{-Igazad van. Megpróbáljuk?
-De még mennyire. - nyom egy cuppanós puszit a számra.}
-Elmész Louissal Franciaországba.
-Még nem tudom, miért? - tekerek fel egy adag tésztát a villámra. Ja igen. Visszafelé bejöttünk egy étterembe.
-Gondolkodtam. - nyel le egy falatot. - Úgy is pénteken mennétek. Igen nekem is vázolta a szitut onnan tudom. Na, és akkor mennék én is haza.
-Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. - vágó fancsali fejet.
-Baj van?
-Nah igen... Mondtam, hogy nem könnyű az életem. - láttam, hogy nem szól közbe ezért folytattam. - Anyám... Szereti irányítani az életem. Tudom, nagykorú vagyok már, de nem tudok szabadulni az árnyékából. Szégyenlem magam azért is mert ha tudom azt, hogy itthon van akkor nem ajánlom fel, hogy gyere. És mivel szerdán jön nem tudom, hogy ez számodra, hogy esne. Mert lehet, hogy nem lenne valami kedves.
-Figyelj... - kezd bele. - Nem csinálhatod ezt életed végéig. Itt vagyok neked. Együtt meg csináljuk. Ilyen könnyen nem rázol le. És ezt jegyezd meg. Ki állok melletted csak hogy tudd.
-Én szóltam előre...
-Együtt sikerül. Ha kell megszöktetlek. - röhög fel.
-Az én hősöm? - könyöklök fel az asztalra a fejem megtámasztva.
-Ahogy tetszik. - húzza ki magát elégedetten.
꧁꧂
-Ez nem jó. - pattogok az ülésen. - Nagyon nem.
-Mi a baj? - néz rám ilyedten a fiú majd lassítani kezd mert megérkeztünk a házunkhoz.
-Anyám. - mormolok el egy miatyánkot.
-Tessék? - kapja a ház felé a fejét. - Ugye nem?
-De. Itthon van. - vezetem rá a tekintetem az autójára. - Sajnos túl hamar.
-Megoldjuk. - parkol le majd leállítja az autót. Feszengve kapcsolom ki a biztonsági övem majd kiszállok. Becsukom magam után az ajtót majd háttal nekidőlök a járműnek. Fejemet a kezembe temetem és azon gondolkodok, hogy miért. Miért most kellett hazajönnie. Vajon most van itt az idő, hogy kitörjek?
-Baby... - más esetben megmosolyogtam volna ezt a becenevet, de most egyáltalán nem vitt rá semmi. - Még is az anyukád. Meg kell értenie. - tűri ki a hajam az arcomból, hogy lásson. - Meg kell értenie, hogy a lánya felnőtt és a saját útját akarja járni.
-De ő más. Úgy kell ugrálni ahogyan ő fütyül. Nem képes elfogadni, hogy nem olyan vagyok, mint ő. - borulok sírva a karjaiba. Callum olyan szorosan ölelt ahogy csak tudott. Jelen esetben csak arra tudtam gondolni, hogy Ő itt van nekem és biztonságot nyújt. Ő a támaszom. Aki megért és mindig itt lesz nekem.
-Most szépen bemegyünk. - törli le a könnycseppeket az arcomról
-Oké. - fújom ki az orrom, szipogva kezdek el kotorászni a kulcsom után. „nem lesz semmi baj" suttogja oda fiú mire a kulcsot bedugom a zárba és realizálom, hogy az ajtó nyitva maradt. Ki nyitva azt, veszem lassan a lépteket. Szinte centiméterenként haladtam előre. Testem átjárta a félelem. Többször is átpörgettem magamba azt a jelenetet, hogy elé állok és közlöm a kész tényeket. Ugye milyen egyszerűen hangzik? Beljebb érve pillanatom meg anyát aki sürög forog nem éppen nyugodt lelki állapotban.
-Csak, hogy hazakerültél! Még is mit képzelsz mi? Másoktól kell megtudnom, hogy te hol csámborogsz az engedélyem nélkül?! - dobja le az asztalra a kezében tartott újságokat. - Mire neveltelek téged? Arra, hogy ilyen engedelmetlen legyél anyáddal. - indul meg felém nekem meg földbe gyökerezett a lábam. Egy szó sem jött ki a számon. Hát igen. Ha most nem érzem magam megalázva akkor sehogy. Pillanatok alatt pörgött le a szemem előtt a pillanat, hogy Callum hirtelen maga mögé ránt és így az ő arcán csattan a pofon. Könnyeim vízesésként folytak. Mibe rángattam bele? Ha én nem lettem volna akkor ez most nincs. - Te meg ki vagy? Mégis mit keresel a lányom közelében.
