{- Úgy nem lett volna meglepetés. - fogja közre a derekam és egy apró csókot lehel ajkaimra. Jól van Sztef, szedd össze magad. Nem mutathatod ki hogy nem vagy tisztában az érzéseiddel. Kis idő után vissza csókolok és így álltunk perceken keresztül az étkezőben.
°
Mi lenne a jó döntés?}
Augusztus 2. | Vasárnap |
- Ébresztő kicsim. Dél van. - simit végig az arcomon Callum. A szemem bántotta az ablakon beszűrődő fény.
- Hogy mi? - pattanok fel. - 2 óra múlva futam. Be kell érnem időben a pályára és még Geroge szobájába is kell mennem. - végig se gondoltam, hogy elég félreérthető mondatot mondtam.
- Miért is kell neked Russell szobájára menni? - von kérdőre a barátom akinek előjött a féltékeny énje. Már csak ez hiányzott.
- Nem szobára megyek hanem a szobájához. - javítom ki őt is meg magamat is. - Én figyelek rá, hogy ne aludjon el. Ennyi. - kapkodom ki a bőröndömből a ruháim, ami egy Williamses csapatpólóból és egy fekete farmerből állt majd a fürdőbe mentem, hogy átöltözzek.
Esküszöm nem hiányzik, hogy Callum egész nap játsza a féltékenyt. Nem rá vall. Akkor meg miért csinálja?
Lassan rendbe szedtem magam majd kiléptem a helyiségből. Szemem egyből a páromra terelődött aki szintúgy indulásra készen ült az ágy szélén és a telefonját nyomkodta.
- Mehetünk? - szegezi nekem a kérdést.
- Hova is? - értetlenkedek mivel még korainak tartom az indulást.
- Reggelizni, vagy is... lassan már ebédelni. - aha. Most miért ilyen fura?
- Persze. - veszem fel a táskám, majd a szoba kulcsát. Kiléptünk az ajtón amit bezártam. A lift felé vettük az irányt. Majd beugrott. Russell. Ha már itt vagyok akkor megnézem. - Öhm egy pillanat. - majd a folyosó végére mentem ahol a brit szobája található. Nagy levegőt véve kopogtam. Csak kinyitja nem? Visszanézek és látom, hogy Ilott nézett, hogy mit is csinálok. Az ajtó nyitódására kapom fel a fejem. Odapillantok és egy kócos félmeztelen George-al találom szembe magam. A vér egyből a fejembe szökött. Meglepődöttségemet nem tudtam elrejteni ahogy azt sem, hogy a szemem végig vezettem rajta.
- Szia. - töri meg a közénk álló csendet.
- Szia. - ez kezd egyre kínosabb lenni.
- Valami baj van? - dől neki az ajtófélfának. - mint egy modell. Várj mi?
- Csak ha már erre járok megnéztem, hogy ébren vagy-e de látom, hogy igen szóval én megyek is. - darálom le egy szuszra és lépnék el tőle.
- Sztef. - fogja meg a karom és visszafordít magához. - Minden oké? - néz rám aggódó tekintettem miközben Callum görcsösen áll a folyosó végén és onnan méreget minket.
- Persze - kezdek el feszengeni.
- Aha... - húzza össze a szemöldökét. - Gyere be. - a hangja utasítóbban hatott.
- Hogy mi?
- Kérlek gyere be. - áll félre, hogy be tudjak menni. Nagy sóhaj után, rávettem magam és bementem. Csak Callum ne rendezzen jelenetet. George szúrós pillantásokat küldött a barátom felé majd bezárta maga mögött az ajtót.
Én csak álltam a szoba közepén és összevissza forgolódtam.
- Ne legyél már ennyire zavarban, rossz rádnézni.
- Jól van már. - dobom le magam az ágy szélére és keresztbe rakom a lábam.
- Szóval... - kezdi a mondandóját, majd leül mellém. - Mintha valami nem lenne veled rendben - már épp közbe szóltam volna mikor folytatta. - figyelj nem vagyok valami jó ember ismerő de még a hülye is látja, hogy furcsán viselkedsz Ilott közelében. - Ki ez az ember, hogy így látja rajtam? De a poén az az, hogy igaza van. Valami nincs rendben.
- Nem értem miről beszélsz. - próbálom tettetni a hülyét több kevesebb sikerrel.
- Ezt kinek akarod bemesélni? - nyúl az ölembe lévő kezemért és összekulcsolja az ujjainkat. Azonnal melegség járta át a testem amit már nagyon rég éreztem. - Mintha nem lennél boldog. Tudod, hogy nekem elmondhatod.
- Hogy mi a bajom valójában? - Kicsit hevesebben reagáltam a kelleténél. - Van egy barátom akit szeretek, próbálok szeretni de valami kis apró dolog mindig a tudtomra adja, hogy csak kihasználom. Tudod miért? Miattad! Beleültetted a fejembe, hogy érzel, éreztél irántam valamit és ez mindent felborított. Tudod miért? Mert én mindig titkon reménykedek, hogy lehet valami. De nem fogok várni rád. Elegem volt. Túl sokat csalódtam benned. - rantom ki a kezem az övéi közül és nagy léptekkel megondultam az ajtó felé. Mögöttem hallottam ahogy George utánam jön. Már résnyire nyitottam az ajtót mikor az hatalmas zajjal becsapódott. Megfordultam és egyenesen az ajtóhoz simultam miközben Russell nézett le rám. Mint azon az estén az irodában. Deja vu érzésem volt.
- Nem hagylak megegyszer elmenni. Ne sétálhatsz ki az életemből.
- Ez nem ilyen egyszerű. Azt hiszed, hogy meg tudok neked bocsátani. Hogy mindezek ellenére a karjaid közé rohanok mindent elfelejtve?
- Nem kérem, hogy azonnal bocsáss meg nekem. Csak hagyd, hogy had hozzam rendbe. - arca vészesen kezd el közeledni az enyémhez majd az ajkaink csókba forr össze.
És az idő megszűnt létezni
Csak Ő volt és én.
