Annyira sajnálom!
Késő! – vicsorgott a Hang.
Én tényleg nem akartam... Kérlek, ne bánts! – A fejemhez kaptam a kezem és előre-hátra ringatózva könyörögtem a Hangnak. – Kérlek, kérlek, kérlek... Én nem akartam... Tényleg... Kérlek...
Ó, valóban? Akkor megtudhatom, miért adtad be a jelentkezésed a UA gimnáziumba, mikor világosan elmondtam, hogy NE? Tudod jól, hogy nem szabad ellenszegülnöd, mert rossz vége lesz.
Kérlek...
Ha nem büntetlek meg, nem fogod megtanulni, mi a helyes lépés~!
Pénteken ebéd után a tanári felé indultam. Reggel elfelejtettem leadni a felvételis papírokat az osztályfőnöknek.
Ahogy közeledtem a folyosón, már látta is a nagy, fehér ajtót. Már éppen kopogtam volna, mikor az kinyílt... És kilépett ő.
A lány a kezében tartott papírokat nézegette, így véletlenül egymásba ütköztünk. Ösztönösen rávágtam egy bocsánatot és besurrantam az ajtón, mielőtt a lány észrevehette volna, kibe ütközött bele.
Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó egy pillanatra megálltam és megkönnyebbülten sóhajtottam. Hihetetlen, hogy pont most találkoztam vele. Tudtam, hogy a lány egy másik iskolába megy át, így az utolsó pillanatban, ha minden igaz volt, aznap volt az utolsó napja. Bár nem egy osztályba jártak, a pletyka bejárta az évfolyamot.
Francba... – gondoltam magamban. – Legalább elköszönhettem volna!
Tudod, hogy a legkevésbé sem kíváncsi rád!
Ebben igazad van.
Végül sikerült összeszedem magam ês megindultam az osztályfőnök asztala felé. A nő felnézett. – Aizawa, miben segíthetek?
– Eto, a papírok... Elfelejtettem odaadni.
Bárcsak ne jutott volna eszedbe!
A tanár átvette őket, majd meglepetten pillantott rám. – UA?
Forró arccal bólintottam, a Hang rosszalló megjegyzései közepette.
– Nincs jogom beleszólni a döntésbe, de... – A nő lehalkította a hangját. - Biztos vagy benne? A te képességeddel...
– I-igen – motyogtam, már ezerszer is megbánva, hogy valaha is gondolni mertem a UA-re.
A tanár mosolyt erőltetett az arcára. – Értem. Sok sikert – tette el a papírokat egy mappába.
•~•~•
A mögöttem lévő fának támaszkodva lóbáltam a lábamat, de mikor észrevettem, hogy az egyik járókelő – egy harmincas nő, hatalmas sárkányszarvakkal – rám pillant, összerántottam őket. Eijirou ebből mit sem vett észre, elgondolkodva bámult az alattunk nyüzsgő térre, ahol a környező boltokból kilépő emberek rajzottak. Fekete haját a gyenge szél borzolta, a fák ágai közt átszűrődő napfény kiemelte a mély árnyékokat a szeme alatt. Óvatosan oldalra pillantott, ekkor tudatosult bennem, hogy percek óta őt bámulom. Zavartan kaptam el a tekintetem a fiúról. Még mindig élénken élt bennem a Hang büntetése tegnapról, miután beadtam a lapomat, és jelentős köze volt Eijirou-hoz.
– Jól vagy? – kérdezte lágy, kedves hangon, amitől összerándult a gyomrom.
– Persze – ösztönösen az arcomba fésültem hollófekete, hullámos tincseimet. Tartottam tőle, hogy tovább firtatja, elvégre Eijirou pontosan tudta, hogy nem voltam jól. Nemcsak a stressz, a sportverseny miatti megújult csúfolódások, a Hang büntetése miatt, hanem úgy általában.
– Hát... Akkor azt hiszem, végre őszinték lehetnénk egymással.
Összerezzentem az Eijirou hangjában bujkáló, megfejthetetlen éltől, ami kétségkívül neheztelés volt. – Bocsáss meg! – vágtam rá.
