{- Jöttök már? - lép be az ajtón Charles majd meghökkenve kezd el méregetni minket. Mondani sem kell, hogy egyből szétreppentünk mintha mi se történt volna. Fölösleges tagadni. Látott minket.
- Persze. Már épp menni akartunk. - válaszol helyettem George mert én még a sokk hatása alatt voltam.
Vagy inkább a csók?...}
Aprót köhintettem majd két lépéssel Russell mellett elindulunk Leclerc irányába. En csak a földet pásztáztam, nem néztem Charles szemébe.
Immáron hárman megindultunk az autóinkhoz, majd ahogy érkeztünk, úgy ültünk be.
Szerencsére a vissza vezető úton egyikőjük se firtatta azt, hogy miért is kellett rám és George-ra várni. Akinek volt egy kis sütni valója az sejthetett valamit.
A nap már lemenőben volt.
Ez is hamar elment. Végül is barátok társaságában gyorsan megy az idő. Pár éve nem is gondoltam, hogy ennyi barátra teszek szert. Akkor még egy szürke kisegér voltam a nagyvilágban egyetlen egy igaz baráttal az oldalamon. Szinte alig tapasztaltam meg valamit az életből. Most meg itt vagyok, és minden is megtörténik.
Mint egy álomban. Csak félek, hogy egyszer felébredek és visszakerülök oda ahol elkezdtem.
Jó Stefánia ezt most felejtsd el.
- Egyébként - esik gondolkodóba Daniel - Elmehetnénk jacht-ozni. - dob be egy ötletet.
- Nem gondolod, hogy az itteni időjárás nem a legmegfelelőbb? - néz bele a visszapillantó tükörbe Louis.
- Nem is itt. Hanem nálam Monacóban. Meghivnám a kis csipet csapatot. - ér fülig a szája.
- Mikor gondoltad? - szállok be a beszélgetésbe.
- Mivel a Monacói nagydíjat törölték így gondoltam, hogy a Spanyol nagydíj után. Ott van egy hét pihenőnk.
- Nekem megfelel. - mondok igent az ajánlatára, mire a többi fiú is rábólintott.
- Lando? - fordul az említett srác felé az ausztrál. Ő csak húzta a lóbőrt.
- Hagyd aludni. Meg kicsi. Szüksége van a 10 óra alvásra. - legyint egyet Alex majd a fejét az ablaknak dönti.
Én se teszek másképp. Kényelmesen elhelyezkedek és lehunyom a szemem majd átadom magam a fél órája történteknek. Nem történnek gyorsan a dolgok? Inkább nem agyalok ilyesmin. Csak sodródok az árral.
A hotel alagsorába hajtottunk ahol le raktuk az autókat. Néhányan elköszöntek és mentek a saját útjukra.
Csak Chalres, George és én maradtunk.
Kínos csendet véltem felfedezni, mintha mindneki akarna valamit mondani csak nem teszi. Bátorkodtam megszólalni.
- Hát akkor én megyek. - mutatok magam mögé.
- Még ne. - kiállt rám a két fiú. Én csak összezavarodva álltam ott.
- Beszélhetnénk? - néz rám könyörgő tekintettel Leclerc. Megejtek egy félmosolyt, bólintok, majd intek neki, hogy menjünk hallótávolságon kívülre. Sejtettem, hogy miről szeretne beszélni de azért titkon reménykedtem, hogy nem én leszek a fő téma.
- Na mi a helyzet a jóemberrel? - erről ennyit.
- Mi lenne? - nevetek fel kínosan.
- Láttam amit láttam. - dönti oldalra a fejét várva a válaszom.
- Csak csókolóztunk, oké? - próbálok felvenni egy komoly fejet vágni, bár szerintem már rég full vörös vagyok. - Ahj, kétszer is. De a mai egyszerűen. Úristen. - takarom el az arcom kislányos zavaromban. Két ujjam között kinéztem és láttam Charles barátságos mosolyát. Most biztos hülyének néz.
- Szereted igaz?
- Nem. Csak két csók volt. Ennyi idő alatt képtelenség bele szeretni valakibe. - rakom át a testsúlyom a másik lábamra.
