colours | jikook

Pt. 6; mindig van lejjebb

Jisung és Mingi kérdezősködtek a sietségem miatt, ugyanis szinte futólépésben tettem meg az utat feléjük, ám nem tudtak belőlem egyetlen szót sem kicsikarni. Nem akarom feleleveníteni az emléket, köszönöm szépen.

Igaz, miután hajthatatlan voltam, ezért hagyták a dolgot, de tudtam, hogy kíváncsiak. Ez pedig be is bizonyosodott, amikor közösen indultunk be a város szívébe. Kellett egy-két dolog mindannyiunknak, így arra gondoltunk, hogy ezt a délutánt a hiányzók beszerzésével töltjük egy-egy gombóc fagyi kíséretében.

- Mond már el, hogy mi történt! – állt elém Mingi, s nézett rám. Erre persze Jisung is mellé szaladt, s próbált szigorú arcot vágni, de inkább nevetséges volt, ahogy felfújta magát. Mint egy mókus.

- Megláttad maszturbálni az egyik takarítónőt? – kérdezte az alacsony, én pedig megborzongtam egy pillanatra. Az kellett volna még.

- Hagyjatok már – húztam a számat. – Éppen azon vagyok, hogy mindent elfelejtsek, de ha kérdezgettek, akkor ez baromira nem fog összejönni – kerültem ki mindkettőt, s folytattam az utamat. Nagyon reménykedtem benne, hogy ezzel már tényleg békén hagynak, viszont igaz a mondás, miszerint álmodik a nyomor.

- Eltaláltam? – mászott ismét elém Jisung, viszont majdnem hátra is esett, szerencséje volt, hogy elkaptam. – Köszi – mondta nagy szemekkel, s rendezte a vonásait. – Szóval?

- Majdnem – morogtam, s mivel menthetetlennek gondoltam a helyzetet, inkább az őszinteség mellé tettem a voksomat. Ki tudja, hogy milyen őrült ötletekkel jönnek még. – Yeongcheol és Jimin volt a szertárban. Pont rájuk nyitottam – sóhajtottam, Mingiből pedig kitört a nevetés.

- Ennyi? – kérdezte, én pedig a legszívesebben hozzá vágtam volna valamit. Mi az, hogy ennyi? Biztos vagyok benne, hogy őt is legalább ennyire kellemetlenül érintené, mint engem. – Jungkook, amióta összejöttek, a táncórák másból sem állnak, csak a tapiból – világosított fel, bár nem voltam erre kíváncsi.

- Azért mégis más, ha látod őket, ahogy fogdossák egymást, mintha azt látnád, hogy éppen masszírozni készülnek a gyíkot! – vágtam vissza, s csak megráztam a fejemet, remélve, hogy ezúttal tényleg leszállnak rólam.

Szerencsémre kielégítettem a kíváncsiságukat, ezek után pedig egyből terelték a témát.

Örültem, amiért ilyen jól kijönnek egymással. Igaz, Mingi mindkettőnknek olyan, mintha a testvérünk lenne, egy bátyó. Idősebb is volt, igaz, csupán egy hónappal, hiszen ő augusztusban született, mi pedig szeptemberiek vagyunk.

Őszinte leszek, a napokban azon voltam, hogy semmiképp se találkozzak egyik táncossal sem. Úgy bujkáltam, mint egy kiskutya a gazdái elől, miután valami rosszat csinál. Holott én nem voltam hibás. Továbbra is ezt gondoltam, mert ki a francnak jutna eszébe szexelni egy iskola szertárában? Ráadásul úgy, hogy nyitva hagyták azt a rohadt ajtót.

Mondhatni szerencsém volt, amiért egyikük sem jött velem szembe egyszer sem a folyosón. Jisung amúgy sem szeret emberek között lenni, Mingi pedig, ha kíváncsi volt a társaságunkra, akkor eljött hozzánk. Több pedig nem is kellett.

Az egyetlen, ami maradt, az a matematika verseny. Elég kedvetlenül keltem csütörtök reggel, mivel tudtam, hogy mi vár rám. Viszont már nem mondhattam vissza, megígértem Jisungnak, hogy mindenképp elmegyek, s ha már ott vagyok, meg is nyerem. Nem volt drága az a kesztyű, de mégis más, ha az ember ingyen kapja.

Nem öltöztem ki, ugyanis nem volt erről szó. Szokásosan felvettem a sötét ruháimat, s mivel ráértem, ezért később mentem be az iskolába. Fel vagyok mentve ezen a napon, mivel képviselem az osztályt. Az egész procedúra pedig csak kilenckor kezdődik. Én pedig hülye lennék nem kihasználni azt, hogy tovább aludhatok.