Két titok

h u s z o n n é g y

Alig telt el néhány nap a hősnevünk kiválasztása óta, azon kaptam magam, hogy gombóccal a torkomban állok az Evantgard hősügynökség előtt, várva, hogy kinyissák az ajtót, kezemben a kosztümömet rejtő táskával, egy déli körzetben. Az idő tizenegy felé járt, a nap pedig pont a szemembe tűzött, ahogy visszatükröződött az üvegezett ajtóról.

– Igen? – Az ajtó váratlanul kivágódott, és egy ránézésre húszéves, alacsony, vézna nő nyitott ajtót. Borzas barna haját kisimította az arcából, hogy felnézhessen rám – ez nagy szó volt, elvégre én sem vagyok egy égimeszelő. – Áh, Aizawa-san! Már vártunk, kerülj csak beljebb. Az én nevem Flexio, Evangtard asszisztense vagyok. Itt van a ruhád? Nagyszerű! Erre, kérlek!

Ámulva néztem körbe az épületben, miközben Flexiót követve egyre beljebb és beljebb értünk a kacskaringós folyosók labirintusába. Hiába volt külsőleg az ügynökség egy egyszerű irodaház, belül minden dekoráció a tradicionális japán stílust idézte. Noha téglafalak voltak, azok mindegyikét óriási festmények és bonyolult, kalligrafikus kanjik díszítették, a bambuszból és papírból készült ajtókon áthallatszott a billentyűk kopogása, telefonok csörgése, papírok sercegése, és valahonnan az épület mélyéről lágy zene szólt, egyfajta aláfestést adva a munkához. Egy idő után az a benyomásom támadt, mintha egyenesen a zene felé tartanánk. Az egész épületet papír, és egy számomra ismeretlen nevű növény illata lengte körbe.

Flexio észrevette, hogy a berendezést csodálom. – Tetszik? – kérdezte kedvesen.

– Nagyon részletes – mondtam, bár nem voltam benne biztos, ez-e a legjobb bók.

A nő felnevetett. – Az! Evantgard sok időt és energiát ölt bele, hogy így nézzen ki. Szereted a japán kultúrát, Aizawa-san?

– M-mondhatni, mint stílust, vagy ilyesmit...

Flexio oldalba bökött. – Nem kell stresszelni. Jó kezekben leszel itt, én és Evantgard vigyázunk rád! – Újra felnevetett. A pozitív aurája valahogy Eijirou-éra emlékeztetett.

– Itt is lennénk! – Flexio hirtelen megállt egy ajtó előtt. Ez más volt, mint a többi – nagyobb, és elsötétített papírból készült. Itt a zene még hangosabban szólt. A nő bekopogott, mire hirtelen leállt a zene, és egy lágy hang válaszolt.

– Bújj be!

Flexio biztatóan rámvigyorgott és eltolta az ajtót.

Odabent a szoba közepén, a tatamin ült egy másik, idősebbnek tűnő nő. Rozsdavörös haja szétterült a vállán. Yukatát viselt, és egy hangszert tartott a kezében, amelyet most letett maga mellé és felénk fordult.

– Áh, te minden bizonnyal Aizawa-san vagy. – A hangja végtelenül kedves és gyengéd volt, mégis magabiztos. Egy lassan hömpölygő folyó jutott róla eszembe.

– Igen – válaszoltam, erősebben szorítva a hátizsákom pántját.

– Üdvözöllek az Evantgard hősügynökségnél. – A nő ültében meghajolt, amit én is viszonoztam. – Én Evantgard vagyok. Az asszisztensem, Flexio bizonyára bemutatkozott már.

Most hozzá fordult. – Flexio, kérlek nézd meg, hogy halad a raktárgyilkossági ügy. Mondd meg Aranellának, hogy keresse fel Hawksot és kérje fel társulásra. Ő sokat segíthetne nekünk a felderítésben. Köszönöm.

Flexio szalutált, majd rámkacsintott, és elrobogott. Egyedül maradtam Evantgarddal.

A nő a tatamira mutatott. – Foglalj helyet. A holmidat nyugodtan tedd le bárhová. Egy kicsit beszélgessünk.