Két titok

h u s z o n n y o l c

Busszal szállítottak minket a vizsga helyszínére. Én és Todoroki egy messzebbi, de az iskola tulajdonában álló, város-szerű harcteret kaptunk.  Idegesen lépkedtem a fiú mellett. Rápillantottam a szemem sarkából, de rajta nem látszott, hogy izgult volna. Jó, ez nem volt meglepő, az arca ugyanolyan kifejezéstelen volt, mint máskor. Inkább a harctér felé fordítottam a figyelmem és valami okos taktikán törtem a fejem.

Kettő módon győzhettünk: ha sikerül kijutnunk az arénából, vagy ha a tanár csuklójára juttattunk egy speciális bilincset. Gyorsan körülnéztem, hátha van valamilyen teleportáló képesség a közelben.

Persze, így könnyű. Mindig a kényelmes utat választod. Biztos vagyok benne, hogy nagyra értékelik ezt a pontozásnál.

A Hangnak igaza volt. Muszáj rendesen küzdenem, ami azt jelenti, hogy fogjul kell ejtenünk az igazgatót. Ez viszont nem lesz könnyű. Nezu képessége az intelligenciájában rejlik, így nyilván mindent megtesz majd, hogy elrejtőzzön előlünk. A terep is őt segítette. Hogyan kéne a közelébe férkőzünk?

Todoroki váratlanul megtorpant.

– Ki kell találunk a technikánkat – közölte. – Öt percünk van rá, jobb, ha sietünk.

– Úgy van – válaszoltam óvatosan. – Öhm...

A fiú elhadart pár dolgot, úgy festett, ugyanazokra a következtetésekre jutott, mint én.

– ...szóval talán, ha szétválunk, nagyobb eséllyel találjuk meg. Esetleg el tudsz venni egy kereső képességet?

Gyorsan körülnéztem, de csalódnunk kellett.

– Azzal nem érünk el sok mindent, ha az igazgató erejét lopod el, mert mindenképp meg kell őt találunk – motyogta magában Todoroki. Hülyén éreztem magam, ahogy ott álltam mellette kukán, miközben egyre fogytak a rendelkezésünkre álló másodpercek.

–Mivel időlimit is van, a legnagyobb kihívás az, hogy megtaláljuk azelőtt, hogy ő találna meg minket – mondtam, nem azért, mert ez nem lett volna nyilvánvaló, de úgy akartam tenni, mint aki kicsit hozzátett a tervhez. – A képessége miatt nem tud távolról támadni, kell neki valamilyen eszköz, azzal viszont valószínűleg elárulja a hollétét. Ha pedig hirtelen ránk támad, meg tudjuk védeni magunkat.

Todoroki bólintott. – A kérdés már csak az, hogy kinél legyen a bilincs.

Nem akartam, hogy nálam hagyja, biztosan elrontanám a lehetőséget, így végül Todorokinál maradt. Épp időben döntöttünk. Megszólalt a harc kezdetét jelző gong.

Egy pillanatig kivártunk, de semmi sem történt. A megbeszéltek szerint én balra kezdtem rohanni, Todoroki pedig jobbra csúszott a jegén.

Nem kellett sokáig várnunk. Alig pár perce szaladgáltam a kacskaringós utcákon, amikor hatalmas robaj hallatszott, majd nyikorgás. Odakaptam a fejem. Egy daru magasodott a városrész felé, ami száz százalék, hogy eddig nem volt itt. Főleg, hogy a fém fülsiketítő nyögése közepette elfordult – egyenesen felém. Szóval Nezu tudja, hogy hol vagyok.

Bakugou és Midoriya egy kilométeren belül voltak, így előbbi képességével felrepültem. Ezt a mozdulatot nem sikerült még tökéletesen elsajátítanom, így kissé bizonytalanul érkeztem le egy ház tetejére. Valahogy a daruhoz kellett jutnom – a nap tükröződött a fülkén, így nem láthattam Nezut, de majdnem egy vonalba kerültem vele. A fülke körül fémpalló húzódott.

Lenéztem. Túlságosan magasan voltam ahhoz, hogy Bakugou képességét merjem használni. Amúgy sem akartam huzamosabb időre ellopni az erejét, hisz mindannyian ugyanabban az időintervallumban vizsgáztunk.