{- Hát ide. - nyútja a karját. Félve de elfogadom. Elkezd húzni maga fele és mikor már szinte ott vagyok előtte egy gyors csókot ad. - Fordulj meg. - eleget tettem a kérésének majd háttal fordultam neki és úgy ültem előtte. Átkarolta a hasam és így húzott magához közel. Kényelmetlenül mocorogtam ugyan is elég kellemetlen volt a szituáció. - Ha sokáig mozgolódsz...
- Be se fejezd! - nevetek fel zavaromban.
És így élveztük egymás társaságát...}
Augusztus 10. |Hétfő|
Arra ébredtem fel, hogy a bal karom teljesen el van zsibbadva és meg kéne mozgatnom. Mikor emeltem volna meg, észre kellett vennem, hogy George azon alszik és bizony én innen nem szabadulok. Nem mintha akarnék. Nyugtáztam magamban, hogy hétfő van, semmi különösebb dolgunk nincs, így újra kényelembe helyeztem magam és így néztem az alvó fiút. Egyenletesen vette a levegőt, közben megy egy kósza hajszál fel le himbálózott. Óvatosan félretűrtem és így csodáltam az arcát. Olyan nyugodt és védtelen. Órákig tudnám nézni. Lehet egy ferfira azt mondani, hogy gyönyörű? Mert ha igen akkor Ő az. Nem szerettem volna piszkálni, de hajtott a vágy, hogy megsimogassam arcát, hogy végigsimítcsak az álla vonalán, hogy adjak neki egy csókot még ha nem is érzékeli. Az akarat legyőzött ezért apró kézfejemmel végigjártam az előbbi gondolatmenetet. Mikor hajoltam volna oda egy csókra, szemei lassan nyítódtak. Eleinte lassan hiszen a reggeli vakító fény bejárta a szobát. Szemén megcsillant a nap sugara így még csodálatosabb összképet nyújtott. Imádom.
- Minden reggel ilyen ébresztőt szeretnék. - mosolyog rám álmoskásan. Nem válaszoltam ugyan is csak odahajoltam és a szája sarkába adtam egy puszit. Nem tétlenkedett ugyan is belefordult, hogy csók legyen belőle. - Köszönöm.
- Ugyan mit? - lepődök meg a szavai hallatán, hiszen nem értettem, hogy jelen pillanatban mivel tartozik köszönettel.
- A tegnap estét. - feleli nemes egyszerűséggel. - Hogy a történtek ellenére újra... Érted. - jön zavarba.
- Az a múlt George. Tovább léptünk. - nyugtatom meg. - Ha nem így lenne valószínűleg nem lennék most itt.
- Igazad van. Megint feleslegesen jár a szám. - neveti el magát.
- Az az én szokásom. - emelem fel a mutató ujjam. - Csinálok reggelit, kérsz valamit?
- Nem igazán. - húzza el a száját.
- Enned kell. Meg szeretnék veled beszélni. - sétálok ki a konyhába. Magam mögött lábdobogást hallok majd nemsokára George is a konyhában áll.
- Meg se kérdezem miről, mert úgy is tudom. Nem ér rá a repülőn? - veti be a boci szemeket.
- De. - sóhajtok nagyot.
- Tündér vagy. - küld a levegőben egy puszit, majd eltűnik a szobában.
***
A bőröndöm lerakom az arra kijelölt részre a repülőn és a számomra szimpatikus helyet el is foglalom. Nem sokkal később George is lehuppan mellém. Céges géppel megyünk. Megkaptuk addig míg teszünk egy kitérőt.
Felszálláshoz készen becsatoltam az övem és vártam míg a levegőbe emelkedünk.
Megtörtént a felszállás.
Fejemet oldalra fordítottam és folyamatosan a fiút néztem aki csak bambult maga elé.
- Nem vertem meg! - jelenti ki minél gyorsabban.
- Ezt én is tudtam. - nyugtázom ennyivel, ugyan is már rég mindenhol az lenne.
- De akartam. - egészíti ki előző mondatát. Apró mosoly kíséretében megráztam a fejem. - Ideges voltam rá, elmentem egy bárba és ittam egy kicsit. - szúrós pillantásokat küldök felé. - Kicsit sokat. - javítja ki magát. - Ennyi. - csap rá mindkét combjára. - Kérsz valamit inni? - tereli el a témát majd feláll. Én csak meredek magam elé. - Kicsim?
