Két titok

h a t

Arra kaptam föl a fejem, hogy a mellettem álló Eijirou döbbenten felkiált: – Egy képességfelmérő teszt?

A barna hajú lány nagyokat pislogva nézett az osztályfőnökre. – N-na de, a ceremónia... – motyogta.

– Ha hősök akartok lenni, nincs idő efféle kedveskedésre. Mind tisztában vagytok az iskola által nyújtott "szabadsággal", igaz? Ez a "szabadság" kiterjed ránk, tanárokra is.

Az osztály hallgatott. A férfi hirtelen sarkon perdülve szembenézett a megszeppent fiatalokkal. – Kislabdahajítás. Helyből távolugrás. 50 méteres sprint. Távfutás. Szorítóerő. Oldalugrás. Felsőtest torna. Felülés. Ezeket mind csináltátok alsó-középiskolában, igaz? Fizikai tesztek, ahol nem használhattátok a képességeiteket. Az állam – folytatta a férfi – még nem jutott el odáig, hogy általánosítsa az ilyesfajta eredményeket, vagy számon tartsa az átlagos teljesítményeteket.
Nos, ez csak az állam hanyagsága.

Apa az osztály szélén álló Bakugou-hoz fordult. – Mennyi az alsó-középiskolád labdadobási rekordod?

– 67 méter – válaszolta a fiú rekedtes hangján.

– Rendben. Most próbáld meg használni a képességedet. Azt csinálsz, amit akarsz, csak ne lépj ki a körből! – mutatott a pályára, majd a szőke fiú kezébe nyomott egy öklömnyi méretű, labdának kinéző tárgyat. – Add bele minden erődet.

Bakugou kissé ijesztően elvigyorodott. Megmozgatta ízületeit, majd lendítette a kezét és egy irtózatos robbanás kíséretében elhajította a labdát. – SHINEEEE!

– "Shine"? Pusztulj? – kérdezte Eijirou vigyorogva. Kissé összehúztam magam. Úgy tűnt, nem tévedtem, tényleg elég erőszakos a srác.

– Tudnunk kell, mire vagytok képesek – szólalt meg az osztályfőnök.
Felénk mutatott egy kis eszközt, amin a '705.2 m' volt feltüntetve.

– Ez mókásnak tűnik! – hallottam magam mellől egy lányhangot.

– Azt mondod... – nézett rájuk hirtelen a férfi –, mókásnak tűnik? Szóval úgy terveztetek, hogy a következő három évet mókával és kacagással töltitek? Na és mi lesz azzal, hogy hősökké váltok? Hát legyen. Ebben az esetben, aki a legalacsonyabb pontszámot éri el az összesítésnél, azt reménytelennek fogom titulálni... És azonnal ki lesz csapva.

Hogy micsoda?

Már hallottam pletykákat apám tanítási módszereiről – na de hogy az első nap kicsapjon valakit?

Könnyen lehet, hogy ez a valaki én leszek. Mi van, ha nem találok megfelelő képességet? Vagy nem tudom használni? A képességem nem ad semmilyen tájékoztatást az ellopott képességekről, semmit arról, hogy hogyan kéne használni, vagy milyen mellékhatásai lehetnek.

Gondolj bele. Mi jobb, érdemtelenül bent maradni az osztályban, kitúrva valakit, akinek joga lenne hősnek tanulni, ráadásul így mindenki meg fogja tudni, milyen béna képességed van, és akitől elveszed, itt helyben jogosan meg fog utálni – vagy elfogadni azt, hogy nem vagy egy értékes ember, és sosem lehet belőled hős?

Nagyot nyeltem, szédülni kezdtem. A Hangnak igaza volt, mi lenne, ha feladnám? De nem tudnám elviselni apa és Eijirou csalódott tekintetét... Nem úgy volt, ez az új életünk? Egy új esély? De hiába, úgyis elrontom... Nem, nem, nem tudom, mit tegyek!