{- Látszólag próbál változtatni. - kelek George védelmére.
- És ha összetör mégegyszer? - csattan fel a fiú.
- Kap még egy esélyt. Meglátjuk...}
- Megyünk lassan? - pillantok az órámra ami már hetet mutatott.
- Mehetünk, holnap hosszú napunk lesz. - kapják fel a kabátjukat, majd egy hangos köszönést követve elhagyjuk az épületet.
- Ez mit keres itt?
- Ne tőlem kérdezd. - vágok bamba fejét mikor megpillantom George Russellt az étterem előtt. Szürke Mercijének támaszkodik. Mit ne mondjak, kifogástalanul nézett ki. És ez féltűnt az utcán sétáló nőknek is. Egyből szemet vetettek rá. Istenem Liz te most féltékenykedsz? Mindhárman felé vesszük az irányt majd megállunk tőle pár lépésre. A barátaim furcsán méregetik George-ot.
- Szia. - kezdeményezem a köszönést kimérten.
- Szia. - veszi le a napszemüvegét majd a pulcsijára aggatja. Most ez lesz. Állunk és nézünk ki a fejünkből? Tartalmas.
- Hogy-hogy itt? - kérdezem a britet mert ahogy elnézem nem szándékozik megszólalni.
- Jöttem eléd. - tárja ki a karját.
- Miért is? - húzom össze a szemöldököm. Látszólag nem tudott értelmes választ adni a kérdésemre. - Te követsz engem?
- Mi, nem. Dehogy is! - kezd heves tiltakozásba. Keresztbe fonom magam előtt a karom és várom, hogy folytassa. - Gondoltam tudunk kicsit... - halkul el - kettesben lenni. - mondja már szinte suttogva. - Tudod az a klisés sétálgatás együtt, és közben beszélgetni. - látszik, hogy zavarban van. Alig tudtam elrejteni a mosolyom. Hátrafordultam Louis és Liz felé majd érdeklődve várom a válaszukat.
- Hogy teper, egyem meg. - vált magyarra a lány.
- Igen tényleg aranyos. - vallom be magamnak miközben elpirultam.
- Menj csak. - lép oda egy ölelésre. - Rajtad a szemem Russell. Egy halk kuncogással nyuktázom a magyar lány kijelentését, majd odamegyek a fiúhoz és őt is jól megölelgetem.
- Vigyázz magadra. Ha bármi van tudod a számom. - kacsint majd megindulnak Louis kocsija felé amivel jöttünk.
- Igen? - fordulok George felé akinek az arcán egy apró fintor terül el. - Ne fintorogj. Nincs okod féltékeny lenni. Jó lenne ha felfognád.
- Nem vagyok féltékeny. - vágja zsebre a a kezét. Nem persze
Sokáig csak csendben sétáltunk, élveztük egymás társaságot. Nem mondom, hogy kínos csend volt.
- Eddig tetszik az állás?
- Igen, de azért pörgős. Tobb mindent kell csinálnom mint amire felvettél - mutogatok - Meg hát te sem könnyíted meg. - teszem hozzá.
- Ezt bóknak veszem. - húzza ki magát elégedetten.
- Azért annyira ne. ÚRISTEEEEN! - kiabálom el magam a nyílt utcán majd átszalodok az út másik oldalára és kikerekedett szemmel bámulom a kirakatot. - Látod mekkora róka plüss. Istenem de cukiiii.
- Ha jól sejtem szereted a rókákat.
- Kedvenc állatom. - olvadozok. Jókedvem hamar elillant mikor realizálom, hogy nincs nálam pénz. Hát pici rókuci itt kell, hogy hagyjalak. - Merre tovább? - egy pillanatig mintha gondolkodna valamin majd jobbra mutat és elindulunk arra.
***
- És... most melyik országban laksz?
- Hát hivatalosan Magyarországon. Amúgy meg, még nem döntöttem el, hogy hova költözzek. Haza nem akarok menni. Átmenetileg ellakok szállodában aztán meglátom.
- Gyere hozzám. - dobja be az ötletet -Mármint... - zavarodik össze - Lakj nálam addig. Nem kell szállodába menned. Van szabad szobám.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. - kételkedek.
- Ne kéretsd magad...
***
- Ananász a pizzán? Ez most komoly? - őszintén ki szereti. Fúj...
- Nincs annál jobb. Nem tudod, hogy mi a jó.
***
- Mit szeretsz csinálni szabadidődben? - dobja be a következő témát.
- Hmm... Szeretek begubózni sok zacskó chipsel és sorozatot nézni, igazából bármit. Sokat olvasok. Tudod, ezek a nyugis dolgok.
- A sorozatokat én is szeretem. Ha nálam laksz...
- Nem lakok. - pontosítok.
- Ha esetleg nálam laksz - korigálja - csaphatnánk filmezős estét. - tervezi meg előre. Már a gondolatától is végig fut a hideg a hátamon. Természetesen jó értelemben. George Russell mellett egy légtérben. Egy házban, az ő szobájában. Hát...
***
- Tuti, nem hasonlít rád. - tiltakozok.
- Ki? Cara? A saját testvérem?
- Nálad csak értelmesebb lehet.
- Te most piszkálódsz? - hevesen rázom nemlegesen a fejem miközben levakarhatatlan vigyor jelenik meg az arcomon. Geroge kis lépésekkel indul meg felém és karjait kinyútja. Ugyan ilyen léptekkel kezdek el hátrálni majd egy jól irányzott mozdulattal megfordulok és elkezdek futni, a brit meg utánam.
Mikor látok egy utcát ami elkanyarodik balra, gyorsan ráfordulok és hozzásimulok a ház falához. Nagy levegőket veszek közben meg próbálok csendben maradni nem ám meghall. Fülig erő mosolyom nem tudom elrejteni.
Nem kellett sokáig ott állnom ugyan is a hátam mögül valaki átkarolta a hasam és elemelt a földtől.
- Meg vagy! - mondja miközben kapálózok a lábammal.
- Tegyél.... Le... - mondom két nevetés közt. Teljesíti a kérésem majd letesz. - Azért valld be, hogy jól elbújtam. - emelem fel a mutató ujjam.
- Profi vagy! - hadonászik a tipikus olasz kézmozdulattal.
- Ne légy szemtelen. - boxolok bele a mellkasába de elkapja a csuklóm és közel ránt magához.
Arcunk csupán pár centire volt egymástól. Kapva az alkalmon odahajoltam és kezdeményeztem a csókot.
- Meg tudnám szokni. - jelenti ki büszkén és nyom egy cuppanós puszit a számra.
***
George lelassított a hotel előtt majd kiszállt, hogy kinyissa nekem az ajtót.
- Te nem jössz? -érdeklődök.
- Még dolgom van. - simít végig a vállamon. - Reggel találkozunk. Ne aludj el. - ha veled aludnék akkor nem kéne ettől félnem. Teszem hozzá magamban. - Vár a munka. Diktátorkám. - lehel finom csókot ajkaimra.
Teljesen elvarázsolva álltam az épület előtt addig amíg el nem ment onnan. Mikor a sarkon kifordult és eltűnt a látókörömből úgy indultam meg én is befelé.
Érzem, hogy ma előrébb lépett a kapcsolatunk...
