Két titok

n e g y v e n n é g y

Egy hétköznapi kinézetű irodaházba értünk. Nem csak mi, a Nagy Hármas, jó pár tanár és hős, köztük apa is ott várt minket. Bevezették a társaságot egy kisebb konferenciaterembe.

- Köszönöm, hogy mind eljöttetek - szólt egy zöld hajú, szemüveges, öltönyös férfi. Midoriya meglepetten azt suttogta mellettem, Nighteye, mire nekem is beugrott pár infó a híres hősről. - A maffiaszervezet, Hassakai tervez valamit. Azért hívtalak ide benneteket, hogy megosszam veletek, mit is tudunk pontosan.

Hassakai? Maffia?

- Az elmúlt két hétben a Nighteye hősügynökség kiderítette, hogy egy Hassakai nevű gonosztevő-csoport aktívan tevékenykedik!

Gonosztevők. Hát persze, mi más? Kissé összeszorult a gyomrom a szóra, de legalább nincs közük Shigarakiékhoz... Igaz?

Ez azonban nem magyarázta meg, nekünk, diákoknak miért kellett idejönni.

Nighteye egyik segédje vette át a szót. - Illetve az is kiderült, hogy, amint ezen a felvételen látszik, a csoport vezetője a Gonosztevők Szövetségének egy tagjával beszél, név szerint Twice-al. A rendőrség azt gyanítja, valamiféle konfliktus van a két szervezet között.

Erre alig hallhatóan felnyögtem, Eijirou együttérzően nézett rám.

- És én és Tamaki - ugrott fel Fat Gum, a hős, akihez Eijirou és a hallgatag harmadéves fiú jártak hősgyakorlatra - kiderítettük, hogy létezik egy drog... Amely képes elpusztítani a képességeket!

- Elpusztítani? - hüldeztek a többiek.

- Átadnám a szót Erasernek.

Apa elmagyarázta, miben is különbözik az ő képessége ettől. Ezek után elég undorító dolog derült ki (hogy a drogban emberi maradványokat és vért találtak), ami arra enged következtetni, hogy egy ember képességéből származik a hatása.

Ezután Nighteye kivetítette egy fiatal férfi arcát. Sötét, rövid haja volt és pestismaszk-féleséget viselt.

- A Hassakai vezetője Chisaki Kai, a képessége pedig Overhaul. Ez annyit jelent, hogy képes egyszerre pusztítani és építeni.

Elkerekedett a szemem. Ennyire erős volna a képessége?

- És Chisakinak van egy lánya - folytatta kíméletlenül Nighteye -, akiről nincs semmiféle hivatalos adat. Amikor ők ketten - nézett Midoriyára és Mirióra - találkoztak vele, kötéseket viselt.

- V-várjunk - hebegtem többenten Eijirou. - Ez azt jelenti...

- Hogy a saját lánya szerveit tölti a drogba és adja el a feketepiacon? - fejeztem be a fiú mondtatát holtra váltan.

- Nem tisztázott, hogy valóban eladja-e. Lehet, hogy még csak teszteli - javított ki Nighteye.

- Szóval ha kiszabadítjuk a gyereket, minden probléma megoldódik? - vágott közbe egy ismeretlen hős.

- Meg fogjuk menteni őt! - ugrott fel Midoriya és Mirio egyszerre.

- Valóban ez a célunk. Ezért is kérjük a ti segítségeteket.

Komor csend borult a társaságra.

•~•~•

Később, a terem előtt összegyűltünk a többiekkel. Páran az elhangzottakról beszélgettek, egyesek pedig a gondolataikba merülve bámultak ki az ablakon. Én kivételesen az első csoportba tartoztam.

- Áh! Mi a franc? - csóválta a fejét Eijirou. Egy asztalnál ültünk a többiekkel, a felnőttek még a konferenciateremben tanácskoztak.

- És hogy nézett ki az kislány? - fordultam Midoriyához. A fiú zaklatottnak tűnt, a tekintete szokatlanul sötét volt, amikor felém fordult, meg is bántam, hogy rákérdeztem a dologra.

