Két titok

h u s z o n ö t

Megálltam Evantgarddal szemben. A nő közelebb lépett hozzám, így már csak alig egy-két méter választott el bennünket egymástól.

– A feladatod az lesz – mondta Evantgard –, hogy mikor szólok, vedd el tőlem olyan gyorsan a képességem, hogy ne tudjam rajtad használni. Három, kettő...

Ökölbe szorult a kezem.

– Egy! – Abban a pillanatban, hogy kimondta a szót, lehunytam a szemem és – pont olyan gyorsan, mint egy gondolat – kikerestem az Emlékkönyvet a rendelkezésre álló képességek közül. Közben egy negyed másodpercig szúró fájdalmat éreztem a koponyámban, de az érzés olyan hirtelen eltűnt, mint jött.

Kinyitottam a szemem. Evantgard mosolygott.

– Bámulatos – suttogta, és egy pillanatra úgy tűnt, mint aki egyfajta transzban van, ám utána rögtön magához tért. – Nos, ezek szerint ezen nem kell dolgoznunk. Amint rágondolsz, ellopod a képességet, igaz? Ennél aligha találunk gyorsabb módszert. Most nézd meg, milyen képességek vannak mondjuk ötszáz méteren belül, és válassz egyet. Amelyiket csak szeretnéd.

Újból becsuktam a szemem és körülnéztem. Volt egy, ami érdekesnek hangzott (Tükörkép), így rövid gondolkodás után elloptam. Visszatartottam a lélegzetem, de szerencsére semmi sem történt.

– Próbáld meg használni! – adta ki az utasítást Evantgard.

A gond persze az volt, hogy nem tudtam, hogy kell használni. Próbáltam a gondolataimmal parancsolni neki – ez a legtöbb képességnél működött –, de ahelyett, hogy például a kezemből kilövellt volna valami, mint sok fizikai képességnél, hirtelen saját magammal találtam szembe magam.

– Mi a...

– Mi a... – visszhangozta a másik Ashilia. Ugyanolyan pózban állt, mint én, és valószínűleg az arca is ugyanazt a meglepődöttséget tükrözte, mint az enyém.

Azta, már el is felejtettem, milyen gyászosan tudsz kinézni.

Evantgard csengő hangon felnevetett.

– Ez Flexio képessége – magyarázta mosolyogva. – A Tükörkép. Képes bárkinek és bárminek megidézni a pontos mását – persze rövid ideig...

Megéreztem, hogy az erőm rohamosan apadni kezd. Hirtelen fáradtság lett úrrá rajtam, mire megrémültem, és gyorsan visszaadtam Flexiónak az erejét. A tükörképem eltűnt, az energiám pedig nem csökkent tovább. Megtöröltem az arcom – még sosem volt, hogy egy képesség ennyi erőmet igénybe vette volna.

– ... És elég nehéz a tükörképek fenntartása – fejezte be Evantgard. – Mindig a képességtől függ, mennyi energiát veszítesz?

Megráztam a fejem. – Inkább a tulajdonosától. Ha egy kisgyerektől veszem el, nemcsak a képesség lesz gyengébb, hanem az erő is kisebb, amit felhasználhatok. Ha valaki elájul, nagyon beteg, vagy haldoklik, nem tudom elvenni a képességét, és ha valaki amiatt kerül ilyen állapotba, mert túlhasználtam az energiáját, a képesség automatikusan visszakerül hozzá.

– De gondolom ez nem gyakran történik meg.

– Nem, mert akié igazán erős, és végig használnám, huszonnégy órán át, mondjuk egy hősé, ő valószínűleg nem merül ki, legalábbis addig nem, amíg én.

Evantgard bólintott. – Ma még kísérleteznék egy kicsit a képességeddel, de a továbbiakban az állóképességedet növeljük majd. Mi történik, ha elveszíted minden erődet?

– Még nem próbáltam.

– Ne is, lehet, hogy belehalnál. – Azzal ellentétben, Evantgard eddig milyen kifinomult volt, meglepett a nyerssége.