Eijirou csodálkozva nézett rám. – Nem csináltál semmit, Ash-san. A középiskolai jelentkezésünkre gondoltam.
– Ó... Hogy az. Persze – motyogtam vörös arccal.
Ez annyira kínos...
– Mindig is tudtuk, hogy egyszer elválnak az útjaink, és bármennyire is halogatjuk, ezt nem lehet kikerülni. – Eijirou hangja szokatlanul komoly, nyoma sem volt benne a megszokott, vidám hangsúlynak. – De ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy tartani fogom veled a kapcsolatot, ha akarod, ha nem. Mindig ott fogok lógni nálatok, és addig nyaggatlak, amíg-
Nem tudtam magamba fojtani a mosolyomat. Ezt Eijirou jó jelnek vette, így barátilag átölelte a vállam és a fülemhez hajolt. Lehelete a nyakamat borzolta, amitől kirázott a hideg – de jó értelemben.
– Szóval, hová jelentkeztél? – Beszéd közben ajkai véletlenül súrolták a fülemet. A szívem őrülten ver a mellkasomban.
– Utólag már megbántam, d-de a UA-be. – Egy szusszanással mondom el, összeszorított szemmel. Érzem, ahogy Eijirou megdermed egy pillanatra, aztán váratlanul nevetésben tör ki.
Fülig vörösödöm. Tényleg ennyire rossz választás volt?
Igen.
– Jesszusom, Ash-san, hogy lehetünk ekkora idióták? Én is oda jelentkeztem!
Elsőre fel sem fogtam, mit mondott a fiú. Csak tágra nyílt, csodálkozó szemekkel néztem rá. – Tényleg? Hogyhogy? Mármint, nem is említetted...
Miért kéne megosztania veled az életem minden történését?
– Sokat gondolkodtam rajta, de... – Eijirou megrántotta a vállát, pedig sejtettem, hogy nem volt könnyű döntés. – Hős szeretnék lenni, és segíteni a gyengéknek. Olyan leszek, mint a lovagias hős, Crimson Riot – jelentette ki komolyan.
– Valami hasonló volt velem is – cincogtam válaszul kérdésére.
A fiú hamisítatlan cápavigyorával az arcán bólintott. – Ash, ha sikerül a felvételi... Osztálytársak lehetünk!
Vörös arccal bólintottam. Osztálytársak...
– De ne kiabáljuk el. Úgysem fog sikerülni. – A farmeromat kezdtem szuggerálni. – Neked van esélyed, mert bátor vagy és erős és ügyes, és kitartó, és te megérdemled, és tudnod kell, hogy én mindig s-segíteni fogok neked, ha szeretnéd, de nem hiszem, hogy szükséged lesz rá...
A szám elé kaptam a kezem. Túl sokat mondtam. Eijirou azonban látszólag nem vett észre semmit, csak megrázta a fejét. – Egyáltalán nem vagyok erős, viszont elhatároztam, hogy edzeni fogok. És különben is, Ash-san, a te képességeddel seperc alatt bejutsz!
– Majd meglátjuk.
– Amúgy... – Eijirou úgy tűnt, teljesen feldobódott attól, hogy lehet, hogy osztálytársak leszünk a UA-ben. Kényelmesen hátradőlt, keresztbe téve a lábát. Csevegő hangon folytatta. – Apukádnak nem pont most indul egy osztálya?
Bólintottam, de ezt az eget kémlelő fiú nem látta, így kínosan későn sikerült csak kinyögnöm a választ. – De, az övé lesz az 1A, azt hiszem.
Eijirou megszorította a kezemet, és mosolyogva nézett rám. Tudtam, hogy mindkettőnkben ugyanaz a kétely fogalmazódott meg: sikerül teljesíteni a felvételi vizsgát?
YOU ARE READING
Két titok
Fanfiction[BEFEJEZETT] Abban a világban, ahol az emberek nyolcvan százaléka rendelkezik valamilyen szuperképességgel, természetes, hogy mindenki valami erős, egyedi képességet szeretne. Aizawa Ashiliának ez megadatott, és tönkre is tette az életét. Egyetlen...
