{Leveszem a fülest a fejemről és várom, hogy Geroge visszaérjen. Egész izgalmas futamot hagyhatunk megunk után.
Mit ne mondjak.
Ez az egész versenyhétvége elég érdekes volt...}
- Annyira nem is voltál rossz. - veszek a számba és saláta levelet.
- Mi az, hogy annyira? - háborodik fel Geroge. - Tizenkettedik hely. Ennél jobb nem is lehetne. - dől hátra magabiztosan.
- De lehetne jobb. Mondjuk egy pontszerző hely. - rakom az evőeszközeim a tányéromba. Mai vacsora pipa.
- Ez gonosz volt. - néz rám szúrós tekintettel én meg csak megvonom a vállam egy " Ez van" fejjel, majd felállok az asztaltól és a koszos dolgokat visszaviszem a helyére.
Meg kéne keresnem a barátom. Ahj miért ilyen nehéz az élet. Előbb kell egy forró fürdő. Beszálltam a liftbe és célirányosan a szobám elméletének számát nyomtam be.
Mikor megérkeztem a zsebemből előhalásztam a kulcsom amit a zárba behelyezve nyitottam ki.
Nyílt az ajtó és megpillantottam Callumot a fotelban ülve miközben a tévét bámulta. Mintha meg se hallotta volna, hogy bejöttem. Táskámat levettem és a legközelebbi székre leraktam. Közelebb sétáltam a páromhoz majd leültem egyenes a tévé elé. Ilott morgott egyet ezzel kifejezve nem tetszését.
- Hova tűntél? - vonom kérdőre.
- Ki kellett szellőztetnem a fejem. - pillant ki a mellette lévő ablakon, hogy még véletlenül se kelljen a szemembe nézni.
- Muszáj veszekednünk?
- Nem veszekszünk, csupán beszélgetünk. - feleli monoton hangsúllyal.
- Nos? Így fog ezentúl menni? Ahányszor egy helyen lesz nekünk és nektek nagydíjatok kerüljük egymást?
- Ezt egy szóval nem mondtam.
- Akkor? Mikor összejöttél velem tudtad, hogy ki mellett kell dolgoznom. Most meg itt hisztizel mint egy gyerek. Miért is?
- Egy kérdésemre válaszolj. - hajol előre a fotelben és a könyökét megtámasztja a térdein. Én nagyokat nyelve vettem fel vele a szemkontaktust ami a kelleténél ijesztőbben hatott. Úgy éreztem, hogy most megfogott. Most nem menekülhetek az igazság elől. - Mit csináltatok a szobában reggel? - az igazat megvallva, nem erre a kérdésre számítottam. Éreztem, hogy hátam megfeszül az idegességtől, a víz teljesen levert, a tenyerem izzadni kezdett. Próbáltam nem megszakítani a kontaktust mert az árulkodó lehet. Most igazán nem számított az a pszichológus diploma. Nem tudtam az érzéseim elrejteni. Ez teljesen más mikor másokat kell kielemezni. Úgy éreztem, hogy itt fordított helyzetben vagyok.
- Csupán munkaügy. - felelem nemes egyszerűséggel. Callum felhorkan.
- Kinek akarsz hazudni? Nekem vagy magadnak?
- Hidd már el. Nem hazudok. - dehogy nem. Ennyire még sose süllyedtem le.
- Sztef. - lágyul meg a hangja. - Hogy is mondjam. Nem tehetsz róla, hogy bele szerettél. - ejt meg egy apró mosolyt - Megértem, hogy azon az estén nagyot csalódtál benne és el akartad felejteni. Valaki mással. - teszi hozzá. - Szerencsémre vagy nem, ezt még nem döntöttem el, rám esett a választásod. Ez természetes emberi viselkedés. Csak gondolj az én esetembe. Neked megérte? - hogy megérte-e? Nem. Egyszerű a válasz. De bevallani annál nehezebb.
- Callum. - kezdek bele a mondani valómba - Te egy csodálatos fiú vagy. Csak...
- Csak nem Ő, igaz? - Kel fel a kanapéról és a cuccai felé veszi az irányt. Félve de egy aprót bólintok.
- Biztosan találsz majd egy lányt aki megbecsül, és sajnálom, hogy az a lány nem én lehetek. - állok fel a földről és odalépek hozzá. - Sajnálom, hogy csalódást okoztam.
- Nem okoztál csalódást. Hazudnék ha azt mondanám nem számítottam erre a beszélgetésre. Csak túl hamar történt meg. - veszi kezébe az utazó táskáját és megindul a bejárat felé. - Tudod, - fordul vissza - Russell kurvára szerencsés, hogy te vagy neki. Igaz ezt még ő nem látja de ez igazság. - lép ki az ajtón.
És az életemből is...
