{- Kifaggatott rendesen?
- Csak az ilyen sablonos kérdések. - ránt vállat. - Szóval?
- Maradhatunk. - sóhajtok egyet.
- Szeret téged. - karol át hátulról.
- Tudom. - vallom be magamnak is.
- És én is...}
Augusztus 11. |Kedd|
Reggel korán felkeltem. Egész este alig aludtam és csak forgolódtam. Folyamatosan George szavai jártak a fejemben. Röviden közölte velem, hogy szeret, amit én nem viszonoztam. Nem mondtam rá semmit csak megöleltem. Van nálam kívül nagyobb érzelmi analfabéta? Istenem. Ugyan úgy érzek mint ő. Egyszerűen nehezemre esett volna kimondani. Képzeld George én is kurvára szeretlek téged. Te egy jó mély gödör vagy és nekem sikerült minél magasabbról beléd esnem.
Megdörzsölöm mindkét szemem és egy ásítást követve mentem ki a konyhába ahol anya már a reggeli kávéját fogyasztotta. Követve a példáját, elfoglaltam a mellette lévő széket az asztalnál és nagyokat kortyoltam az italból. Nem kívánok senkivel se beszélni ma, de tudom, hogy ez nem elkerülhető.
Poharam a mosogatóba rakom és gyors visszamegyek a szobámba és átöltözök futós cuccba majd megindulok. Valahogy le kell vezetnem a dolgokat. A házak között az utcán masírozok és már nem tudom, hogy hányadik körömet futom, de a fáradság jelei még nem jöttek ki rajtam. Meglepődök magamon ugyan is nagyon ritkán veszem rá magam, hogy eljöjjek futni.
A telefonom csörgése zavart meg az egészben. Megpillantottam egy közeli padot és leültem oda. A karomra erősített telefon tartóból kivettem a készüléket és látom, hogy Liz csoportos hívást kezdeményezett Louis-val karöltve. Felvettem majd engedélyeztem a kamera használatát.
- Sziasztok! - eresztek meg egy mosolyt majd letöröltem izzadságtól gyöngyöző homlokom.
- Jó reggelt! - köszön a svájci majd átfordul a bal oldalára. Még ki se kelt az ágyból.
- Te merre vagy? - érdeklődik Liz.
- Pár utcára tőlünk. Futottam egyet.
- Ezek szerint minden jól ment tegnap?
- Anya bocsánatot kért. Ami önmagában nem is lenne rossz, mert most jelen pillanatban úgy érzem, hogy helyére állt minden. Nem azt mondom, hogy teljesen mert nekem is kell még idő. De... Inkább George végett aggódom.
- Mit csinált az a barom? - hábrodik fel a fiú.
- Semmit! - kelek a védelmére. - Csak... - basszus, hogy mondjam. - Nem azt mondta, hogy szeret, oké mondta, csak nem úgy ahogy mondani szokták, hanem utalt arra.
- Tessék? - kérdezték szinkronban. Lehet kicsit érthetetlenül fogalmaztam.
- Megtörtént a beszélgetés anyával, én mondtam, hogy elmegyek pakolni mivel lehet, hogy ma már megyünk vissza Angliába. Egy óra múlva jött be Russell és pár szót váltottunk majd mondta, hogy szeret téged. Itt anyámra utalt. Mondom tudom. Erre megszólal, idézem: "És én is". - mélyítem el a hangom.
- Russellnek vannak érzései. - döbben le Louis.
- Nem, nincsenek te bolond! - csattan fel Liz. - Esküszöm ha találkozunk lekeverek egyet.
- Sztef, fenyeget! Látod? - játsza el a félős kisfiút. Kérdezem én. Ez érett viselkedés?
- Jó, nyughasson mindenki. - kéri ki magának a figyelmet a lány. - Mit csináltál?
- Semmit. - húzom be a nyakam. - Most nagyon kiakadt rám George igaz?
- Nem biztos. - mondja a fiút.
- Na a szakértő. Hallgatunk. - kekeckedik Liz.
- Nyilván tudja, hogy ti ketten min mentetek keresztül, amit meg kell hagyni nem mindennapi. - kel ki az ágyból majd beletúr az így is kócos hajába és egy nagy ásítás után folytatja. Miért érzem, hogy nemrég kelt? - Ezért ha elsőre nem is mondod ki az nem a világ vége. Nem várja el tőled. Szerintem érzi, hogy neked is idő kell.
- Ezaz, hogy ugyan így érzek csak egyszerűen nehéz lett volna kimondanom. Pedig ki akarom.
- Ezek szerint nem eléggé. - folytatja a svájci. - Ha tényleg ki akarnád akkor már megtetted volna akkor. - nem tudtam neki mit mondani ugyan is most zavart össze teljesen. - De semmi képpen ne azért mond idő előtt mert azt akarja válaszul hallani. Adj időt magadnak, vagy csak szimplán mondd a szemébe és ne futamodj meg.
- Ebben egyet kell, hogy értsek vele. - helyesel a barátnőm. - Én se fogalmazhattam volna szebben. Most meg szépen menj haza, mert ma jöttök Angliába.
- Hogy mi? - lepődök meg az infón.
- Most írta Charles-nak George. Mi itt vagyunk a kecóban. Eredetileg meglepetés lett volna, hogy ott várunk de kénytelen voltam szólni mert ha rajtad múlik sose indultok el. Szvl csipkedd magad.
- Jól van akkor leteszem. Sziasztok. - és bontottam a vonalat.
Visszakocogtam a házunkhoz és nagyobb lendülettel szinte feltéptem az ajtót. Hupsz!
Leveszem a cipőm és odarakom a többihez majd megcélzom a konyhát, hogy igyak valamit, ugyan is azt nem vittem magammal.
Ahogy belépek a helyiségbe George-ot pillantom meg aki idegesen járkált fél alá. Mikor megpillantott egyből hozzámjött és karjait körém fonta.
- Hova tűntél?
- Anya nem mondta?
- Mire felkeltem nem volt itt, ahogy te se. Aggódtam érted. - szavait fel sem fogtam csak egyenesen a szemébe néztem és igy bambultam előre. - Itt vagy? - simít végig az arcomon.
- Én is szeretlek...
