Két titok

t i z e n h a t

Lehajtott fejjel, remegő térddel, a sebeimre szorított kézzel vártam, hogy ránk rontsanak, ám ekkor hangos sípszó hasított a csatakiáltások és Bakugou ordítása közé.

– És... Vége! Lejárt az idő! – kiáltotta Midnight.

– Ne már! – szitkozódott Kaminari. Úgy tűnt, mindenkit meglepett a verseny hirtelen vége. De a fejpátok még a diadalittasan vigyorgó Bakugou fején voltak. Ez azt jelenti, hogy...

– A nyertes pedig... – mutatott Midnight a kivetítőre – a Bakugou csapat!

Sero hátba veregetett engem és Eijirou-t (Bakugout valószínűleg nem merte). Eijirou is nevetve ölelt meg, amit zavartan, de boldogan viszonoztam.

– Ashilia-chan, amíg kezdődik a következő versenyszám, meg kéne látogatnod a gyengélkedőt – lépett oda hozzák Midnight. – Ohh, olyan ügyesek voltatok! Frissek, elszántak és energikusak! Imádom a fiatalokat! – áradozott a nő.

Engedelmesen bólintottam és úgy tettem, ahogy a tanár mondta. A sérüléseim nem voltak különösebben mélyek vagy fájdalmasak, de eléggé csíptek. Recovery Girl egy perc alatt meggyógyított, majd sok szerencsét kívánt, és egy szem PEZ cukorkával elengedett.

Ebéd után kihirdették a harmadik forduló feladatát és a továbbjutókat. Tizenhatan fognak megmérkőzni párokban, és a nyertes mindig egy körrel tovább jut.

A lelátóra ülve lehunytam a szemem és fáradtan dőltem hátra. Túl sokat használtam a képességem, ez pedig kimerített. Azt fontolgattam, mi lenne, ha feladnám a legelső mérkőzést... Benne vagyok a legjobb tizenhatban. Ennél nem lenne jó ötlet feljebb kapaszkodni. Furcsa módon most, hogy itt voltunk, már annyira nem ódzkodtam a versenytől – végül is egész jó móka volt. De a hatalmas nézőközönség, a tudat, hogy itt hősügynökségek, híradósok, mindenféle fontos ember bennünket figyel, megrémisztett. Reggel apa indulás előtt szokásától eltérően megölelt, és nyomott egy puszit a hajamba.

– Ne aggódj. Ügyes leszel. Büszke vagyok rád, Lia.

Apa nem gyakran mondott ilyeneket, így elraktároztam magamban a szavait. Jólesett visszagondolni rá, és erőt merítettem belőle.

Befejezted? Na, most, hogy ezt a szenteskedő, undorítóan csöpögős duma véget ért, én is mondok neked valamit. Ha itt fel merészeled adni, átveszem az irányítást. És ha nem engeded, óriásit fogsz égni. Világos? Nem akarom, hogy nyerj, azt akarom, hogy küzdj. Ezt nem motiválásképp mondom. Csak... Kíváncsi vagyok, hogy fogod bírni az olyanok ellen, mint Monoma, Todoroki vagy Bakugou. Ja, hát persze, csalással. Ó, ezt a világért nem hagynám ki! Csámcsogni fognak rajta a lapok!

Mélyet sóhajtottam. A Hangnak valahol igaza volt – de nem tudtam ellene tenni semmit. Most, hogy képes volt zsarolni az irányítással...

Várjunk, mi?

Ekkor esett le, hogy fogalmam sincs, mi folyik itt. A fejemben élő, lehet, hogy csupán hallucinállt hang átveszi az irányítást a testem felett? Olyan dolgokat tesz meg vele, amit önszántából nem csinálnék? És ha nem adom át az irányítást, mikor akarja, elájulok? Jobban belegondolva ez nagyon beteg. Mi történik velem?

Mikor a Hang évekkel ezelőtt megjelent, hiába faggattam, hiába kerestem, honnan jöhetett. Egyszerűen csak ott volt. Egy idő után feladtam, és nem gondolkodtam tovább azon, miért él egy ilyen valami az elmémben. Most újra kérdések sora vetődött fel bennem.

Bocs, Ash, de életed végéig veled fogok maradni. Tehát reményeim szerint hamarosan elválnak útjaink...

A vállam megereszkedett. Olyan volt ez az egész, mint egy börtön, amiből nincs menekvés.