Hevesen dobogó szívvel vártam, hogy Kaminari megadja a jelet. A gyakorlatozásra kijelölt épület egyik sötét folyosóján lapultam, és ha minden igaz, alig egy sarokra az elrejtett fegyvertől.
A mellettem lévő kapcsoló – valószínűleg a lámpáé – felszikrázott. Ez volt a megbeszélt jel, miszerint Kaminarinak sikerült pár emelettel lejjebb lefoglalnia Serót.
Nagyot nyeltem, majd gyorsan elloptam Eijirou képességét, aztán kihúztam magam és magabiztosságot tettetve besétáltam a szobába.
Egy darabig tervben volt, hogy Hagakure-san képességét veszem el, a láthatatlanságot, hogy aztán könnyedén átlopózhassak a védelmen, de miután rájöttünk, hogy ahhoz le kell vennem minden ruhámat, nem törődve Kaminari zajos ellenzésével, elvetettem az ötletet. Miután megbeszéltük a tervet, odalent hamar szembetaláltuk magunkat Seróval. Az elterelés Kaminari feladata volt, nekem pedig meg kellett találnom a fegyvert.
Ahogy beléptem, Eijirou harci pózt vett fel, de hamar rájött, hogy nem tudja használni a képességét.
A fiú elvigyorodott. – Sejtettem, hogy ezt fogod tenni, Ash-san. De hiába, így is feltartóztathatlak.
Odakint épp akkor szólalt meg a hangjelzés, ami szerint már csak egy percünk van.
– Nem akarlak bántani – szorítottam ökölbe a kezem.
– Ash-san, ne feledd, most ellenségek vagyunk!
A fülemben hallottam a szívverésemet. A kezem izzadt. Nem akartam bántani Eijirout. De ki fogunk futni az időből. Meg kell érintenem a fegyvert. Uraraka képessége... Az jó lesz. Igen.
Nagyon nyeltem és koncentráltam. Gyorsan elloptam a lány képességét. Újabb hangjelzés – fél perc.
Fellebegtettem magam. Erre Eijirou is azonnal rájött, hogy visszakapta a képességét, de hiába próbált harcképtelenné tenni, én már a levegőben voltam. Iszonyú hányinger vett erőt rajtam, de nem adhattam fel! A plafonon mászva közelítettem meg a fegyvert. Odakint visszaszámlálás következett tizenöttől. Úristen. Szánalmas. Szánalmasan festek. Úgy néztem ki, mint egy fekete kukac. Egy undorító hernyó. Hányingerem volt. Tíz. Kilenc. Elvesztettem a koncentrációt, visszaadtam Uraraka képességét, és lezuhantam a padlóra.
Köhögve egyenesedtem föl. Már csak pár lépés. Négy. Három. Nem fog sikerülni. Hallottam Eijirou lépéseinek hangját. Megragadta a karomat. Kettő. Tehetetlenül hevertem Eijirou kezében, mint egy rongybaba. Egy.
Vége. Vesztettünk. Miattam. A Hang beszélt, de nem értettem. Kezdett elhomályosulni a látásom. Hallottam, ahogy Eijirou szólongat, aztán a padlóra estem. A fejem kavargott. El fogok ájulni?
Egyik pillanatról a másikra minden kitisztult. Mintha felbukkantam volna a vízfelszínre. Levegő után kapva hajoltam előre, és ott helyben elhánytam magam. Köhögve töröltem meg a számat remegő kezemmel.
– Ash-san! Jól vagy? Dehogy is... Sensei!
Erőtlenül megráztam a fejem, hogy jól leszek, csak adjanak egy percet.
– Mi történt veled? Ash-san!
– M-minden rendben... Én-
– Aizawa-san, mi történt? – hallottam meg Kaminari hangját. Ő is?
– Vesztettünk... Az én hibám volt. Sajnálom – mondtam rekedten. A szavak nehezek voltak, ahogy kibuktak a számon.
– Ugyan! – Kaminari hangja nem volt őszinte. Miért is lett volna? Azt hitte, megnyerte a lottót, hogy engem kapott csapattársául, erre még a legegyszerűbb feladatot sem vagyok képes elvégezni.
YOU ARE READING
Két titok
Fanfiction[BEFEJEZETT] Abban a világban, ahol az emberek nyolcvan százaléka rendelkezik valamilyen szuperképességgel, természetes, hogy mindenki valami erős, egyedi képességet szeretne. Aizawa Ashiliának ez megadatott, és tönkre is tette az életét. Egyetlen...
