JÚLIUS 20.
Másnap reggel, mint egy zombi úgy keltem. Pillanatnyilag azt sem tudtam, hogy milyen nap van. Aztán villámcsapásként jött minden. Úgy ugrottam a telefonomért ahogy azt nem szégyen. Jó meg csak 9 óra. Mi van?! Fél óra múlva már a megbeszélt helyen kell lennem. Mindenki megirigyelné azt ahogy én most kiugrottam az ágyamból. Automatikusan az utam a fürdőbe vezetett. Zuhanyzásra nem volt időm így csak begöndörítettem a hajam és feldobtam egy kis szempillaspirált. Ruhaválasztás gyanánt csak egy kék farmert választottam egy fekete haspólót. Ami a kezem ügyébe kerül úgy voltam vele, de azért passzoljon egymáshoz nyilván. Egy kistáskát magamhoz vettem, amibe beledobtam a telefonom és a pénztárcám, ki tudja mire fog kelleni. Nyakamba akasztva a VIP kártyát, majd bezárva magam mögött az ajtót hagytam el a szobám. Míg a liftben vártam ránéztem az órámra ami pontosan 9:20-at mutatott. Jó időben vagyok.
Kilépve az előcsarnokba összefutottam Jack-el:
- Szia! - köszönök oda neki majd folytatnám az utam.
- Szia! Hova-hova ilyen sietősen? - kénytelen voltam megállni, mert nem akartam bunkónak tűnni. Megint rápillantottam az órámra, amin már a nemrégiben említett időből eltelt 2 perc.
- Félre beszéltem találkozót Louisal. Oda sietek.
- Akkor bocsi nem akarok zavarni. - majd ellépett mellőlem. Oké ez fura volt. Mindegy is. Legalább odaérek.
Odaérve a Paddock bejáratához felmutatom a kártyám majd belépek. Az emberek száma ugyanúgy nem csökkent. Ahogy haladtam a büfé fele rajongók visító hada haladt végig. Én csak a fejem fogtam mert nem értettem sose, hogy ez miért jó. Ettől nem lesznek többek. Sőt. Inkább visszataszítóak. Jobban megfigyelve láttam, szegény Landot. Összetalálkozott a tekintetünk egy pillanatra. Felcsillant a szeme és elmotyogott egy segítséget mire a válaszom az volt, hogy sietek de írok, ha végeztem mire arcára fagyott a mosoly. Beléptem az épületbe és a szemem egyből a telefonját nyomkodó fiúra szegeződött. Rövid fekete farmernadrág és egy fehér aláöltöző volt rajta. Gondolom ez után már mennie kell készülni. Lassan odaosontam és felugrottam a hátára. Szerencsére gyorsan kapcsolt és el tudott kapni, a telefonja viszont repült. Baszki! Ezt nem így terveztem.
- Stílusos érkezés. - nevet fel.
- Úristen nagyon sajnálom, nem így terveztem. Basszus! Tényleg nagyon sajnálom. Miattam van. Eskü kifi...
- Héj, héj nyugi. Nem lett baja látod? - mutatja a telóját. - Meg amúgy is, ha összetörik hát összetörik. - rántja meg a vállát.
- Könnyen beszélsz. Rajtam átfutott egy kisebb szívroham. - rakom a kezem a szívemhez.
- Felejtsük el. - von szoros ölelésbe. - Bolond vagy mondták már? - néz rám sunyi mosollyal.
- Nem is egyszer. - erre kitört belőlünk a hangos nevetés.
- Iszol valamit? - indul meg az életmentő automata felé.
- Egy kávé jól esne.
- Én állom! - mondtuk egyszerre.
- Ebből nem engedek. - teszem karba a kezem.
- Te soha. - rázza fejét. - Ezen ugyan úgy nem fogok vitatkozni, mint ahogy első alkalommal szóval el lehet felejteni és arra van egy üres hely, mindjárt viszem a kávét. Pussz! - az őrületbe kerget ez az ember komolyan. De szerintem aranyos. Meg az összes fiú, hogy mindig állni akarják a dolgokat. Nem volt más dolgom mint, hogy beletörődjek és leüljek valahova. Találtam is egyet a fal mellett. Táskámat leraktam majd becsúsztam a legvégére. Louis két kávéval a kezében tért vissza majd az egyiket lerakta elém és elfoglalta a helyét.
