{- Úristen, a nagy Louis Delétraz a szobájába hív. - kezdek el hangosan visítani mint azok a "tipikus" rajongók.
- Csak ezt ne. - forgatja meg a szemét majd belép a helyiségbe.
Pedig olyan jól után utánoztam}
Augusztus 4. |Kedd|
A nagyokosok kitalálták, hogy menjünk el gokartozni. Tipikus. Ha épp pályán kívül vannak akkor is a versenyzésen jár az eszük.
És így történt az, hogy úton vagyunk a pálya felé.
Kettő autóval megyünk, én ülök az anyósülésen mellettem Louis a volán mögött, hátul meg Lando, Daniel és Alex. Mit ne mondjak. Halláskárosult lettem. Ahogy a három jómadár próbált énekelni. De én nem mondok semmit.
- Kapcsold már át ezt a szörnyű zenét. - kiabálom túl a hangoskodó társaságot.
- Most az egyszer. - emeli fel a mutató ujját Norris. - Ááh ez jó. - tekeri fel maxra az így is üvöltő dalt. A három srác összenéz mikor felcsendült az első dallam és együtt ordították a jól ismert szöveget.
- IT'S FRIDAY THEN, ITS SATURDAY SUNDAY WHAT?! - Louis a telefonját nyújtja felém arra célozva, hogy videózzam le őket. Kapva az alkalmon megnyitottam a kamerát és egyből el is indítottam a felvételt.
- Hívd fel Carlitot! - mondja nekem a csapat egyetlen brit tagja. Nem kérdeztem, hogy még is miért csak indítottam egy FaceTimeot Carlossal. A spanyol egyből fel is vette a telefont így előbukkant a többi pilóta is. Mick vezetett, mellette Sainz tartotta a telefont, hátsó ülésen meg Charles és nagy örömömre Geroge foglalt helyet. - Barátom ezt neked speciálba. SMOOOTH OPERATOOOOOR! - a másik autóban lévő fiúk csak fogták a fejüket és már nevetve kérdezgettek, hogy ugye nem ez megy mióta utazunk. Nyugodtan megadtam a választ a kérdésükre. De igen.
Ez megy.
- Őszintén részvétem. - érzett velem együtt Mick. Én csak legyintettem, hogy semmiség. Kibírom.
Mikor Norris előadta magát kedves barátjának, bontottuk a hívást ugyan is két utcára voltunk az úticéltól.
A parkolónak kijelölt helyre leparkoltunk. Tehéncsorda módjára becsődöltünk. Nagy meglepetésemre a hely kongott az ürességtől.
- Kibéreltem a helyet. - támaszkodik meg a vállamon Leclerc. Mosolyogva megráztam a fejem majd a gokartok felé vettem az irányt.
- Enyém a négyes! - rohan oda az ő számával ellátott járgányhoz. - Mi az, hogy nem narancssárga.
- Reklamálj máshol barátom. - hallom meg a hátam mögül a jól ismert mély hangot. - Neked legalább van számod. - nevet fel azzal a tipikus Russelles nevetéssel. Ugye senkinek nem kell részletezni, hogy az milyen?
- Bla-Bla. - Norris most is hozzá a formáját. Néha megkérdezem magamtól, hogy hogy érett meg egy forma egyes autó vezetésére. Ja persze. Tehetséget nézünk nem agyi kapacitást. Mindegy. Így szeretjük.
- Egyébként vannak ruhák? - turkál a polcokon Alex.
- Vannak hát. - pörget meg egy kulcsot az ujján a monacói. - Mondta az ürge, hogy az egyik szekrény tele van velük. - próbálgatja bele az összes zárba hátha valamelyiket kinyitja.
- Próbáld meg azt a nagyot. - mutogatok. Charles odamegy egy tádá. Ott van minden. Az összes fiú egyszerre repül rá a "verseny ruhákra". Ki amelyiket éri azt húzza fel.
- Mi az, hogy nincs kisebb méret. - siránkozik szokás szerint Lando. - Mint egy zsák komolyan. - ezzel az emberrel meg vagyunk áldva.
- Erről lekéstél. - mondja Russell majd odajön hozzám és átnyújtja a legkisebb mérettel ellátott szerkót.