- Hát... Olyan hat-hét éves lehetett, ezüstös haja volt, és volt egy kis szarv a homlokán. Gondolom, van valami köze a képességéhez - motyogta.

Bólintottam, nem igazán tudtam erre mit mondani.

Meglepett ez az egész ügy, és sajnáltam szegény lányt, természetesen én is benne voltam a megmentő-akcióban.

Apa lépett ki a konferenciaterem ajtaján.

- Azt tervezem, hogy leállítjuk a hősgyakorlatokat - jelentette be közömbösen, de a többiek felháborodtak.

- Micsoda? Éppen most? - döbbent meg Eijirou.

- Hallottátok, hogy lehet, hogy a Gonosztevők Szövetsége is benne van ebben az egészben, ami teljesen megváltoztatja a dolgokat. - Apa itt leplezetlenül a szemembe nézett. Lesütöttem a tekintetem.

- De Midoriya... Még nem érdemelted ki újra a bizalmamat. A Bakugou-val való kis csetepatétok miatt.

Midoriya megszeppent.

Ebben a pillanatban Evantgard lépett ki ugyanazon az ajtón.

- Ashilia-san, velem jönnél egy pillanatra?

Szó nélkül felálltam és követtem a nőt. Félrehúzott egy sarokba, halkan beszélt, hogy a többiek ne hallják meg.

- Nem kötelező részt venned ebben, ha nem akarsz. Igen, láttam rajtad, hogy a szíveden viseled a kislány sorsát, de nem vagyok benne biztos, hogy elég felkészült vagy-e ehhez az egészhez. Úgy értem, lelkileg. Kiválóan végzed a hősi munkát, de semmiképp sem szeretném, hogy megviseljen egy újabb harc.

- Jól leszek, köszönöm - ráztam meg a fejem. Korábban talán megérintett volna, hogy Evantgard így törődik velem, de most csak elszégyelltem magam. Ne már, hogy mindenkinek az én kis lelkemet kelljen ápolnia!

Végre, hogy felismered ezt.

- Hmm. Akkor is rossz előérzetem van - motyogta Evantgard, de rögtön felderült az arca és meghajolt. - Ez esetben vedd úgy, hogy egy szót sem szóltam.

Bólintottam.

- Ez esetben hamarosan, amint előrébb jut a nyomozás, kapni fogtok egy e-mailt - mutatott rám és a többi ittlévő diákra. - Le lesz írva benne, hogy mikor és hová kell mennetek. Legyetek felkészültek. Megrohamozzuk a Hassakai főhadiszállását és megmentjük a kislányt - ismertette a tervet a nő.

Megrohamozzuk. A szó valahogy... Komolyan csengett. Kissé tartottam attól, hogy csak láb alatt leszek, bár ha másra nem, legfeljebb csalinak használnak.

Bárhogy is legyen, pár nap múlva az első hivatalos hősi bevetésemre megyek.

•~•~•

Az e-mail két nap múlva, este kilenc körül érkezett meg. Előtte még keményebben edzettünk, s mindemellett senkinek sem szólhattunk egy szót sem.

Én már félig aludtam, amikor Eijirou bekopogott a szobámba és fojtott hangon szólt, hogy megkaptuk az időpontot. Előhalásztam a telefonom, valóban megjött az e-mail. Másnapra szólt, reggel nyolcra.

Kissé meglepő módon, de Shinsou pont aznapra hívott el közösen edzeni. Azt válaszoltam neki, aznap apával megyek meglátogatni egy rokont (végül is csak félig volt hazugság), de igazából titkon reméltem, hogy még bepótolhatjuk. Sose fordult elő, hogy csak úgy, magától közös programra invitált volna, nem is volt túlságosan az a fajta fiú, nekem pedig megmelengette a szívem ez az eset, még ha nem is tudtam mire vélni.

Mindenesetre, másnap a hősruhánkban gyülekeztünk a helyszín előtt. Egy elég nagy ház volt a Hassakai főhadiszállása, első látásra is látszott, hogy jelentős a védelmi rendszere.

- Jól felkészültél, Thilia - tette a kezét a vállamra Evantgard. Nem kérdés volt, kijelentés.

- Remélem - markoltam meg a botomat, mielőtt betörtünk volna a kapun.