{- Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim. - ugrok ilyedten hátra. Lassan fordulok meg. Csak ne valami sorozat gyilkos könyörgöm. Mikor hátra néztem szembe találtam magammal a sötétben a két szépen ragyogó szempárat. Ó, hogy most mennyire nem örülök neked.
- Nem az, aminek látszik. - mentegetőzök.}
- Minek kellene látszania? - sétál közelebb.
-Vegyük úgy, hogy az én érdekemben tettem. - lépek hátrafelé.
- És mi az nálad? - biccent a kezemben lévő papírra.
- Hát..... Őő... - na és falnak ütköztem. Nincs tovább.
- Megnézhetném? - nyújtja ki a kezét. Meg sem várva a választ vette el tőlem. - Csak nem? - néz meglepetten rám. - Azért valamennyire érdekelt. Mondjuk, ha csak annyit mondasz, hogy beszélgessünk róla akkor könnyebben ment volna az egész és nem kellett volna belógj, hogy megtudd a feltételeket. - itt már fél lépésre, se, volt tőlem.
- Én.... Én... - hebegtem össze vissza.
- Nyugalom. Ennyire csak nem vagyok ijesztő. - támasztja meg a jobb kezét a falon és lehajolt hozzám. - Miért csináltad.
- Csak meg akartam tudni a feltételeket. - szinte remegtem. Hova tűnt az a magabiztos Sztef ami reggel is volt. Folyamatosan éreztem a leheletét, ami csiklandozta a nyakam. A parfümje szinte átjárta a szobát. Ha most épp nem egy ilyen helyzetbe lennék akkor nem bírnám nem megcs.. Felejtsd el! Ezt nem tehetném! Ó mamma mia! Szépen lassan a szemem egyre feljebb vándorol, ahol találkozik az övével. Egy elégedett mosoly ült ki a szája szélére.
- Akkor bizonyára tudod, hogy nem csak szerelői munka lenne.
- Igen.
- Kibírnád mellettem, mint manager? - hajol meg közelebb. Csoda, hogy maradt hely még köztünk.
- Nem tudom. - veszem egyre szaporábban a levegőt. - lehet.
- Először csak egy év lenne. Utána te döntesz. De ahogy elnézem - néz végig rajtam - hagyjuk is. - közeledik felém én meg automatikusan becsukom a szemem. Mit is várok én? Hogy majd magától meg csókol?
- Ki kell érdemelned ezt drágám. - mekkora egy tuskó. És ez miért tetszik?
- Tényleg? - állok a sarkamra. - Nem úgy nézel ki, mint aki nem tenné meg. Vagy túl puhány vagy? - hergelem.
- Hogyan? - némi meglepettséget vélek felfedezni nála. Most vagy soha. Nem de?
- Így? - nyúlok a tarkójára és magamhoz húzom egy csókra. Nem tudom honnan ez a bátorság hirtelen. Elsőre ugyan nem akarta viszonozni, de utána heves csókolózásba kezdtünk. Átkaroltam a nyakát míg ő derekam és a hátam között vándorolt a keze. Mit csinálok? Itt smárolok egy pilótával úgy, hogy csak ma jöttem. Te jó ég. Kit érdekel. Éljünk a pillanatnak. Éreztem, hogy levegőhiányba küszködök így megszakítottam a pillanatot. Percekig csak álltunk és néztük egymást. Egyikünk se mondott semmit. Most mi legyen. Mondjam azt sokadszorra, hogy bocs le kell lépnem vagy várjam meg míg ő mond valamit. George. Szólalj már meg. Most miért nem jár a szád? Éppen szólára nyitotta volna a száját amikor kintről egy hatalmas csörömpölés hallatszott.
- El kéne bújnod. A te érdekedben. - valószínű észrevette az ijedt tekintetem. - Nem lesz semmi, nyugalom. - lehelt meg egy apró csókot az ajkaimra. - Nem hagylak itt. Csak meg akarok győződni, hogy ki az. Ott az íróasztal alatt nem lát meg. - mutat az említett tárgy felé. Se szó se beszéd én már bújtam is be alá, mögé. Mit tudom én csak az a cél, hogy ne látszódjak - Mindjárt jövök.... - majd elment ki. De nem jutott sokáig mert egy bizonyos ember megállította.
