{- Tudod milyen szar. Próbálok mindent tökéletesen csinálni, hogy elfogadjanak és elismerjék, hogy igen is tökéletesen végzem a munkám és nem csak holmi egy éjszakás kalandból kerültem ide. - könnyezek be a mondandóm végére, majd felállok és ott hagyom.
Nem láthatja, hogy megtörtem }
Július 31. Péntek
Ne hiszem el, hogy késik. Hát mit mondtam neki? Másfél órával előtte jöjjön ide.
Negyed óra van az edzés kezdetéig.
Mindneki tiszta feszült. Csapatfőnök a helyén, szerelők haptákban állnak az autót mellett. Latifi már rég felöltözött ezzel felkészülve az előtte álló egy órára. Erre a mi pilótánkra várunk. Szerintem direkt csinálja. De ezzel nem velem csesz ki, hanem saját magával. Idegességemben már rágom a körmöm és járkálok fel és alá.
Elég érthető voltam amikor vele beszéltem. Elmondtam mindent ami a mai napra kell. Betartja? Nem. Én süllyedek el a szégyenbe helyette is. Claire folyamatosan engem néz. Biztos engem hibáztat. Ki mást. Jaj ne. Most megindul felém. Csak ne egyen meg, csak ne egyen meg.
- Szia Sztef. - szólít meg.
- Szia. - köszönök alig hallhatóan.
- Azt ugye tudod, hogy - ránéz a karórájára - tizenkét perc van kezdésig és George sehol sincs.
- Én is látom - forgolódok össze-vissza hátha kiszúrom közeledő alakját. - Pedig tisztán és érthetően elmondtam neki.
- Nem úgy látszik. - teszi karba a kezét. Kezdődik.
- Figyelj Claire. A fiúk a bizonyítékom rá, hogy tegnap beszéltem vele. Az nem az én hibám, hogy nem tartja be. Az már nem az én reszortom, hogy rugdossam ki az ágyból és vonszoljam el a pályára.
- Igazad van - húzza össze a szemét és láthatóan törte valamin a fejét - Kibővítjük a munkaköröd. Ahogy elnézem ezt muszájból kell csak. - mit kell? - Ezentúl te figyelsz rá, hogy időben felkeljen.
- Azt akarod mondani, hogy legyek a pótmamája? Könyörgöm, ha ennyit nem tud megcsinálni...
- Nem nyitok vitát. - majd elnéz a vállam felett. - Ahogy látom. Megérkezett. Beszélgess el a fejével mert ha én teszem annak nem fog örülni. - adja ki a feladatot.
- Rendben. - sóhajtok nagyot majd elindulok az öltözőjébe. Ó, hogy nekem arra a helyre mennyire nem kötnek szép emlékek.
De hogy én ugráljak miatta. Hogy lett egyáltalán pilóta?
A többieket se érdekli? Azt kétlem. Nála mindeki normálisabb. De miért van ennyire szétcsúszva? Kérdések hada amire sose kapok választ.
Kopogás nélkül rontok be a helyiségbe. Épp az aláöltözőjét vette fel. Mindig jókor nyitok be.
- Mit szeretnél? - fordul a tükörhöz és azon keresztül néz rám.
- Komolyan kérdezted, vagy csak költői volt? - dőlök neki háttal a falnak. - Ismered az órát vagy azt is meg kell tanítani?
- Ismerem. - bújik bele a tűzálló overáljába. Ennyire azért nem érünk rá.
- Azt hittem kimaradt az az anyag a suliból. Ja igen. Nem is végezted el.
- Befejeznéd? - emeli fel a hangját. A nyakán felfedeztem egy lila foltot. Mindent értek.
- Jól telt a reggeled?
- A legjobban. - megáll az eszem. Az ágyban hempergés fontosabb volt.
- Hagyod, hogy az a luvnya végett kirúgjanak? - fel se fogtam, hogy hogy szólítottam Carment.
- Kit rúgnak ki? - vág meglepődött fejet. Fel se tűnt neki, hogy hogy szólítottam a barátnőjét.
- Szerinted sokáig csinálhatod ezt? Ezt a nemtörődöm stílust. Hány pilóta engedheti meg magának ezt szerinted? Beleszarsz a munkádba. Késel. Holott tudod, hogy ez a munkád. Ebből élsz. És szerintem semmi panaszod nem lehet. Szerinted mi lesz ha kitudódik a Paddockban? Azt akarod, hogy kipenderítsenek az előtt míg el nem érted ebben a sportban amit akartál? Egy nő miatt? Ha nem lesz pénzed úgy se kellesz neki. Nem veszed észre. Kapd össze magad. Magadnak csinálod a cirkuszt. Ha bosszút akarsz állni rajtam ne azzal tedd, hogy megszeged azokat a dolgokat amiket mondok neked. Én is csak közvetítek. Ha megbocsátasz, 5 perc és kezdés. Mennem kell. - nyitom ki az ajtót és mikor lépnék ki egy hang megszólal mögöttem.
- Sztef! - de rég hallottam az ő szájából. Megállok és hátranézek. Ő csak áll és a sisakját szorongatja. - Köszönöm, és bocsánatot szeretnék kérni. - jól hallom? Nem hiszem.
- Még is miért?
- Hogy ezt elmondtad és igazad van. Saját magam alatt vágom a fát. Sajnálom ahogy viselkedtem. Nem rajtad kellett volna levezetnem a haragom.
- Hát nem. - adok neki igazat. Felveszi a sisakját és ő is megindul kifelé. Maga mögött becsukja az ajtót.
- Na menjünk. - a vállam át akarta karolni de elléptem tőle. Nem vagyunk mi olyan viszonyban. Rám kapta a fejét mintha nem tudom mit követtem volna el. Szemeiből csalódottságot tudtam leszűrni. Most jött rá igazából, hogy mit tett.
De ezt tudta azon az éjszakán is.
