Két titok

h u s z o n h a t

A napok gyorsan teltek Evantgard, Flexio és a többi, az ügynökségnél dolgozó hős társaságában, így csakhamar arra eszméltem, hogy a hősgyakorlat ideje letelt, és a hazafelé suhanó vonat ablakán bámulok kifelé. Evantgard búcsúzóul annyit mondott, élvezte a velem töltött időt, és hogy úgy véli, sokat fejlődtem az elmúlt hét alatt.

Ebben lehetett valami.

Délelőttönként Evantgard szobájában gyakoroltunk. Ezek a feladatok főként elméletiek voltak, megtanultam, mi a teendő, ha súlyos sérülést szenvedek egy ellopott képességtől, ha egy gonosztevő agresszívvá válik, és mindenáron vissza akarja kapni az erejét, ha valami okból kifolyólag nem tudok elvenni egyet sem, ilyesmik.

Délután edzettünk. Evantgard a fejébe vette, hogy muszáj fejleszteni az állóképességem, így rengeteget futottam, guggoltam, fekvőtámaszoztam és másztam. A Hang végig rajtam nevetett, de akkor is biztos voltam benne, meglesz a haszna a kemény gyakorlásnak.

Egy rövid pihenőt követően, öt óra körül járőrözni mentünk. Nem egy gonosztevőbe belefutottunk, de sikerült mindegyiket legyőzni. Segítettünk az egyszerű járókelőknek is – felvittük a lépcsőn egy idős hölgy szatyrát, elkísértünk egy vak fiút a vasútállomásig, csupa olyan tett, amit, Evantgard szerint, minden hősnek kötelessége megtenni.

Én pedig titokban egyre jobban félni kezdtem. Valami történt velem, valami, ami miatt visszasüllyedtem abba a mélabús, minden-mindegy hangulatba, mint mielőtt találkoztam volna Eijirou-val. Alig tudtam átélni az érzelmeim. Nem tudott lekötni semmi sem hosszabb időre. Mintha meguntam volna élni.

A Hang sem segített sokat, de már letettem arról, hogy megfejtsem, ki vagy mi ő, és miért érzem úgy, hogy az évek múlásával egyre erősebb. Nem érdekelt különösebben. Úgy sincs befolyásom rá, mit tesz.

Nem találkoztam a barátaimmal, bár Eijirou-val és Itsukával gyakran beszélgettünk telefonon vagy üzenetben. Ők is meséltek a gyakorlatukról – kiderült, hogy a fiú Tetsutetsuval, a lány pedig Yaoyorozuval van együtt. Apával is csak akkor futottam össze, ha épp a konyhában üldögélt, mikor este hullafáradtan hazaestem, vagy ha kora reggel ugyanakkor indultunk.

Harmadik nap Eijirou-tól izgatott üzenetet kaptam.

Eijirou: ASHSAN NEM FOGOD ELHINNI MI TÖRTÉNT IIDÁÉKKAL

Iidáékkal? Nem tudtam, hová ment a fiú gyakorlatra. Megtámadták őket? Jól van? Kiket takar az "ők"?

Eijirou: harcoltak a Hősgyilkos Stainnel! Iida, Todoroki és Midoriya.

Ashilia: micsoda? Hogy-hogy? Azzal a Stainnel?

Eijirou: igennnn

Eijirou: a részleteket én se tudom de valami olyasmi történt, hogy ők hárman egymáshoz közel voltak gyakorlatozni, és Iida találkozott Stainnel, és harcoltak, és odajöttek a többiek is, és aztán megjelent Endeavor és szétrúgta a Hősgyilkos hátsóját

Eijirou: elvileg küldtek egy koordinátát mindenkinek, hogyha tud, akkor jöjjön és segítsen

Ashilia: nemrég kaptam egy értelmetlen szám/betűsort Todorokitól. Akkor az lehetett az, igaz?

Eijirou: én is kaptam, de az ország másik végében vagyok és amúgy se tudtam mit kezdjek vele. Mindenesetre elég menő, amit tettek, nem? :D

Ashilia: az, elvégre Stain annyi hőst győzött már le.

Természetesen én is olvastam a hírekben Hősgyilkos Stainről és eszméiről. A férfi sorra ölte vagy sebesítette meg a hősöket, valami furcsa ideológia alapján. Sokan azt gondolták, a Szövetséggel lehet kapcsolatban. A Sportfesztivál után volt a legutóbbi támadás, egy Ingenium nevű hős ellen, aki szerencsére túlélte. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy majdnem odaveszett három osztálytársam. A gondolatba beleborzongtam.