Két titok

h u s z o n k i l e n c

Eijirou letörten jött vissza a vizsgáról, de amikor kiderült, hogy megbukott, csak amiatt volt csalódott, hogy nem mehet el az edzőtáborba. Viszont apa bejelentette, hogy megint átvágott bennünket, így a többi bukottal – Ashidóval, Seróval és Kaminarival – együtt mind jöhetnek velünk, bár így is plusz órákra ítéltettek.

Óra után a többiek összegyűltek és beszélgetni kezdtek. Én már hazafelé indultam volna, amikor Eijirou elkapta a karomat.

– Hé, Ash-san, te nem jössz velünk vásárolni?

– Vásárolni?

– Elmegyünk a plázába – mutatott Eijirou magukra. – Gyere el, tök jó lesz! Egy kis közös program az osztállyal!

– Nem is tudom... – De nem volt alkalmam befejezni a mondatot. Ashido megígértette velem, hogy ott leszek velük egy órával később az iskolához közeli pláza bejáratánál.

Eijirou épp Bakugou-t próbálta meggyőzni, hogy jöjjön, nekem pedig el kellett indulnom, hogy visszaérjek egy óra múlvára, így nem vártam meg a fiút. Todorokival egyszerre léptünk ki a teremből.

– Te jössz velünk, Todoroki-kun? – kérdeztem, de a fiú megrázta a fejét.

– Meg kell látogatnom... Valakit. Jó mulatást nektek! – köszönt el udvariasan.

– Öhm... Neked is, azt hiszem – intettem neki.

Todorokival a vizsga óta jobb lett a kapcsolatunk. Még mindig elég suta beszélgetéseket folytattunk élőben, de online mindketten jobban elengedtük magunkat. Meglepően jó volt a srác humora, ami ritkán csillogtatott meg.

Hazaérve kibújtam az egyenruhámból, és gyorsan a mosógépbe hajítottam. Egy combig érő, szürke rövidujjút húztam fekete leggingsel, a hajamat pedig felül összekötöttem, de még mindig túl rövid volt egy rendes copfhoz.

Muszáj mindig vámpírkinézetet öltened? Komolyan, úgy festesz, mint aki most mászott elő a sírból a hófehér fejeddel és a fekete rongyruháiddal.

Nem akartam végighallgatni a Hang stílustippjeit, már tizenhárom éves koromban lemondtam arról, hogy különösebben törődjek a kinézetemmel, tudtam, hogy nem vagyok egy szépség, mindegy, mit veszek fel. Egy kisebb táskába beledobáltam a telefonom, a kulcsom és a pénztárcám. Firkantottam egy üzenetet apának, és siettem a találkozó helyszínére.

Izgatott voltam a közös program miatt. Sosem voltam még nagyobb társasággal. Olyan érzés volt, mintha tartoznék valahová.

Már majdnem mindenki ott volt a pláza bejáratánál, mire odaértem. A rövidnadrágos Ashido integetve üdvözölt.

– Ash-san, te mit fogsz venni? – kérdezte Eijirou, aki pár perccel később futott be.

– Nem is tudom... Új tollakat? – néztem a többiekre bizonytalanul. Mindenem megvolt, ami kellhetett az edzőtáborba vagy a nyárra. Esetleg pár új mangát is beszerzek.

– Jaj, ne csináld! – Ashido belém karolt és oldalba bökött. – Csináljunk csajos programot! Gyere el velem ruhákat próbálni!

Eijirou felnevetett az arckifejezésemet látva. – Asszem, te nem egy "csajos lány" vagy, ugye, Ash-san?

– Hát... Nem annyira. De szívesen elmegyek veled, csak nem veszek semmit magamnak! – mondtam gyorsan. Nem akartam megsérteni Ashidót, ha már önszántából hívott el.

– Ne aggódj, beugorhatunk a férfirészlegre is – mosolygott a lány. – Ó, Midoriya-kun, hát itt vagy! Szuper, ezek szerint mindenki megérkezett!