

– Oh... E-eto, legközelebb jobban figyelek majd! – hajoltam meg, már amennyire tudtam ilyen helyzetben.

Valaki belerobbantott a képünkbe. Nem Bakugou volt az – hanem Monoma. A fiú fejhangon kacagott.

– Ó, alig várom már, hogy megküzdjek veled!

Azzal a csapata eltűnt a tömegben.

– Basszus! Sajnálom, én...

– Semmi baj – mosolygott rám elnézően Sero. – Ne is törődj vele. Csak szerezzük meg Midoriya fejpántját, és győzzünk! Ez a fontos!

– Igen, ezért fejezzétek be a dumálást és futás! – üvöltött ránk Bakugou.

A fiú mögül kihajolva megkerestem a fiú csapatát a tömegben. Úgy tűnt, Uraraka, Tokoyami és egy számomra ismeretlen, rózsaszín hajú lány vannak vele. Midoriya fején ott virított a tízmillió pontot érő fejpánt.

Ez a versenyszám más volt, mint az előző. Ott egyedül küzdöttem, és ha a Hang nem veszi át az irányítást, valahogy elértem volna, hogy a középmezőnyben maradjak. Nekem nem számított a győzelem és az azzal járó nagy figyelem – bár már úgyis mindegy.

Itt viszont nem voltam egyedül. Ki vagyok én, hogy a saját kis vágyaim miatt hátráltassam Eijirou-ékat? Mindent meg kellett tennem a győzelmükért, már csak azért is, mert az osztálytársaim. *

Így hát nagy levegőt vettem és megböködtem Bakugou oldalát.

– Mi van, Depresszió? – fordult felém idegesen a fiú.

– Találtam egy teleportációs képességet. – Az elmúlt percekben a fejemben pörgettem a fellelhető képességeket. Több ezer volt belőlük, nem volt könnyű kiválasztani azokat, amik talán a hasznunkra lehetnek. – Fogalmam sincs, hogy több embert is elvihetek-e vele, vagy csak magamat, de...

A fiú eltűnődni látszott. – Rendben – egyezett bele végül kelletlenül.

– Tokoyamival vigyázz! – kiáltott hátra Eijirou.

Biccentettem és elloptam a képességet. Szokás szerint vártam egy pár másodpercet, hátha van valami azonnali hatása. Mikor ez elmaradt, nagy levegőt vettem, és a Midoriya melletti üres helyre képzeltem magam.

Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz, de működött.

Levegőért kapva kapaszkodtam bele az első kezem ügyébe kerülő tárgyba. Ez történetesen a meglepett Midoriya karja volt.

– Tokoyami! – kiáltott fel Uraraka. A fiú azonnal reagált, és Sötét Árny rám vetette magát, de nem vártam meg, amíg elkap. Lehúztam a fejpántot Midoriya homlokáról, és visszateleportáltam a csapatomhoz.