Két titok

h u s z o n e g y

Kíváncsi voltam, miért kell nekem is részt vennem az értekezleten. Ötletem sem volt – amúgy, miért pont most? A Sportfesztiválnak vége, a vendégek kezdtek hazaszállingózni, a diákok a pihenőszobákban és az öltözőkben csoportosultak, hogy megvitassák az aznap történteket.

Eijirou, miután a lelkemre kötötte, hogy mindent elmesélek neki, búcsút intett, és – ez halvány mosolyra késztetett – Bakugou után sietett, valószínűleg hívta, hogy csatlakozzon hozzá és Kaminariékhoz. Azt már nem láttam, mit válaszolt a szőke, gyorsan át kellett öltöznöm, mielőtt a többi lány megjelent volna.

A melegre való tekintettel nem vettem föl a kis, szürke kabátkát, ami az egyenruhához tartozott, hanem a karomon lógott, mikor a tanári elé álltam. Csak később jutott eszembe, mi van, ha a felnőttek azt hiszik, igénytelen vagyok, és azt gondolom, bármit megengedhetek magamnak, csak mert meghívtak...

– 'Lia! Hamar elkészültél. – Nyílt az ajtó, apa, Hizashi-ojisan és Midnight lépett ki rajta.

– Csodás voltál, Ashilia-chan! – dicsért meg a nő csillogó szemekkel. – Jövőre minden esélyed megvan rá, hogy első légy! Versengeni fognak érted a hősügynökségek!

Tényleg, az ügynökségek. A gondolatra összeszorult a gyomrom. El is felejtettem, hogy hamarosan gyakorlatra kell mennünk valakihez. Feljegyeztem magamnak gondolatban, hogy el ne felejtsem megkérdezni apát, mehetnék-e hozzá.

– E-eto... – Szólaltam meg, miközben folyosókon haladtunk végig, lépcsősorokon másztunk fel és le, olyan mélyre vágva a UA épületébe, ahol még soha nem jártam. – Miért most tartják az értekezletet? Úgy értem, most lett csak vége a fesztiválnak, meg minden...

– Titokban kell tartanunk. – Apa rám pillantott. – Senki nem gyanítja, hogy közvetlenül a fesztivál után lesz az értekezlet. Minden óvintézkedést meg kell tennünk, bár félő, ez is kevés.

– Miért kell ennyire titokban tartani? Öhm, de persze nem kell elmondanotok, mármint é-én csak egy diák vagyok, csak...

– Ash-chan, nyugodtan kérdezhetsz, mindenki megbízik benned – mosolygott Hizashi-ojisan.

Rosszul teszik.

Kérlek, most ne.

Én is kíváncsi vagyok. Miért tartottak érdemesnek, hogy meghívjanak?

– Sok titkos dologról lesz szó az értekezleten, és minden okunk megvan rá, hogy gyanakodjunk. – Sosem hallottam még, hogy a mindig vidám Midnight ilyen komoly hangot ütött volna meg. – De ezt hamarosan meglátod.

Ezzel, mintegy végszóra, meg is érkeztünk egy ajtó elé. Ugyanolyan volt, mint az összes többi az iskolában, kivéve, hogy nem volt tábla, ami elárulta volna, mi rejtőzik az ajtó mögött. Gyorsan körülnéztem – az egyik legfelső emeleten voltunk, amerre már nem voltak osztálytermek. A folyosó teljesen kihalt volt, mintha raktárok vagy effélék lennének errefelé.

Apa belökte az ajtót.

– Elnézést a késésért – rikkantotta Hizashi-ojisan. – Meghoztuk a lányt.

Midnight mögül kilesve egy viszonylag kicsi termet pillantottam meg. Körben, egy asztalnál a tanárok ültek, és volt még pár üres szék, ami valószínűleg ránk várt. Ahogy végignéztem a felnőtteken, egyvalami nem stimmelt.

Egy idegen férfi ült közöttük. Vagyis, valahogy ismerős volt, de biztosra vettem, hogy még soha nem találkoztunk. Sovány volt, az arca beesett, több számmal nagyobb inget viselt. Két szőke hajtincs lógott le a szeme mellett, egészen hegyes álláig.