-Anya.... - próbálok megszólalni, de a levegő nehezen járta át a testem.
-Te most ne szólj bele. Ehhez beszélek.
-Nem érti... - nyögöm ki.
-Miért? Tán nehéz felfogású. Választhatnál jobbat is. Emlékszel Ben-re? Olyan férfi kell neked. Nem ilyen - mutat végig a fiún.
-Mintha hagytál volna dönteni. Ben-t is te akartad, hogy mellettem legyen. Nem tudtad felfogni, hogy nem vagyok boldog mellette. Sőt még az se érdekelt téged, hogy mit kezdek a jövőmmel. Mindig csak a saját igazad hajtogattad.
-Még szép. Mert ezen az ágon legalább kezdesz valamit magaddal és nem pedig a mihaszna apád után mész.
-Miért jó, hogy mindenkit elmarsz tőlem? - már szinte kiabáltam. - Miért kell az életem megkeseríteni. 22 éve már, hogy te irányítod az életem.
-Így legalább az lesz belőled, aki.
-De ez nem én vagyok. Ez te vagy. Nem mered magadnak beismerni, hogy valamit elbasztál az életed során és ezt most rajtam töltöd le meg a kis pasijaiddal. Szerinted ez milyen? Végignézni, hogy csalod apát. Folyamatosan. Őszintén. Sajnálom, hogy ilyen életed van.
-Hogy mered megengedi magadnak ezt a beszédet velem szemben. - kapja el a csuklóm.
-Hölgyem - hámozza le rólam anyámat Callum. - Meg lehetne egyszerűen is beszélni. - mondja hidegvérrel.
-Angol az úriember. - folytatja immáron az említett nyelven.
-Igen és kérem ne bántsa a lányát. Meg kéne értenie, hogy a saját életét szeretné élni. Ettől függetlenül ugyan úgy az anyja marad.
-Nem te fogod megmondani nekem, hogy mit csináljak. És most szépen engedd el a lányom.
-Nem áll szándékomban. - kezd el velem hátrálni a szobám felé. - A vér is megfagyott bennem. - Menj és pakolj össze pár cuccot. - súgja nekem hátra én meg amilyen gyorsan csak tudok előveszek egy bőröndöt és dobálok bele mennél több cuccot. Kívülről beszűrődtek a veszekedő hangok.
-Mit akarsz a lányommal?
-Elviszem magammal és majd én gondoskodok róla. Én legalább szeretem. - na hoppá. Egy pillanatra lefagytam így a vita kellős közepén. Ez az egy szó volt ami nem tudta elkerülni a fülem.
-Azt ugyan nem. Még is te mihaszna, hogy tudnál gondoskodni róla. Nézz már magadra. - bőröndömet becipzározva sétálok ki a szobából és meg fogom Callum kezét, aki jó erősen meg is szorítja azt.
-Jobban, mint maga. Gyere menjünk. - kezd el húzni engem a kijárat fele.
-Még van időd megállni fiam.
-Miért tenném. - válaszolja a brit hátra se nézve.
-Mondjuk azért mert így nem megyek a rendőrségre és neked nem csinálom ki a karriered.
-Azon ne múljon a boldogság. - vágja be maga után az ajtót és a cuccomat kikapva a kezemből pakolja be a csomagtartóba. Beültet az anyós ülésre mivel már fejben teljesen elvesztem és nem fogtam fel semmit a külvilágból. Sikerült. Ennyire tudtam gondolni. Meg tettem. De milyen áron. Tartok attól, hogy Callum issza meg a levét. Anyám azon lesz, hogy hogy tudjon keresztbe tenni neki. Nem szeretném ilyeneknek kitenni. Nem érdemli meg. Találna úgy is olyan lányt aki körül nincs baj. Nem befolyásolná a családi problémája. Rakás szerencsétlenség. Így tudnám jellemezni magam.
