Két titok

n e g y v e n e g y

Beszaladtam a kollégiumba lerakni a holmim és átöltözni. Ezután, miközben a Hanggal felváltva szapultuk magamat, visszasiettem a tisztásra. Shinsou egy kulacsból nagy kortyokkal ivott, míg apa a fáslijait rendezgette. Égett az arcom, ahogy odaálltam eléjük. Basszus, mit csinálok?

– Áh, 'Lia. – Apa rám pillantott, majd felvette a speciális szemüvegét. – Háromig számolok, addig helyezkedjetek kezdőpozícióba. Egymás ellen fogtok küzdeni, a cél a másik harcképtelenné tevése. Egy.

Shinsou gyorsan lerakta a kulacsát, megtörölte a száját és felhúzta a fekete maszkot. Most vettem csak észre, hogy mintha egy része fémből vagy műanyagból lenne, kicsit úgy nézett ki, mint egy gázálarc. Valószínűleg egy, a fáslik mellett használt felszerelés volt.

Szembeálltunk egymással, és ellazítottuk az izmainkat. Egyikőnk sem botránkozott meg apa lényegre törőségén, mindketten megszoktuk már.

– Kettő.

Mivel kéne támadnom? Ha harcképtelenné kell tennem, elég ha mondjuk lefogom valamivel, persze nem puszta erővel, ahhoz túl gyenge vagyok, de ha mondjuk Eijirou képességét használom...

– Három.

Lehunytam a szemem, hogy megkeressem és ellopjam Eijirou erejét, de semmit se láttam. A képességem nem működött. A fenébe! Apa bizonyára eltörölte.

Közben Shinsou sem tétovázott. Az egyik fásliját felém vetette, de ezt a harcmodort, amit apától tanult, jól ismertem. Félreugrottam, miközben minden erőmmel próbáltam valami megoldást kieszelni.

Valami ötlet? – kérdeztem a Hangot.

Az persze most, hogy szükségem lett volna rá, nem válaszolt.

Shinsou újra megpróbált elérni, de kitértem. Eszembe jutott, hogy megragadom a fáslit, ahogy felém suhint vele, de ezzel legfeljebb annyit értem volna el, hogy a fiú hasra esik.

Sajnos azonban a képességemet addig nem nyerhettem vissza, amíg apa nem pislog. És simán kibírta három-négy percig. Gyerekkoromban utáltam farkasszemezni vele.

De ha sikerül addig húznom az időt, egy pillanatra visszaszerzem a képességem, és nyert ügyem van.

Ez persze valamivel nehezebb feladatnak bizonyult egy picike tisztáson, ahol nem igazán van hová szaladni. Nem ugrálhattam fel-alá az örökkévalóságig. Szerencsére vagy nem, Shinsou taktikát változtatott.

A fiú a maszkjához nyúlt és megtekert rajta egy tárcsát. Csak fél szemmel követtem a mozdulatot, inkább azzal voltam elfoglalva, mi legyen a következő lépésem, így teljesen felkészületlenül ért a hang, amin megszólalt.

– Állj meg!

A vér is megfagyott bennem. Megtorpantam a mozdulat közepén, a lábam, amellyel hátrafelé akartam lépni, remegni kezdett. Pánik kúszott végig az ereimen.

Lehetetlen.

Lassan Shinsou-ra néztem. Ő beszélt, muszáj így lennie. De mégis...

Te itt vagy?

Te szóltál hozzám?

Te létezel?

Van tested?

Ne, kérlek, add, hogy nincs igazam!

Aww, ennyire nem akarsz találkozni velem? – szólt kajánul a Hang. – Amúgy ne ess ennyire kétségbe. Nem tudok fennhangon beszélni...

Egyelőre.

Mit akar ez jelenteni?

– Aizawa-san, minden rendben? Nem akartalak megijeszteni. – Shinsou hangja megnyugtatott. Mintha tényleg aggódott volna, bár lehet, hogy csak beleképzeltem.